Pasca Szilárd: modern társadalmunkban a bátorság krízisét éljük meg

Közelebb hozni a teológiát: 25 év, 25 évfolyam

0
785
Pasca Szilárd jelenleg a gyergyószentmiklósi Szent István Ereklyéinek Átvitele-plébánián szolgál

A papi szolgálatra készülő teológusként a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Karának keretei között Gyulafehérváron kezdte egyetemi tanulmányait 2011-ben Pasca Szilárd, aki jelenleg a gyergyószentmiklósi Szent István Ereklyéinek Átvitele-plébánián szolgál. Kézdivásárhelyen született 1992-ben. Elemi és általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, középiskolai tanulmányait pedig a Bod Péter Tanítóképzőben. 2011-ben az érettségi vizsgát követően felvételizett a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe. Gyakorlati évét a csíkszentgyörgyi és a székelykeresztúri plébániákon végezte. 2018. június 29-én szentelte pappá Jakubinyi György nyugalmazott érsek. Három évet szolgálta Isten népét boldogemlékű Márton Áron püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson 2018 és 2021 között.

Mit adott számodra a teológia?

Lényegre törően a következő fogalmak margóján tudnám magam számára megfogalmazni a választ: lehetőség, kihívás, lelki és szellemi fejlődés. Úgy érzem, ez a négy fogalom keretbe foglalja szemináriumi éveimet. 2011-ben felvételiztem a gyulafehérvári szemináriumba, és ezzel együtt lehetőségek tárháza nyílt ki előttem: lehetőség arra, hogy tisztázzam magamban kérdéseimet, bizonytalanságaimat a hivatásommal kapcsolatban; lehetőség arra, hogy meggyőződjek rátermettségemről; lehetőség arra, hogy közösségben formálódjak. Minden kezdet nehéz, az én esetemben sem volt ez másképp. Hamar le kellett rombolnom hamis illúzióimat, elvárásaimat, hogy aztán rájöhessek: ritka kiváltságot kaptam, hogy ott lehetek és felkészült, lelkiismeretes emberektől tanulhatok Isten dolgairól. Habár a vélemények megoszlanak eme kijelentésemet illetően, én a mai napig is így gondolom. A lehetőség adott volt, élni kellett vele.

Kettős évfordulót ünnepel idén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Kara. Az egyetem 440 évvel ezelőtt alapított intézményi elődjére, a kolozsvári jezsuita akadémiára tekint vissza, illetve a kar fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból november 12–13. között Közelebb hozni a teológiát címmel nemzetközi jubileumi szimpóziumot szervez a kar, az elmúlt 25 évet pedig a 25 évfolyam diákjaival készült interjúkkal idézzük fel. 2007-től a papi szolgálatra készülő teológus hallgatók is a BBTE Római Katolikus Teológia Karának keretei között végzik egyetemi tanulmányaikat Gyulafehérváron, ők is bekapcsolódnak az emlékezésbe.

Minden lehetőség kihívásokkal is párosul. A szemináriumban a legnagyobb kihívást az ottani légkörbe való „belenevelődés” jelentette számomra. A szigorú napirendi pontok betartása, az állandó jellegű készenlét, a tananyag elsajátítása, a lelki élet folyamatos ébrentartása keretet szabtak hétköznapi életemnek. Idilli lenne azt mondanom, hogy eme elvárásoknak mindig tökéletesen megfeleltem, mégis nagyban hozzájárult személyiségem fejlődéséhez és önmagam fegyelmezéséhez.

A lelki és szellemi fejlődés a szemináriumban kéz a kézben jártak. Soha nem feledem egyik tanárom gyakran emlegetett, bencésektől kölcsönzött buzdítását: Ora et labora (imádkozzál és dolgozzál)! Ez a kettő a csónak két evezőlapátja: ha csak az egyikre fókuszálunk, akkor körbe-körbe haladunk. Ha mind a kettőt kamatoztatjuk, csak akkor tudunk előre haladni. Idejekorán beláttam, hogy igaza volt! A munka nem megy imádság nélkül, és ez fordítva is igaz.

Lehetőség, kihívás, lelki és szellemi fejlődés – mindez nem lezárt fejezet, sokkal inkább ma is élő valóság számomra, és mindennek a fontosságát a szeminárium tanította meg nekem.

Mit jelent 2021-ben kereszténynek lenni?

Azt gondolom, ma is ugyanazt jelenti, mint kétezer évvel ezelőtt. Az evangélium üzenete mit sem változott, legfeljebb aktualizálnunk kell a modern kor embere számára. A keresztény ember ugyanis minden korban az, akinek a viselkedése és a szíve tükrözi Jézus Krisztust. Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy először Antióchiában nevezték a tanítványokat keresztényeknek (vö. ApCsel 11,26). Keresztényeknek nevezték őket, mert beszédük és magatartásuk tükrözte Krisztust. A keresztény embernek 2021-ben is ez a hivatása: tükörképe lenni Jézusnak, és elvinni a hit Krisztusát az emberek közé. Természetesen mindehhez nyitottságra és leleményességre is szükség van. Krisztusi ugyanis az, amikor irgalmasok vagyunk mások iránt és meg tudunk bocsátani; krisztusi az, ha imádkozni tudunk barátainkért és ellenségeinkért egyaránt; krisztusi az, ha szolgáljuk a közöttünk levő „legkisebbeket” (betegek, rászorulók, özvegyek, árvák, bántalmazottak, stb.); krisztusi az, amikor könnyeket törülünk fel és vígaszt nyújtunk; krisztusi az, amikor túlmutatunk önmagunkon és közelebb hozzuk a mennyet a földhöz. Számomra ezt jelenti kereszténynek lenni 2021-ben. Igaz, hogy emberi korlátoltságaink a legnagyobb erőfeszítésünk ellenére is megmutatkoznak, mindazonáltal meggyőződésem, hogy Isten nem akad fenn az effajta részletkérdéseken: ő szívünk szándékát vizsgálja meg, és aszerint jutalmaz bennünket.

Milyen útravalót adnál a teológia elkövetkező nemzedékeinek?

Útravalóul a már fentebb említettekből merítenék. A pasztorális teológiai képzés a lehetőségek tárházát nyitja meg azok előtt, akik isteni hívást vélnek felfedezni a szívükben. Jelenkorunkban sokakat talán a bátortalanság gátol meg abban, hogy nyitottak, elfogadóak legyenek eme meghívásra. Modern társadalmunkban a bátorság krízisét éljük meg és úgy tűnik, hogy ez az erény kiveszendőfélben van. Bátorság és belső szabadság kell ahhoz, hogy felismerjük és elfogadjuk azt a tényt, hogy Istennek terve van velünk, értelmet akar adni az életünknek.

Ugyanakkor korunk emberének nem csak lelkipásztorokra van szüksége. Elengedhetetlen fontosságú szerepet játszanak a szerzetesek, lelkipásztori kisegítők, hitoktatók, kántorok is, akik Isten népének szolgálatára szentelik életüket. Együtt alkotnak teljes egészet azokkal a világi hívőkkel, akik Krisztus főpapságából erőt, értelmet és bátorítást merítve, szolgálják egyházközségüket. Örök igazság, hogy Krisztus útjai kifürkészhetetlenek. Merjük rábízni magunkat az ő gondviselésére.