Ferencz Emese: kereszténynek lenni nem jól hangzó szavakat, sokkal inkább tetteket jelent

Közelebb hozni a teológiát: 25 év, 25 évfolyam

0
598
Ferencz Emese a tizenhatodik évfolyam tagja a teológián

A tizenhatodik évfolyam tagjaként 2011 és 2014 között járt alapképzésre a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Karára Ferencz Emese, de doktoranduszként mind a mai napig a kar diákja. Szociális teológia néven teológiát és szociális munkát tanult, alapképzés után pedig elvégezte a teológia kar pasztorális tanácsadás mesterképzését, illetve a BBTE Szociológia és Szociálismunkás-képző Karon belül működő tanácsadás a szociális szolgáltatások területén nevű mesterszakot. A mesteri tanulmányai utolsó évétől, 2016-tól mostanáig, 2021-ig dolgozott a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészségen (KEL) mint lelkipásztori asszisztens. 2019-től az Erdélyi Mária Rádió kolozsvári stúdiójának vezetője, szerkesztőasszisztense. Mindezeken túl jelenleg doktori tanulmányait folytatja az Ökumené Doktori Iskolában.

Mit adott számodra a teológia?

Elsősorban emberi tartást, másokra figyelést, tudásszomjat. Másodsorban helyem és szerepem megtalálását az egyházban. Harmadsorban az életben való helytállást, kritikus gondolkodást, tanáraim személyén keresztül példaképeket, egyszóval: szeretetközösséget. A teológián töltött időszak számomra identitásformáló volt. Önazonosságot adott, kételyek és kérdések mellett, válaszokat. Megértette velem azt az elméleten túlmutató gyakorlatiasságot, ami maga az élet. Mindezeken túl segített abban, hogy az álmaimat megéljem és megvalósítsam. Hogyan? Nem hittem magamban. Nem láttam helyemet és szerepemet az egyházban. Mertem nagyokat álmodni, de hinni abban, hogy meg is valósulnak, nem. Féltem a kudarctól, az elutasítástól, attól, hogy nem vagyok elég jó és szerethető. Lenni akartam valaki. Lettem is. Mert olyan tanáraim voltak, akik vezettek és mai napig ott vannak mellettem. Ha nem tanultam volna teológiát, nem ismertem volna meg őket, nem lennék most ott, ahol. Ebben biztos vagyok. Köszönöm, hogy a teológia álmokat, megvalósításokat, sikereket, visszajelzéseket és sok-sok szeretetet adott. Remélem, kapott is. Tőlünk.

Kettős évfordulót ünnepel idén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Kara. Az egyetem 440 évvel ezelőtt alapított intézményi elődjére, a kolozsvári jezsuita akadémiára tekint vissza, illetve a kar fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból november 12–13. között Közelebb hozni a teológiát címmel nemzetközi jubileumi szimpóziumot szervez a kar, az elmúlt 25 évet pedig a 25 évfolyam diákjaival készült interjúkkal idézzük fel.

Mit jelent 2021-ben kereszténynek lenni?

A feltett kérdésre egy engem sokkal inkább foglalkoztató kérdéssel felelnék: mitől leszek jó keresztény? Attól, hogy egy nap többször is elvégzem a rózsafüzért? Imádkozom, a templomban az első sorban ülök? A rádióban beszélek a másságról, de a hétköznapokban megbélyegzek másokat? Vagy attól, hogy megpróbálom az embereket úgy szeretni és elfogadni, ahogy Jézus tette és tanította?! Azt hiszem, a keresztény élet legnagyobb célja és feladata ma, 2021-ben, ami mindig is volt és kellene legyen, ember maradni mindig, minden körülményben. Nem szeretem, ha folyton arról beszélgetünk, hogy a mai világ és benne az ember ilyen és olyan. Keresztény vagyok. Pont. Mindenki maga tudja és éli meg személyesen a kereszténységét. Egyéni életutat, tapasztalatot és hétköznapiasságot hordoz magában. Sajnos azt mindannyian látjuk, főként a világjárvány óta, hogy sokan azt hiszik, attól keresztények, hogy beolvasnak a nem keresztényeknek, kioktatják őket és saját véleményüket helyezik előtérbe. Kereszténynek lenni most kell igazán. Nem a földbe döngölni egymást, sokkal inkább az életvitelünkkel biztatni és példát adni azoknak, akik nem láttak jó példát.

A keresztény ember megérintődik. Átadja magát a kegyelemnek. Ha ezt igazán meg tudja élni és érteni, jó kereszténynek mondható ma, 2021-ben is. Szerintem. Amúgy kereszténynek lenni emberséget jelent. A peremre szorultak felkarolását, nem a jól hangzó szavakat, sokkal inkább tetteket. Ma, amikor azt látjuk, hogy a templomokat lerombolják, szórakozóhelyeket és istállókat építenek helyettük, mi kell legyünk maga a templom. Közösségeket kell létrehoznunk, aktívan részt vennünk és bekapcsolódnunk a liturgiába. Mert ma még tudunk, de ha eljön az a pillanat, ami talán már közel is van, mert sok helyen templomaink üresek, na akkor kell megmutatni, hogy mit jelent számunkra kereszténynek lenni. Ha tudunk küzdeni egymásért, a hitünkért, s azért a helyért, ami számunkra maga az élet, azt hiszem keresztények vagyunk. Vagy? Hadd gondolkodjak még ezen.

Milyen útravalót adnál a teológia elkövetkező nemzedékeinek?

Évekkel ezelőtt egy ökumenikus műsor keretén belül beszélgettem Dávid István református egyetemi lelkésszel, akitől többek között azt is kértem, fogalmazzon meg egy üzenetet a rádió hallgatói számára. István akkor azt mondta nekem, üzenetet megfogalmazni valakinek felelősséggel jár. Azt hiszem ez érvényes az útravalóra is. Felelősek vagyunk egymásért, szavainkért, tetteinkért és annak következményeiért. A teológiának akkor lesz jövője, ha van múltja és jelene. Mi voltunk, vagyunk, leszünk. Igaz? Hadd legyen az útravalóm rövid és egyszerű: keress, zörgess, találj, kérdezz, légy nyitott, gondolkodj kritikusan, segíts, karolj fel másokat, add át, amit megtapasztaltál. Jó(l) legyél, vigyázz magadra és másokra! A lángot, amit a teológián kapsz, őrizd és add tovább az elkövetkező nemzedékeknek is. Ennyi az egész. Amúgy, minden kegyelem!