Bojtor Attila: a teológia egy módja annak, hogy önmagamon túlmutató válaszokat keressek

Közelebb hozni a teológiát: 25 év, 25 évfolyam

0
408
Bojtor Attila jelenleg Rómában doktori tanulmányait folytatja

A papi szolgálatra készülő teológusként a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Karának keretei között Gyulafehérváron kezdte egyetemi tanulmányait 2010-ben Bojtor Attila. Csíkszeredában született, papszentelését megelőzően, 2010 és 2017 között a Megtestesült Bölcsességről nevezett gyulafehérvári papi szemináriumban (latinul Seminarium Incarnatae Sapientiae, azaz SIS) képződött, így egyben a kolozsvári BBTE Római Katolikus Teológia Kara hallgatója is volt. 2017 nyarán szentelték pappá, s miután egy évig segédlelkész volt a kolozsvári Szent Mihály-plébánián, Jakubinyi György érsek 2018-tól további tanulmányokra küldte Rómába, a Pápai Lateráni Egyetemre, ahol jelenleg teológiai doktori tézisén dolgozik.

Mit adott számodra a teológia?

A teológia, a maga átfogó jelentésében – mint „Istenről szóló beszéd”, avagy az Istennel kapcsolatos dolgokkal való ismerkedés – számomra szorosan összefügg a hittel. Ha azt állítom, hogy „hiszek Istenben”, ennek a kijelentésnek a konkrét tartalma, jelentése attól függ, hogy Isten alatt én mit értek, hogy ki számomra Isten – ez pedig teológiai kérdés. Az, ahogyan az Istennel való személyes kapcsolatom, s az Isten miatt hozott személyes döntéseim alakulnak, állandóan kihatással van arra, hogy hogyan gondolkodom őróla; és fordítva, az, hogy hogyan gondolkodom őróla, befolyásolja az imaéletemet, s azt, hogy hogyan körvonalazódik bennem Istennek az én életemre vonatkozó akarata. A teológia valamiképpen életforma, egy módja annak, hogy állandóan, mindennel kapcsolatban kérdőre vonjam az Életet, önmagamon túlmutató válaszokat keressek, s ebbe a folyamatba vonjam bele embertársaimat is.

Kettős évfordulót ünnepel idén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Kara. Az egyetem 440 évvel ezelőtt alapított intézményi elődjére, a kolozsvári jezsuita akadémiára tekint vissza, illetve a kar fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból november 12–13. között Közelebb hozni a teológiát címmel nemzetközi jubileumi szimpóziumot szervez a kar, az elmúlt 25 évet pedig a 25 évfolyam diákjaival készült interjúkkal idézzük fel. 2007-től a papi szolgálatra készülő teológus hallgatók is a BBTE Római Katolikus Teológia Karának keretei között végzik egyetemi tanulmányaikat Gyulafehérváron, ők is bekapcsolódnak az emlékezésbe.

Mit jelent 2021-ben kereszténynek lenni?

A jelenkorunkat rengeteg minden jellemzi, de ezek közül talán kiemelném a szédítő sebességet és türelmetlenséget. A keresztények pedig Krisztusnak testvérei, Isten gyermekei, ahogy a liturgia több helyen is mondja: Isten „családja”, vagy „háza népe”. Mi, keresztények Istennel meghitt bizalomban, szeretetben élünk, s ez azt jelenti, hogy saját emberi mivoltunkat a lehető legteljesebb mértékben, a lehető legszebb módon „kiaknázzuk”, életünket a maga teljes mélységében éljük. Ebből következik szerintem, hogy amikor az élet legfontosabb, legsúlyosabb dolgairól van szó, mint az önmagunkkal, az embertársainkkal, a természettel, s persze az Istennel való kapcsolat – amik az alapját képezik mindennek, ami a hétköznapjainkat kitölti –, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy türelmetlenek legyünk, hogy gyors megoldásokkal megelégedjünk. Hogy a legmélyéről tudjuk kiérlelni az emberi életünket, ahhoz hatalmas türelemmel, fáradságot nem kímélve, egy életen át kell tanulnunk az Életet, a mélyre evezve, s bátran szembenézve sok mindennel, amit könnyebb volna egyszerűen félresöpörni. Aki az életet keresztény módon komolyan veszi, az mindig valamiképpen szemben úszik az árral, de éppen azért, mert érzi, hogy csak így képes igazságban, igazi szeretetben élni.

Milyen útravalót adnál a teológia elkövetkező nemzedékeinek?

Talán ugyanazt mondom, mint az előző kérdésre, csak átfogalmazva: ne úgy közelítsünk a teológiához, hogy mi hasznunk van belőle, mit érünk el vele. Közelítsünk hozzá kíváncsisággal, intellektuális, de főleg szívbéli kíváncsisággal az élet legnagyobb, legmélyebb kérdései iránt. A régi nagy teológusok gondolatvilágából (is) világosan kivehető: a teológia nem eszköz, hanem cél. Nem azért akarjuk Istent és az ő dolgait megismerni, hogy az életünk jobban haladjon, hanem rájövünk, hogy az egész életünk értelme Istenhez közeledni, őt ismerni és szeretni, ővele lenni, s így: őróla tanúságot tenni, „beszélni”, azaz „teologálni”.

Továbbá, konkrétabban, azt gondolom, minden nemzedéknek nem egyre kevesebb, hanem egyre több türelemre van szüksége: hiszen minden nemzedékkel nem csökken, hanem egyre gyarapodik a szellemi hagyaték, amit a kereső embernek meg kell ismernie ahhoz, hogy a kép összeálljon, s ugyanakkor világossá váljék, hogy az ő saját képéből mi hiányzik, hol vannak az ő hiteles kérdései, amelyekből megszülethet az ő saját hozzájárulása ehhez a szellemi hagyatékhoz, ami az egész emberiség istenkeresését törekszik szolgálni.