A NEK-re tartó biciklis zarándokcsapat harmadik és negyedik napja

0
247
Harmadik nap időben elérték a Tiszánál a mindszenti kompot. Fotók: Gulyás László

Biciklivel indultak útnak szeptember 7-én a Ferences Biciklitúra (FerBiT) zarándokai, hogy részt vegyenek a budapesti 52 Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén, amelyet Ferenc pápa celebrál. A zarándoklat harmadik és negyedik napjáról ekképpen írnak:

A harmadik napon 180 kilométert kerékpároztak

A ferences kerékpáros zarándoklat harmadik napja komoly próbatételnek ígérkezett. Százötven kilométernél is hosszabb út, városi nagyforgalom, határátlépés várt rájuk és oda kellett érni időben a tiszai komphoz, ez volt a terv, ezt kellett megvalósítani. Korán indultak, és nagyon jól haladtak.

Mindenkire hatott az előző esti felkészítés, és nagyon jó tempót ment a csapat. Nem bomlott meg a sor és egyként tekert a csoport. Úgy kerékpároztak, mintha profi versenyzők lettek volna. A tervezett időponthoz képest két órával korábban értek a magyar határra. A magyar oldalon tréfásan azzal a mondattal fogadta az elöljáró Bonaventura testvért: Hogy-hogy ilyen korán érkeztek, délre vártuk magukat? Ugye maguk az a biciklis közösség, amely Budapestre megy a pápához?

De nemcsak a határon várták a zarándokokat, hanem a Békés megyei rendőrség is küldött egy motoros rendőr zászlóst, aki a megyén belül szakszerűen biztosította a csoport haladását. Egy apró figyelmetlenség miatt húsz kilométeres kitérőre és útvonalkorrekcióra volt szükség, de így is időben, csak egy óra késéssel értek a mindszenti komphoz.  A Tisza túloldalán már Antal Imre ópusztaszeri plébános várta helyi kerékpárosokkal őket. Ekkor már tizenkét órája ültek a nyeregben, és az utolsó tizenkét kilométert Ópusztaszerig ennek ellenére is vidáman teljesítették.

Egészen megdöbbentő az, amire ez a közösség képes volt. Ebben a társaságban egyetlen professzionális sportoló sincs, mégis olyasmit hajtottak végre, amit csak hivatásos sportolóktól várhatna el az ember. A végső számadás szerint 180 km-t bicikliztek 12,5 óra alatt. Ismételten érdemes megemlíteni, hogy a legidősebb kerékpáros a 72. évében jár, a legfiatalabb pedig 17 éves, és hat hölgy is tekert a csapatban. úgy, hogy sokszor ők vezették a sort. Már csak az a kérdés, hogy honnan merítették az erejüket?

Ezen a napon annyit kellett tempósan menni, hogy nem jutott idő néhány fohászon kívül más – a megállások idején szokásos elmélkedésekre, imákra, lelki programokra. Az extrém teljesítmény azonban lelki értelemben is többlet hozadékkal járt. Mindenki elcsodálkozott a saját teljesítményén és az örömön kívül azon is eltöprengtek, hogy milyen is volt ez az út. Volt, aki az életúthoz hasonlította. Egy darabon csodálatosan jó úton haladtak, máshol pedig gidres-gödrösen. Volt, ahol jól ment a tempózás, máshol pedig csak vánszorgásra jutott erő. Bizony fölösleges kitérő is akadt, éppúgy, mint az életünkben, de a jó Isten mégiscsak épségben, egészségben elvezetett a célhoz mindenkit. Mások a Mária út sajátosságának, az elvégzett imádságok hatásának tudták be a nagyszerű eredményt.

Az eredmény nyitja mindenképpen a közösség erejében keresendő, amit Antal Imre ópusztaszeri plébános a szentmisében egy példabeszéddel így világított meg:

Egy ember kereste az Istent és nem találta. Ugyanez az ember kereste önmagát is, és nem találta. Amikor találkozott egy másik emberrel, akkor mindkettőt, Istent és önmagát is megtalálta. Ha nyitottak vagyunk, egymásra figyelünk, egymást segítjük, egymást jó szándékkal kiszolgáljuk, Isten odafigyel ránk és megadja azt a plusz segítséget, amire szükségünk van.

Az ópusztaszeri Magyarok Nagyasszonya-plébánia vendégül látta az erdélyi zarándokokat és szállást is adott nekik. De egy különleges találkozás helyszíne is lett. Bálint Róbert, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum igazgatója, Főcze Imre, Bonaventura testvér ferences szerzetes, dévai plébános és Antal Imre ópusztaszeri és kisteleki plébános falusfelek, és régi jó barátok. Ez a zarándoklat hozta meg a lehetőséget, hogy ismét találkozzanak.

A negyedik napon a Mária öröme tanyán pihent meg a csapat

A reggeli szentmisét Bonaventura testvér Ópusztaszeren mutatta be Antal Imre koncelebrálása mellett, Bálint Róbert kántori szolgálatával. Szeptember 10-én, pénteken már olyan lendületbe jött a csapat, hogy öt óra alatt lenyomták az aznapi távot és kora délután érkeztek meg Kunbaracs térségébe. Itt érte utol őket a Blikk fotoriportere, aki fényképeket készített a zarándoklatról másnap megjelenő cikkhez.

A Bíró család tanyájához érve kicsi édenkertbe csöppentek az erdélyi zarándokok. Bár át kellett törni egy védvonalat a tanyáig, amit az úton található mély homok képezett. Le kellett szállni a nyeregből és tolni/taszítani kellett a gépeket. Aki mégis megpróbált a gyepen tekerni, rosszul járt, mert az igen agresszív baracsi bogáncs kiszúrta a gumikerekeket. A fáradtságért és a defektek miatti kis bosszúságért kárpótolt mindenkit a Mária öröme tanya, ahol Bíró Csaba és felesége, Cecília látta vendégül a Ferences Biciklitúra zarándokait.

Végre jutott lehetőség az elmélkedésre is, amit Bonaventura testvér egy idős remete történetével vezetett be. Egyszer az utazók találkoztak egy szerzetes remetével, aki láthatóan nem csinált semmit. Kérdezték tőle, hogy miért nem csinál valamit. Erre ő válasz helyett egy tóhoz vezette az utazókat, s egy követ hajított a víztükörbe, majd megkérdezte tőlük, hogy mit látnak. Természetesen hullámokat – válaszolták az utazók. A szerzetes hellyel kínálta meg őket maga mellett, leültek és nem csináltak semmit. Kis idő múltával a hullámok lecsillapodtak és a parton ülők megláthatták saját arcmásukat a mozdulatlan víztükörben. Ekkor értették meg az utazók a tanítást, hogy a szüntelen tevés-vevés, jövés-menés közben kell hagyni időt maguknak arra is, hogy szembenézzenek saját magukkal, hogy el tudjanak számolni tetteikkel a Teremtő előtt.

Festői környezetben és önfeledt boldogságban él a Kunbaracs melletti tanyán Bíró Csaba feleségével és hat gyermekével, ahol bőven volt hely és idő a biciklitúra zarándokainak, hogy szembenézzenek önmagukkal. Története van annak is, ahogy erre a nyugalmas helyre a csapat eljuthatott. Az út szervezése során Budapest elővárosaiban lehetetlen volt szállást találni. Ezekben a napokban minden hely le volt már foglalva. A térképet nézegetve jött a sugallat, hogy kérjenek segítséget a ladánybenei Magyarok Nagyasszonya-plébániáról. Földi Tibor plébános megértve a helyzetet a telefonba csak annyit mondott: a Szentlélek küldött benneteket hozzám.

Néhány perccel később már érkezett is a visszajelzése, hogy egy akolitus család szívesen látja otthonában a ferences kerékpáros zarándokokat. Csodával ért fel ez a lehetőség, hiszen mindaddig megoldhatatlannak látszott az elszállásolás. De csoda volt az is, hogy a Szentlélek hova vezetett. Mária öröme a tanya neve, ahol a zarándokok is tanúbizonyságot szereztek róla, hogy a háziak élik a hitüket, és a Máriás lélek kiteljesedik.

Öt éve költözött Bíró Csaba az ötholdnyi területen fekvő romos tanyára. Az eltelt idő alatt nagyon sokat dolgoztak feleségével. Kijavították, felújították az épületeket, szépen formálódik a családi gazdaság, és mindezt bőséges gyermekáldással tetézte meg a jó Isten. Csaba úgy gondolja, hogy mindaz, ami ott megvalósult, a Teremtő műve, és mindenki, aki részesül belőle, köszönettel csak neki tartozik. Ő minden nap a hajnali órákban, amikor még a családja alszik, kicsiny házi kápolnájában hálát ad az Úrnak a megszámlálhatatlan kegyelemért, amiben ő és a családja már eddig részesült. Az Úr dicsőítésére egy szabadtéri szentélyt is épített, amit egy Mária kép ékesít. A kép egy dombormű, amin mosolygós Szűzanya és mosolygós kisded látható, így mutatva meg az anyaság lényegét: az életörömöt, Isten szeretetét.

Földi Tibor plébános eljött Ladánybenéről, hogy a csapattal találkozzon. A mosolygós tekintetű Tibor atya Bonaventura testvér kérésére tanúságot tett súlyos betegségéről, amit áldásként él meg, és arról, hogy miképpen találkozott a máriás lelkülettel papi hivatásában és mit jelent a Szűzanya az ő életében. Elmondta, hogy ő minden nap háromszor is felajánlja az életét a Szűzanyának. Másnap ezt a találkozást Mária öröme címen egy a Szűzanyának szóló versben meg is fogalmazta:

tegnap este Kunbaracson / Szűz Mária örömének / elnevezett táborhelyen / találkoztam egy csapattal / nézd Erdélyből karikáztak / Budapestre fel a NEK-re / és megálltak éjszakára / ezen a szép táborhelyen / leültünk a lugas alatt / összenézett nézd a szemünk / ismerkedtünk beszélgettünk / összecsendült nézd a lelkünk / kéz a kézben Szentlélekkel / szív a szívnek örömében / Máriáról beszélgettünk / Szűz Anyáról tanítottam / tanúságot tettem arról / mért szeretem Őt annyira / hogy minden nap épp háromszor / felajánlom önmagamat / és minden imaszándékomat / Boldogságos Tisztaságos / Szeplőtelen Fogantatott / Máriának Szűz Anyánknak … A teljes vers a plébános saját előadásában meghallgatható ITT.

Gulyás László