András Csaba SJ: mindig meglepődöm Isten képzelőerején

Közelebb hozni a teológiát: 25 év, 25 évfolyam

0
706
András Csaba SJ a marosvásárhelyi P. Endes István jezsuita közösség tagja, és az egyetemi lelkész szolgálatát látja el

A papi szolgálatra készülő teológusként a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának keretei között Gyulafehérváron kezdte egyetemi tanulmányait 2008-ban András Csaba SJ, akit idén májusban szenteltek pappá szülővárosában, a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-templomban. 2008. és 2012 között élt, tanult a gyulafehérvári szemináriumban. 2012. és 2013. között, a gyakorlati év során Szászrégenben és Sepsiszentgyörgyön szolgált. A gyakorlati év végére érett meg benne a döntés, hogy a jezsuita rendbe szeretne belépni. 2013 nyarán felvételt nyert, és ősztől a budapesti noviciátusban kezdte az újoncidejét. 2015 szeptemberében tette le szerzetesi fogadalmait, ezt követően a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban és Kollégiumban dolgozott két évet. 2017-től Rómában folytatta tanulmányait: az első évben befejezte az alapfokú teológiai tanulmányait, majd lelkiségteológiából szerzett licenciátust. 2020 júniusában a római Il Gesù-templomban szentelték diakónussá, majd hét év után hazatért Erdélybe. Jelenleg a marosvásárhelyi P. Endes István jezsuita közösség tagja, és az egyetemi lelkész szolgálatát látja el.

Mit adott számodra a teológia?

Amikor Gyulafehérvárra érkeztem – mint egy hatalmas labirintusban –, elég elveszettnek éreztem magam. A gimnázium utolsó nyarán született meg bennem a döntés, hogy pap szeretnék lenni. Nagyon lelkesített annak a vágya, hogy az otthoni plébánosomhoz hasonló munkát végezzek. Később, amikor tizennyolc évesen megérkeztem a szemináriumba, rájöttem, hogy fogalmam sem volt arról, mire vállalkozom. Idegen valóságba csöppentem, ami mégis jobban vonzott és kíváncsivá tett, mint amekkora félelmet váltott ki belőlem.

Kettős évfordulót ünnepel idén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Kara. Az egyetem 440 évvel ezelőtt alapított intézményi elődjére, a kolozsvári jezsuita akadémiára tekint vissza, illetve a kar fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból november 12–13. között Közelebb hozni a teológiát címmel nemzetközi jubileumi szimpóziumot szervez a kar, az elmúlt 25 évet pedig a 25 évfolyam diákjaival készült interjúkkal idézzük fel. 2007-től a papi szolgálatra készülő teológus hallgatók is a BBTE Római Katolikus Teológia Karának keretei között végzik egyetemi tanulmányaikat Gyulafehérváron, ők is bekapcsolódnak az emlékezésbe.

A teológia erős alapot adott az imaéletemben, a hitemben és a közösségi létemben. Hálás vagyok a szemináriumi nevelőimért és tanáraimért, akik a tudásuk legjavát adták, és törekedtek felkészült, érett papokat nevelni. Erős egyházias érzületet kaptam, a liturgia szép és méltóságteljes végzésére neveltek, és sok olyan lehetőségben részesültem, ami személyes növekedésemet segítette.

Emellett Gyulafehérvár akkor egy elég zárt, védett, ingerszegény közeg volt, ami teológiai tanulmányaimnak egyfajta áporodott, könyvtárszagot adott. Ezt részben akkor tapasztaltam, amikor kikerültem a gyakorlati évre és elkezdtem hittant tanítani. Rájöttem, hogy milyen keveset tapasztaltam az életről, a teológiai tudásom túl sterilnek bizonyult. Sokféle bölcsességet gyűjtöttem olvasmányaim során, azonban érzelmileg és a tapasztalatban le voltam maradva, így inkoherensnek éltem meg magam. A teológián úgy érzékeltem, arra készítenek fel, hogy a világ összes hitbeli kérdésére választ tudjak adni. Kiérve viszont eszköztelennek éreztem magam, mert rengeteg ismeretlen, új élethelyzettel találtam szembe magam, ahol azt láttam, hogy a jól betanult válaszaim nem működnek. Elbizonytalanodtam mindabban, amit tanultam, megkérdőjeleztem tanulmányaim érvényességét. A későbbi évek során krízist éltem meg a hitemben, ahol előbb leomlottak a teológia biztosnak vélt bástyái, amelyeket újra kellett építenem. Ez már Rómában jezsuitaként történt velem, ahol elkezdődött egy olyan hit, tudás épülése, ami már alkalmazkodott a hétköznapi megéléseimhez és egyre inkább integrálódott életembe, szolgálatomba. 

Mit jelent 2021-ben kereszténynek lenni?

Az elmúlt nyolc év alatt sok helyen megfordultam, a világ számos részéről találkoztam keresztényekkel. Egyrészt a kereszténység inkulturálódik, nagyon színesen, sokféleképpen jelenik meg a világ különféle tájain. Másrészt a Krisztus-követés egy. Az evangélium tanítása, az Úr Jézus személye és üzenete ma is változatlan, és lenyűgöző, hogy miként tudja lángra gyújtani az emberi szívet különböző történelmi korokban és kontextusokban.

Engem mindig elbűvöl, megajándékoz, ha valaki az istenkapcsolatáról oszt meg. Lenyűgöző, hogy az Úr mennyire másképpen vezeti az egyes egyéneket és formálja az életüket. Mindig meglepődöm és belátom, hogy az Isten képzelőereje, akarata milyen tágas, olykor milyen bámulatos kanyarokon, utakon keresztül vezet. Olykor milyen lehetetlen élethelyzetekben szólít, hív, és lenyűgöző, hogy mindig van lehetőség arra, hogy visszataláljunk hozzá. Egyrészt egyre kevésbé tudom körülhatárolni, hogy mit is jelent kereszténynek lenni 2021-ben, másrészt a sokféleségben egyre inkább gyönyörködöm ugyanabban a Krisztusban, aki életet és új lendületet, látásmódot ad az embereknek.

Milyen útravalót adnál a teológia elkövetkező nemzedékeinek?

Az egyik legfontosabb feladatnak azt látom, hogy a teológiának egy korszerű, a mai ember számára érthető, alkalmazható nyelvezetet keressünk, ami alulról indul, az életből forrásozik. Prédikációkat hallgatva néha az az érzésem, hogy elveszítettük a kapcsolatot a mai kor szükségleteivel, nem értjük őket és ők sem értenek minket. Egy sajátos nyelvezetet használunk, ami a belső kör számára érthető, a kívülről érkezőknek azonban furcsán hathat.

A nyelvezet formálódását megelőzi, hogy a hit és az Istennel való kapcsolat átszövi életem különféle területeit, és nem csak a szakrális terekre korlátozódik. A jezsuiták egyik mottója: „Istent megtalálni mindenben”. A Szent Ignác-i lelkiségben nagyon fontos annak felfedezése, hogy az Isten munkás módjára az élet különféle állapotaiban megmutatkozik. Így a természetben való sétában, a liturgiában éppúgy jelen van, mint egy könyv olvasásakor, egy meghitt beszélgetésben, vagy a különféle kihívásokban, a kellemetlen tapasztalatokban. Ha elhiszem azt, hogy az Isten folyamatosan teremt, hűséges és elkísér az utamon, azzal azt is állítom, hogy nem idegen tőle a valóságom egyetlen szelete sem. Ha ez igaz, akkor ez azt is magával hozza, hogy a teológiáról, Istenről nagyon hétköznapian is lehet beszélni. Meggyőződésem és tapasztalatom, hogy Isten a mindennapok Istene, és vágyom arra, hogy egyre több fiatallal fel tudjuk ezt fedezni.