Recept minden hétre: így főznek a magyar katolikusok

0
1138
A kötetben szerepel Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, illetve Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is. Fotók: Magyar Kurír

Erdélyiek és erdélyi gyökerekkel rendelkezők is szerepelnek az Így főznek a magyar katolikusok – 52 hét – 52 recept című kiadványban, amely interjúk, történetek, receptek és fotók révén mutatja be a magyar katolikus főpásztorokat, papokat és világi híveket; úgy, ahogy még nem ismerjük őket. A kiadványt a Magyar Kurír forgalmazza és az Új Ember könyvesboltban, illetve online könyváruházában (bolt.ujember.hu) érhető el. Feladhatja rendelését a Verbum kiadónál is, mi pedig beszerezzük partnerünktől a kiadványt (elérhetnek a 0264-596 478-as vagy a 0740-937 116-os telefonszámokon, illetve az office@verbum.ro e-mail-címen).

A kötetben szerepel Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, illetve Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából a könyvet a V & P Media gondozta és adta ki. A könyv megvásárlásával az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthont és a bakonyszücsi Daganatos Gyermekek Lelki Rehabilitációs Otthonát is támogatja.

A könyvben szereplők névsora: Erdő Péter, Veres András, Abonyi Zsuzsa, Balog Józsefné, Barcsák Marianna, Bábel Balázs, Benkóczy Zoltán, Berta Tibor, Bognárné Nagy Tímea, Boros Misi, Böjte Csaba, Cseke Péter és Sára Bernadette, Csókay András, Demeter T. Teodóra, Eperjes Károly, Fazakas Zoltán Márton, Filó Kristóf, Fülei Balázs, Herczegh Anita, Hortobágyi T. Cirill, Jásdi Mari, Kakuk Ferenc, Keresztes Ilona, Keresztes Szilárd, Kocsis Fülöp, Kovács Ákos, Kovács Gergely, Kubik Anna, Kvanduk Frigyes, Légli Ottó, Lőrincz György, Marton Bernát, Mádl Dalma, Márton Anita, Molnár Antal, Müller Cecília, Németh Norbert, Petres Lúcia, Péterfalvi Attila, Rácz Borbála, Rojkovich Bernadette, Schanda Balázs, Semsei Rudolf és Dobay Eszter, Szabó Attila, Szikora József, Ternyák Csaba, Tóth Tamás, Tuczainé Régvári Marietta, Udvardy György, Varga János, Véghseő Tamás, Vizi E. Szilveszter.  

A kötethez Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke az alábbi előszót írta:

Tisztelt Olvasó!

Már a IV. században a Diognétoszhoz írt levél megállapítja, hogy a Krisztusban hívők sem öltözködésükben, sem szokásaikban nem különböznek a többi embertől, hanem az erkölcsi viselkedésük az, amiben különösnek mutatkoznak. Tehát a katolikusok is ugyanazokat az ételeket fogyasztják, mint ami az adott korra és helyre jellemző, de az étkezéshez való viszonyukban lehet felfedezni sajátosságokat. Az emberi testet ugyanis, amely Szent Pál apostol szerint a „Szentlélek temploma” (1Kor 6,19), erkölcsi kötelességünk ápolni és táplálni. Ugyanakkor vannak böjti időszakok és bűnbánati napok, amikor a vallásos emberek önmegtartóztató módon étkeznek mind bizonyos ételek (hús), mind az étel mennyiségének vonatkozásában. Ez a rend a főzési szokásokban is megjelenik.

Az ünnepek alkalmával pedig gazdagabb az asztal, és az étkezések is közösségi eseménnyé válnak. Biztosan állítjuk, hogy erősebb annak a családnak a szeretetközössége, ahol együtt tudnak étkezni, legalább vasár­ és ünnepnapokon. De a nagyobb közösségek számára is különös jelentőséggel bír a megterített asztal közössége, az „agapé”. Ez abból az őskeresztény szokásból él tovább napjainkban, hogy az Eucharisztia (szentmise) ünneplése után szeretetvendégséget is tartottak, közösen étkeztek. Ez a vallásos közösség szempontjából – miként a szegények vendégül látása miatt is – fontos része volt az ünnepeiknek. Így az Egyház közössége az asztal körül (az áldozati oltár és a fehér asztal) épült és erősödött.

Bízunk benne, hogy a szerkesztők szándékai teljesülnek, és a gasztronómiai érdekességek által ez a könyv is hozzájárul családjaink és közösségeink erősödéséhez, és nem kevésbé ünnepi asztalaink gazdagításához.

Forrás: Magyar Kurír