Lépések értéke – Új hittanterme van a Szent László-líceumnak

0
1299
Fotók: Várad.org

Két jelentős rendezvényt is szerveztek hétfőn, október 18-án délelőtt a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban: a diákok, csatlakozva az Egymillió gyermek együtt imádkozza a rózsafüzért nevű kezdeményezéshez, a kápolnában és online imádkoztak, majd felavatásra került a püspökség és a vredeni egyházközség támogatásával kialakított új hittanterem – tájékoztatott Ciucur Losonczi Antonius az Erdély Online portálon.

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a vredeni Szent György-egyházközség támogatásával alakítottak ki egy új hittantermet a Szent László-líceumban. A németországi Vreden egyházközsége testvérplébániája a váradi Szent László-templomnak. Az élő partnerkapcsolat egyik szívmelengető mozzanata, hogy Rainer Pag, a vredeni egyházközség sekrestyése szeretett volna valami igazán értékeset nyújtani e kapcsolaton kerestül, ezért a hobbijára, a sportra alapozva bevállalt egy megagyalogtúrát.

Két évvel ezelőtt vágott neki a Vredenből Váradra vezető útnak gyalogszerrel. A két település közötti több mint 2000 kilométeres távot sikerrel teljesítette, a megtett szakaszokért pedig adományokat lehetett felajánlani. Körülbelül ötezer euró gyűlt ekkor össze, és Pék Sándor esperes-plébánossal megegyeztek abban, hogy a befolyt összegből támogatják a Szent László-líceumot, illetve egy hittanteremnek a létrehozását.

A hétfői avatóünnepségen jelen volt a vredeni küldöttségben Rainer Pag is, illetve Pék Sándor, Konrád Katalin igazgató, Dulău Dianna igazgatóhelyettes, Kovács Márta némettanár. A termet Szabó Ervin áldotta meg, ünnepi műsorral szolgáltak: a Galambos-Szendrei Mónika zenetanár által felkészített kórus, valamint Rejtő Dóra (ének) és Rejtő Róbert (gitár) diákok.