Ünnepélyes Mária-köszöntő Csíksomlyón

0
1147
Fotók: Suciu Dorottya

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus legyen mindannyiunk ünnepe – hangsúlyozta prédikációjában Albert Leander OFM az elsőszombati Mária-köszöntőn. A Szűzanya köszöntésére a székelyföldi településekről ezúttal is több százan gyűltek össze a csíksomlyói kegyhelyen. A szentmisét megelőzően imaóra volt, azt követően rózsafüzért imádkoztak a zarándokok és gyertyás körmenetben vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát.

Folyamatosan érkeztek a zarándokok szombat délután Csíksomlyóra. Az elsőszombati Mária-köszöntő délután öt órakor a gyimesi hívek vezette imaórával kezdődött. Közben a kegytemplom udvarán sokan szentgyónásra sorakoztak fel. Az ünnepi szentmise prédikációjában Albert Leander OFM a vasárnap kezdődő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról (NEK) beszélt. Arra biztatta a híveket, hogy az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust hirdető budapesti eseményre – akár részt tudnak venni, akár nem – szívükben is készüljenek fel.

– A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus legyen mindannyiunk ünnepe – hangsúlyozta Leander testvér. Megjegyezte: a NEK-en azt ünnepeljük, hogy Isten lelkileg is táplál bennünket, mert tudja, hogy nap mint nap szükségünk van a lelki táplálékra. Hozzátette: az Oltáriszentség átalakít bennünket, és akkor kezdünk Jézushoz hasonlítani, amikor hittel magunkhoz vesszük őt az Oltáriszentségben. 

– Az elkövetkezendő héten jó volna másként élni. Jó volna úgy menni munkába, úgy élni otthon a családban, hogy a szívünkbe fogadtuk az Úr Jézust, igent mondtunk neki. Ez látszódjon meg az életünkön! Lássák meg a gyermekeim, szüleim, és lássák meg a közel lévők is: az anyós, az após, a szomszédok, azok, akikkel esetleg már évek óta haragban vagyok. Lássák meg, hogy én ünneplek, a szívemet ünnepbe öltöztettem – mondta a ferences testvér, aki arra is kérte a híveket, hogy ne csak belehallgassanak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szentmiséibe, programjaiba, hanem valóban kezdjenek el ünnepelni a NEK résztvevőivel, a szentáldozásban kérjék Jézust, hogy erősítse meg az egyházat, hogy igazi közösségként fogadjuk őt az Oltáriszentségben.

A szentmise után a gyimesközéploki hívek vezetésével az örvendetes rózsafüzért imádkozták a zarándokok, majd a kegytemplom előtti téren gyertyás körmenetben vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát. Az elsőszombati Mária-köszöntőt a Mária Rádió és a kegyhely YouTube csatornája élőben közvetítette.

A következő elsőszombati Mária-köszöntő 2021. október 2-án lesz.

Biró István, az Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense

MEGOSZTÁS