A jobb élet nem a kiváltságosoké!

0
1343

Fiataloknak mutatja az irányt, segít tájékozódni a munkavállalásban és az életben a Gyulafehérvári Caritas mentorcsapata. A jobb élet lehetősége nem a kiváltságosoké – hívja fel a figyelmet a Caritas Iránytű a munka világához programja. A projekt részleteiről Füzi Imola programkoordinátort kérdeztük, Szabó Zsuzsa mentort pedig arra kértük, meséljen kicsit a munka szépségeiről, személyes motivációjáról.

Az Iránytű a munka világához című projekt 2018-ban indult az EEA és Norvég Alapok támogatásával egy nemzetközi projekt partnereként. A romániai tevékenységek 2019-től a Renovabis társfinanszírozásában valósulnak meg – mondta el Füzi Imola programkoordinátor. Elmondta: A projekt lényege, hogy azokat a fiatalokat, akik még nem dolgoznak, és az oktatási rendszerben sincsenek már, vagy az iskolaelhagyás veszélye fenyeget, próbálják felkarolni. A korcsoport, akikkel foglalkoznak: 15–29 év. A projekt 2018 novemberében indult és a mentorálás 2019 május-júniusától kezdődött, három régióban: Székelyudvarhelyen, Gyergyószéken, Marosvásárhelyen. Mindenhol 2-2 mentor van, ők dolgoznak a helyi szakiskolákkal, ahol csoportos foglalkozásokat tartanak, illetve egy idő után egyéni mentorálásba is bevonják a fiatalokat. A csoportos foglalkozásoknak része a finomkészség-fejlesztés, és a pályaorientációs tevékenységek. A projekt elején finomkészség-fejlesztéssel indítottak, és fokozatosan kezdtek bevonni szakembereket is – mondta Füzi Imola. Hozzátette: „Tavalytól elindítottuk a pályaorientációs tevékenységeket is, és mindkettőt párhuzamosan visszük. A fiataloknak ezen belül céglátogatásokat szervezünk, megismertetjük mesterségekkel, szakmákkal, hogy minél tágabb képük legyen a munkakereséskor, illetve pályaválasztáskor arról, hogy milyen irányba induljanak. A programba legegyszerűbben a szakiskolákon keresztül, a csoportos foglalkozások révén lehet bejutni ott, ahol együttműködünk a szakiskolákkal, de bárkit szívesen fogadunk, aki szeretne ezekben a témákban fejlődni. A 20 év feletti fiatalokat nehezebb megtalálni, ez egy kihívás számunkra.”

A fiatalok száma folyamatosan változik, ha sikerül munkát találni, egy pár hónapig követik még a munkahelyen való beilleszkedés fázisában. A projekt elejétől több mint 100 fiatallal foglalkoztak, jelenleg is kb. 60-65 fiatal van a projektben, akikkel szintén egyéni mentorálás zajlik, az iskolákban csak október közepétől kezdődnek el a csoportos foglalkozások. Minimum három hónapig foglalkoznak egy fiatallal, de van olyan is, akivel egy éve dolgoznak, további fejlődési célokat tűztek ki, s tovább bent marad a projektben, ilyenkor az egyéni mentorálási alkalmak csökkennek, a klubfoglalkozásainkon is részt vesznek.

A projekt négyéves, és 2022 októberében ér véget, addig folyamatosan lehet csatlakozni mindhárom régióban. Azokkal az iskolákkal, ahol jelen vannak, a tanárokkal is együttműködnek, illetve helyi cégekkel is felvették kapcsolatot, ahová a fiatalok munkába állhatnak. A video, melyben a fiatalok elmondják, mit jelent számukra a program, valamint a mentorok elérhetősége ide kattintva tekinthető meg.

Szabó Zsuzsa már hat éve foglalkozik fiatalokkal, dolgozott tanulási zavaros fiatalokkal, ificsoportokkal, most az Iránytű projekt részese. A Gyergyószéken tevékenykedő mentor elmondta, az ő feladata, hogy felkeresse a fiatalt akár iskolában, akár a saját környezetében. A mentor igyekszik feltérképezni, mire van szüksége a fiatalnak: ez lehet továbbtanulás, elhelyezkedés a munka világában, hiányosság a nyelvek terén, ha olyan szakmában szeretne elhelyezkedni, ahol nincs tapasztalata, képesítése, akkor tanfolyamot ajánlanak neki. Pályaorientációs foglalkozásokat tartanak, bejárnak iskolákba, ez három iskolát jelent Gyergyószéken: Gyerdóditróban 2019 őszétől folyamatosan tartanak csoport- és egyéni foglalkozásokat, Gyergyószentmiklóson pedig két szakközépiskolában vannak jelen, de az elméleti líceumból jelentkező fiatalokat sem utasítják el. Ha egy fiatal eligazítást kér, problémákkal jelentkezik, azt fogadják. Szabó Zsuzsa elmondta: Motivál, hogy tudjak segíteni a fiataloknak, lássam az előrehaladásukat, tudjunk megfogalmazni egy célt, tudja a fiatal önállóan képviselni magát, a családját a társadalomban. A segítség motivál, amikor látom, hogy a fiatal előbbre haladt, van sikerélménye, valamit el tudott érni egyedül.