Az aradi vértanúkra emlékeztek

0
590

Október 6-án, a tizenhárom aradi vértanú kivégzésének emlékünnepén Aradon a minorita templomban megemlékező szentmisét celebrált Kovács Gergely érsek, adta hírül a Gyulafehérvári Érsekség Facebook-oldala.

Az 1848-49-esszabadságharc leverése után kivégzett tizenhárom magyar honvédtisztett — 12 tábornokot és egy ezredest — a forradalomban játszott szerepük miatt ítéltek halálra s végeztek ki 1849. október 6-án.

Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Lenkey János, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József és Török Ignác ítéletét 1849. szeptember 26-án hozták meg. Kiss Ernő és Vécsey Károly külön perében 1849. szeptember 21-én mondtak ítéletet.

Gáspár András tábornokot tíz év várfogságra ítélték, majd kegyelmet kapott, kiszabadult. Emlékezése szerint társai „olyan büszkén fogadták a halálos ítéletet, mintha csupa dicséretet olvastak volna fel előttük. Mindegyik egyszerre úgy megkeményedett, mint a gránitszikla.”

Az aradiakkal egy napon végezték ki Pesten Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt.

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a minorita templomban bemutatott szentmise során elhangzott megemlékező homíliájában az aradi vértanúkra utalva, de a mának is szólva elmondta: az a fontos, hogy ne valaki ellen, hanem valamiért küzdjünk.

Az emlékezés a Szabadság-szobor előtti koszorúzással folytatódott, amelyen szintén részt vett és felszólalt a gyulafehérvári főpásztor.

Az aradi vértanúk emlékét őrző szobrot 1890-ben avatották fel, Zala György alkotása. A felavatásán részt vettek a vértanúk még életben levő családtagjai, köztük Damjanich Jánosné, Schweidel tábornok lánya, Leiningen tábornok fia, valamint Klapka György mint egykori szabadságharcos tiszt.

A szobrot 1925-ben lebontották, hosszú ideig az aradi vár árkában állt. Amikor javítása lehetősége 1999-ben felmerült, a minorita templom udvarára szállították. Renoválás és némi politikai huzavona után 2004-ben újra felállították, s bár történtek rongálások, máig a Megbékélés parkban, nyilvános téren látható.

MEGOSZTÁS