Mária útján Jézus felé

Új lelki vezetője van az Erdélyi Mária Út Egyesületnek

0
1240
Főcze I. Bonaventúra OFM a Hargita lejtőjén, Csíkszereda határában

Az Erdélyi Mária Út Egyesület kérésére augusztus 30-án a Kisebb Testvérek Rendje Szent István Királyról nevezett Rendtartományának provinciálisa, Urbán János Erik OFM engedélyezte Főcze Imre Bonaventura testvérnek, hogy az Erdélyi Mária Út Egyesület tevékenységét lelkészi szolgálatával segítse. A fiatal ferences testvérről tudjuk, hogy az elmúlt évtizedben kerékpárjával sorra látogatta először a Kárpát-medencei majd az európai nagyhírű Mária kegyhelyeket. Kinevezése kapcsán Gulyás László érzéseiről, benyomásairól és terveiről kérdezte.

Meglepte az Erdélyi Mária Út Egyesület felkérése?

Molnár Sándor, a Mária út erdélyi koordinátora gyakran kérte a segítségemet az utóbbi időben a kerékpáros zarándoklatok szervezése kapcsán. Tudta rólam, hogy immár tizennégy éve szervezem a ferences biciklitúra programjait, illetve azt is, hogy ezer kilométernél is hosszabb utakat tettem meg a Mária úton egy-egy zarándoklat alkalmával, tehát van rutinom és tapasztalatom ezekben a kérdésekben. A pandémia előtt is indultak már zarándokcsoportok kerékpáron Csíksomlyóra, a pünkösdi búcsúra, de a járvány idején meg kellett a kerékpáros stafétát is szervezni. Meglehetősen nagy az ismertségem a székelyföldi kerékpárosok körében, hiszen több, mint ezer kerékpáros vett már részt a ferences biciklitúrákon. Valószínű, hogy ennek volt köszönhető a kapcsolatteremtés. Az eddigi munkánk során azonban jól megértettük, és kölcsönösen inspiráltuk egymást, és ezért kérte Sándor, hogy legyünk közelebbi munkatársak.

Miért tartja fontosnak a Mária út létezését?

Tizennégy éve tudjuk, hogy a mi utunk a Mária út, mert megtapasztaltuk, hogy a Szűzanya palástja, védelme alatt gurulunk az egyik kegyhelyről a másikra úgy, hogy valóban a jó Istenre tudunk figyelni. A Mária út sajátossága, hogy Jézushoz vezet. Csíkban, Háromszéken, Gyergyóban és a Gyimesekben az emberek lélekben és a mindennapjaikban együtt élnek, együtt lélegeznek a csíksomlyói segítő Szűz Máriával. Kevés olyan pontja lehet a világnak, ahol máriáslelkűbbek az emberek a mieinknél. Csíksomlyó vonzása azonban messzebbre elér. A Napba öltözött asszony sugárkoszorúja beragyogja a Kárpát-medencét és bizony egy-egy szikra a világ legtávolabbi pontjáig is elér. A messziről induló, a Szűzanya vonzásába került híveknek segítségre van szükség ahhoz, hogy bárhogyan is induljanak útra, idetaláljanak. A Mária út egy krisztusi lelkületű logisztikai rendszer, ami mindenféle gyakorlati és spirituális információval és szolgáltatással segíti az útra készülőket és az úton levőket.

Mikor járt először a Mária úton?

Hét éves koromban, amikor Gyimesfelsőlokról először indultunk gyalog a somlyói búcsúba a szüleimmel. Éppen azt éreztem gyermekként, amit sok felnőtt érez útra készülvén: kiváncsisággal vegyes izgalmat. Az ember ösztöneibe van kódolva az ismeretlentől való félelem, és egy hosszú út mindig tartogat megpróbáltatásokat. Nagyon örültem kicsi gyermekként, hogy a felnőttekkel mehetek a Szűzanyához, akiről olyan sokat meséltek már, de nagyon féltem is, hogy mi lesz velem az úton. Amikor a hosszú és fáradságos út végén megérkeztünk a kegytemplomba és megláthattam a Szűzanyát, ott magasan fönn, fényesen ragyogva, bizony elállt a lélegzetem. Azért mesélem ezt el, mert szerintem minden zarándok hasonlót érez, amikor az út végén a Szűz Mária szentélyéhez ér.

Úgy látszik, kétféle Mária út van. Az egyik az emberek lelkében, a másik pedig a kijelölt út, amin a zarándokútjainkon járunk.

Szűz Máriával élni, őt égi édesanyánkként tisztelni nagy könnyebbség az életben. A vele való imádságos kapcsolat sok kegyelmet eredményezett az én személyes életemben is. A Mária út magyarországi alapítói – Bencsik János egykori tatabányai polgármester 2005-ös pünkösdi csíksomlyói zarándoklatának inspirációjára, amikor Budapestről Csíksomlyóra gyalogolt, hogy megbocsátást szerezzen nemzetének a Szűzanyánál és kiengesztelje a határon túli magyarokat – 2006-ban, amikor a Mária Út Közhasznú Egyesület megalakult, fontos dolgot írtak az alapító okiratba: „Aki nem leli hivatását, az boldogtalan. Nincs ez másképp a nemzetek életében sem. Azonban a nemzetek valódi küldetését számunkra megmutatja történelmük. Saját történelmünkön végig tekintve megállapíthatjuk, hogy magyar nemzetünk egyik legsajátosabb jegye a Mária-tisztelet. Azonban amióta letértünk erről az útról, már nem találjuk hivatásunkat. Itt az ideje, hogy újra a Boldogasszony által kijelölt úton járjunk, hogy újra megtaláljuk ősi küldetésünket!” Nagyon igaz, amit akkor megállapítottak és papírra vetettek. Nagyon aktuális napjainkban is, mert az eltelt 15 évben megjelent életünkben a virtuális valóság, ami a térnyerésével nagyon összezavarta sokak életét, gondolkodását, mert összekeverik az internet világát a valósággal. Nem mindegy, hogy csak elképzeljük a világot vagy benne is élünk. Vissza kell adni az embereknek az érzékelés méltóságát, amikor Szent Ferenc atyánkhoz igazodva urunk-bátyánkként tiszteljük a Napot, nénénkként a Holdat, öcsénkként a Szelet, húgunkként a Vizet, bátyánkként a Tüzet és áldjuk és dicsérjük a Teremtőt Földanya-nénénkért. A virtuális útról vissza kell térni a valóságba. Vezessük vissza Európát, vezessük vissza a nemzeteket, vezessük vissza a közösségeket és vezessünk vissza mindenkit az életet jelentő útra, a Mária útra. A Mária út maga a valóság. Egészen más beszélni valamiről, vagy megtapasztalni azt.

Úgy látom, már a jelekkel jelölt úton vagyunk.

Amikor mi kilenc évvel ezelőtt elindultunk Csíksomlyóról Mariazellbe biciklivel, elsők között jártuk végig az utat. Már kinn voltak a jelzések, de nem mindenütt. Ez azonban nem okozott gondot nekünk, mert bennünket a lelkünkben lévő iránytű vezetett.

Miért éppen kerékpárral mentek?

Ez is a civilizációnk eredménye. Nincs elég időnk. Gyalog kellett volna mennünk, de azt nem tehetjük meg, mert nincs 60 nap szabadsága egy évben senkinek. Kerékpárral azonban nyolc nap is elegendő volt arra, hogy odaérjünk és így a visszaúttal együtt is belefértünk 10 munkanapba.

Azóta megjárta Európa legnagyobb kegyhelyeit.

A magyarországi Máriapócsra, az ausztriai Mariazellbe, a lengyelországi Cestochowába, a boszniai Medjugorjéba, a franciaországi Lourdes-ba, a portugáliai Fatimába, a spanyolországi Santiago de Compostelába és Rómába is eljutottam Isten segítségével a saját testi erőmmel a kerékpáromon, hogy csak a nevezetesebbeket említsem.

Mit látott ezeken a helyeken?

Rengeteg embert, csillogó szempárokat, különböző nemzetiségűeket, akik Ave Mariával köszöntik égi édesanyánkat, Szűzanyánkat! Az ember libabőrös lesz, amikor emberek tízezreit látja, akik mind a saját nyelvükön kérik Mária közbenjárását. Szívet-lelket erősítő érzés és élmény a világ zarándok csoportjaiba beleolvadni és megtapasztalni azt, hogy a Szűzanya velünk van, és egyre csak növekszik a tisztelete.

Mit gondol, mit tehet lelki vezetőként a Mária Út népszerűsítéséért?

Egyelőre folytatom a munkám, élem a hivatásom. A napokban Gyulafehérvárról érseki áldással indulunk Budapestre az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Könyörgéseinket a csíksomlyói segítő Máriához intéztük már a készülődés napjaiban is, és olyan útvonalat jelölt ki, hogy magunk is elámultunk. Máriaradnára Kisboldogasszony ünnepére érkezünk, Ópusztaszeren a Magyarok Nagyasszonya-plébánián éjszakázunk és misézünk, Kunbaracson pedig egy akolitus család Mária öröme-tanyáján szállunk meg. Mi ez, ha nem Mária út? Folytatjuk a missziónkat. Más helyen mondtam már, de itt meg kell ismételnem: lendületben vagyunk és lendületben is akarunk maradni. Az Erdélyi Mária Út Egyesület felkérése hatalmas megtiszteltetés és nagy lehetőség. Élni fogunk a lehetőséggel. Komoly terveink vannak, de a mai gyakorlat szerint ezeket projektekké kell formálnunk, hogy megfelelő munkatársakkal együtt tudjunk munkálkodni azon, hogy a családok minél többen érezzék szükségét az „úton levésnek”. A Mária út mindenkit vár. Csíksomlyói aranyrózsás édesanyánk, könyörögj érettünk!

Kérdezett Gulyás László