Visszük az üzenetet, megosztjuk az örömet: a gyulafehérvári érsek és segédpüspök a NEK-ről

0
941

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mozzanatai elevenen élnek a résztvevőkben, mindenkit megmozgatott a hatalmas, együtt imádkozó embersokaság. Budapesten megélhettük: valóban forrás, élő, éltető forrás ma is az Eucharisztia. Kovács Gergely érseket és Kerekes László segédpüspököt arra kértük, idézzék fel az őket legmélyebben megérintő élményt, mondják el, milyen üzenetet, milyen képet hoztak magukkal, őriznek a világeseményről.

Megerősítést kaptam

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak sajnos csak szombati és vasárnapi eseményein tudtam részt venni, a segédpüspök és az érseki hivatal további három papjának kíséretében.

Számomra nagy élményt jelentett a szombati szentmise és körmenet. Bevallom, nem szeretek sokat gyalogolni, de ez az esemény hihetetlen élmény volt! Előtte sok minden kavargott bennem, bizony megfordult a fejemben: Budapest, nagyváros, annyi és főleg annyiféle ember, mi lesz?! Hogy fognak viszonyulni egyesek, akik esetleg nem szimpatizáló vagy egyenesen ellenséges érzülettel követik a körmenetet az út széléről? Aztán nagyon hamar rádöbbentem, hogy igazából nincs is bámészkodók meg körmenet, nincs kívül és belül. Egész végig nem tapasztaltam egyetlen minimális zavaró elemet sem, szó sem volt arról, hogy valaki esetleg bekiabáljon, hangos zenével vagy másképp zavarni próbáljon. Aki nem vonult velünk, legtöbb esetben annak is gyertya volt a kezében, vagy lehetett látni, amint kijön egy étteremből, egy üzletből, hogy tiszteletét tegye, vagy legalább lássa az elhaladó Oltáriszentséget.

Számos kis epizód hagyott szép, megható nyomot lelkemben: egy ablakba kitett gyertya, az út szélén összetett kézzel álló bácsi, akin látszott, hogy áhítattal várja az Oltáriszentséget. Annyi élményt adott mindezt látni, tapasztalni! S a rengeteg ember! Annyian voltunk! Amikor már az Andrássy úton jártunk, közel a Hősök teréhez, ahol sok kivetítő volt, azoknak köszönhetően döbbentem rá, hogy mi már szinte a Hősök teréig jutottunk, s az indulási pontnál, a Parlamentnél még mindig emberek indulnak el, tömött sorokban! Hihetetlen élményt jelentett számomra.

Előző nap, a Budapest felé vezető úton a világesemény jelmondatával igyekeztem ráhangolódni, készülni. „Minden forrásom belőled fakad.” Az Eucharisztiának valóban életünk középpontjának kell lennie, a forrás, amelyből minden fakad, egész életünk táplálkozik. A NEK-re utazva a világ minden részéről, mintegy megfordult az irány: mi tartottunk az Eucharisztia felé, az Eucharisztiához. Az Oltáriszentség körül találkoztunk, hogy az igazi forrásból merítsünk és azt hozzuk el magunkkal, azt hozzuk haza.
Személy szerint azt éltem meg, hogy minden várakozáson felüli ajándékot, megerősítést kaptam. Óriási élmény volt! Sokat elmondanak olyan részletek is, hogy a szentmisékhez utolsó percben rengeteg plusz széket kellett előteremteni, mert csak püspök kétszer annyi volt jelen, mint ahány bejelentkezett.

A szentatyával való találkozás mindig nagy élmény, különösen azoknak, akik addig nem találkoztak vele. Vatikáni szolgálatom idején nekem lehetőségem volt többször találkozni Ferenc pápával. Ha igazán személyes NEK-élményemet kell megosztanom, akkor az mindenképp az a pár másodperc, amikor a szentmise végén kivonuló szentatya közvetlenül előttem ment el, rám nézett, s a szemében, mosolyában láttam, hogy megismert.
Nagy élmény volt a szentmise! Nagy élmény volt ott és akkor találkozni Ferenc pápával. Ha pedig egy konkrét üzenetet kell megfogalmaznom, akkor számomra az az, hogy az Eucharisztia ma is aktuális. Nem igaz, hogy olyan misztérium, amit mellőzni kell, mert nem értjük, elavult, régi, mintegy középkori maradvány.

Az Eucharisztia nemcsak a szentmise, az Oltáriszentség – nemcsak a szentmise. Az Oltáriszentség szentségimádás és más formákban való tisztelete ma is aktuális, ténylegesen onnan fakad az éltető forrásunk. Ezt éltem meg Budapesten, ezt hoztam haza. A segédpüspök és én is az ott használt és utána ajándékba megkapott infulát visszük a napokban folyó bérmálásokra is. Ezáltal is visszük az üzenetet, megosztjuk az örömet, amit a NEK-en megéltünk: minden forrásunk az Eucharisztiából fakad.

Kovács Gergely érsek

Uram, kihez mennénk?!

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mély nyomot hagyott minden résztvevő szívében. Jó volt látni, hogy a kommunizmus után mennyire életre kelhetett a magyar katolicizmus, a sok áldozatnak, amit püspökök, papok, szerzetesek és világiak a kommunizmus alatt, de különösen a rendszerváltozás után hoztak, beérett a gyümölcse.

A hívők sokasága egy akarattal tartotta fontosnak az eucharisztikus ünneplést, amit jelenlétével és részvételével is kifejezett. A leírásokból tudjuk, hogy az 1938-es Eucharisztikus Kongresszus alkalmával mennyire megmutatkozott a magyar katolicizmus, a trianoni tragédia ellenére, amit aztán a kommunista rendszer letört.

Megtapasztaltam, hogy milyen jó katolikusnak lenni, milyen jó magyarnak lenni, amire mindannyian büszkék lehetünk.

Egy szép pillanatkép él bennem, amikor a befejező szentmisén a főoltárnál, a feszület alatt ült a szentatya. A keresztrefeszített Jézus szobra lefelé tekint a 85 éves öreg pápára, akinek élete is mutatja, hogy az Eucharisztia ad életet, reményt és jövőt. Az idős szentatya személye, mély alázata kifejezte Szent Péter apostol válaszát: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje” (Jn 6,68-69).

Kerekes László segédpüspök

MEGOSZTÁS