Jubiláns papjaink: Csiby József

0
1767
Csiby József jubiláns paptestvéreivel 2021. június 23-án a gyulafehérvári székesegyházban

A főegyházmegyei körlevelek közt ez év elején a 17/2021. számúban olvashattuk: „A jó Pásztor végtelen kegyelméből Paptestvéreink közül többen is emlékeznek ebben az évben pappá szentelésük 25. (ezüst), 50. (arany) illetve 60. (gyémánt) évfordulójára. Az Enchiridion Indulgentiarum (LEV 19994, 73) 27. pontja szerint a 25. (ezüst), az 50. (arany), a 60. (gyémánt) és a 70. (rubin) papszentelési évfordulókat látja el teljes búcsúval a jubiláns és a részvevők számára.” Kovács Gergely érsek június 23-án délelőtt 11 órától közös hálaadó szentmisére hívta a jubilánsokat a gyulafehérvári székesegyházba. A korábbiakban megszólaltattunk néhány jubilánst, most felkérésünkre az ezüstmisés Csiby József brassói plébános tekint vissza az elmúlt 25 papi évére.

Kérlek, foglald össze röviden, honnan származol, milyen családból, és hogy vezetett az utad a papi szemináriumba, majd azután hol teljesítettél papi szolgálatot?

Nevem Csiby József, 1967. március 11-én születtem Ditróban, szüleim ötödik gyermekeként. Utánam még hárman születtek, így összesen nyolcan voltunk testvérek. Szüleim, illetve legnagyobb bátyám már meghaltak. Iskoláimat szülőfalumban kezdtem el, majd Csíkszeredában folytattam. 1985-ben érettségiztem. Utána néhány évig dolgoztam a ditrói és a csíkszeredai bútorgyárban, katonáskodtam, majd 1990-ben felvételiztem a gyulafehérvári teológiára. 1996. június 23-án volt a pappá szentelésem. Két évig a brassó-bolonyai plébánián voltam segédlelkész. 1998. augusztus 1-jétől a magyarláposi (Tg. Lăpuș) kis egyházközségnek lettem a lelkipásztora. 2000-től Kézdiszentlélekre (Sânzieni) helyezett főpásztorom. Jelenleg Brassó-belvárosban vagyok plébános, immár kilencedik éve.

Mi volt a szentelésedre választott papi jelmondatod – hogyan, miért választottad akkor, és ma, most hogyan hat rád?

Papi jelmondatom: „Krisztus szeretete sürget minket” (2 Kor 5,14). Ezt a Szent Pál-i mondatot választottam papi mottómnak már kispapként, szentelésem előtt. A mallersdorfi ferences nővérek „befolyásolták” döntésemet, mert ők ezzel a jelmondattal élték szerzetesi életüket, s életemnek abban a szakaszában leginkább a ferences nővérek arcán véltem fölfedezni a krisztusi szeretetet…

Beszélj a papi pályád vonatkozásában meghatározó emberekről, helyzetekről, helyszínekről…

A mallersdorfi ferences nővérek közössége (számomra csodálatos módon) elkísért papi életem folyamán. A velük való kapcsolat immár több mint 35 éve tart. Ezért erről bővebben írok.

Az 1980-as évek második felében többször utaztam Gyulafehérvárra, rokoni látogatásra. Általában édesanyámmal vagy nővéremmel mentünk, hogy meglátogassuk édesanyám nővérét, nagynénémet, Rózsacska nénit (ahogy őt a családban szólítottuk), rendi nevén: Dorottya nővért. A nővérek egy kertes házban laktak, amelyet „Vatikán”-nak neveztek. Abban az időben Gudilla nővér, Virálda nővér, Lénárda nővér és Dorottya nővér voltak ott, s élték – meglátásom szerint nagyon szépen – szerzetesi életüket. A háznak sajátos hangulata volt. Tisztasága, rendje, melegsége mindig megragadott. A nővérek kedvesek voltak velünk, és szeretetükkel elhalmoztak. Szívesen voltam közöttük. Különösen megmaradt bennem Gudilla nővér szeretetteljes magatartása. Sugározta a szeretetet. Így azokban az években a nővérektől mindig feltöltődve, lelkileg újjászületve, életvidáman tértem/tértünk haza.

Miután kispap lettem Gyulafehérváron, rendszeres látogatója lettem a nővéreknek. Általában valamelyik évfolyamtársammal vagy valamelyik szeminarista társammal mentünk – legtöbbször vasárnap délután. Ilyenkor sokat beszélgettünk a nővérekkel, különösen Lénárda nővérrel, aki – mivel több évtizeden keresztül dolgozott a Teológia konyháján – sok érdekes, tanulságos történetet mesélt nekünk a szeminárium, a tanárok, diákok és a saját életéből. Sokszor buzdított, bátorított bennünket. Beszélt a szentekről, Szent Ferencről, Boldog Nardini József rendalapítóról, és más szentekről, de nagy átéléssel, ismételten felidézte mindenekelőtt Márton Áron rendkívüli alakját is, valamint az 50-es évek nagy tanárnemzedékét, akik közül többen vértanúságot szenvedtek. Visszaemlékezései, az egyházunkban történt események, történések értelmezései nagy hatással voltak rám, de bizonyára kollégáimra is. Mondogattam is néha, hogy nem csupán a papi szeminárium formálta életemet, hanem kijártam a gyulafehárvári ferences nővérek iskoláját is.

Visszatekintve elmondhatom, hogy szépek és meghittek, tanulságosak és lelkesítőek voltak ezek a nővéreknél tett látogatások. Általában palacsintával, süteménnyel, kávéval és egy pohár borral is megkínáltak bennünket, aminek mi, kispapok, nagyon örvendtünk. Ha jól emlékszem, már 1992-től vagy 1993-tól csak Lénárda nővér és nagynéném, Dorottya nővér lakott a gyulafehérvári házban.

1996-ban, pappászentelésem után, a ferences nővérek gyulafehérvári házának kápolnájában mutattam be az első szentmisémet. Miután megvolt a szentmise, Dorottya nővér elém állt, és — boldog mosollyal az arcán — ezt mondta: Józsika, a hat év alatt mindennap imádkoztam érted… És ma már azt is tudom, hogy leginkább az ő imái segítettek/segítenek abban, hogy hivatásomban megmaradhattam.

Ameddig Dorottya nagynéném élt, gyakran meglátogattam őt a székelyudvarhelyi zárdában, ahol földi életének utolsó éveit töltötte. Szép, imádságos életére sokszor rácsodálkoztam. Gyakran gondolok rá, és szoktam kérni segítségét, mert hiszem, hogy ahol ő van, onnan megteheti…

Kézdiszentléleken, ahol 13 évig voltam plébános, a községben lévő Szent Klára Öregotthont a ferences nővérek vezették. Sok lelki és anyagi támogatást kaptam ott is tőlük, elsősorban Annegret nővéren keresztül, aki hosszú éveken keresztül hazájától, Németországtól távol, Erdélyben végezte missziós munkáját.

2013 augusztusában Brassó-belvárosba kerültem plébánosnak. Néhány hónappal később a mallersdorfi nővérek akkori kerületi (romániai) elöljárójától, Michaela nővértől értesültem, hogy tervezik visszatérésüket ide, Brassóba, ami 2014 októberében (150 évvel a nővérek erdélyi letelepedése után!) meg is történt. Egy szépen működő leánybentlakást vezetnek. Így újra egészen közel kerültem a nővérekhez, szinte naponta találkozom velük, hiszen a legtöbbször a mi templomunkba jönnen szentmisére.

Nagyvonalakban így alakult a kapcsolatom a mallersdorfi nővérekkel. Mindenképp meghatározó módon voltak jelen eddigi papi életemben.

Emberek, akikről úgy érzem, hogy az utóbbi 25 évben, rám, a lelkipásztorra, rendkívüli hatással voltak: Balázs György plébános (+2021), Bartók Barabás P. Albert OFM (+2004). Közvetve, írásaikon keresztül: J. H. Newman, F. Varillon SJ, Robert Sarah bíboros, Barsi Balázs OFM…

Mi okoz igazi örömet lelkipásztori szolgálatodban?

Lelkipásztorként örömet jelent, ha látom a megtéréseket, a kegyelem működését embertestvéreim életében, ha sikerül valakit elindítani, támogatni a krisztusi úton… Örömet jelent, ha ünnepeinket, szertartásainkat híveink vagy a hozzánk látogatók (kívülállók) lélekemelőnek, szépnek mondják… Örömet jelent, ha valamit tehetek a közösségért, az emberekért… örömet jelentenek az egészen mély, őszinte gyónások, amelyeket néha hallgathatok… Örömet jelent az idős emberek látogatása (elsőpenteken vagy más alkalommal), ha látom, hogy örömet szereztem ezáltal nekik…

De örömet jelent(ett) az egyházi épületek, templomok, kápolnák rendbetétele…, és ez az öröm még fokozódik, ha ennek mások is örvendenek… Örömet jelentenek a mély, meghitt beszélgetések hitről, Istenről, életről, halálról, öröklétről…

Mi az, amit föltétlenül egy kezdő pap lelkére kötnél?

Kezdő papoknak a Jézus Krisztus melletti elköteleződésnek a mindennapi (vagy minél gyakoribb) megújítását, s ennek fontosságát kötném a lelkükre. Mindennap tenni valamit ennek érdekében/mindennap imádkozni ezért. Ha ez elmarad, akkor zűrzavar következhet be életünkben.

Milyen módon szoktál töltekezni, pihenni?

Töltekezni, pihenni leginkább a természetben, a reggeli csendben, az Oltáriszentség előtt térdelve sikerül nekem… De egy jó könyv olvasása/tanulmányozása is sokat jelent(het) számomra. Vagy okos, értelmes, őszinte emberek társasága, a velük való társalgás…