Új vezetőséget választott a Romániai Máltai Szeretetszolgálat

0
1291

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat közgyűlésének tagjai négy évre megválasztották a szervezet új vezetőségét. Az eseményre a Mikóújfalusi (Kovászna) Ifjúsági Táborban került sor szeptember 4-én, pontosan abban az évben, amikor a Romániai Máltai Szeretetszolgálat három évtizedes tevékenységét ünnepli.

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat 1991 májusában alakult Kolozsváron. Ez a Szuverén Máltai Lovagrend romániai jelenlétének konkretizálása. A rendet a szentföldi keresztes hadjáratok idején hozták létre a rászorulók megsegítésére és a keresztény világ egyik legtiszteletreméltóbb intézménye.

A most megválasztott új igazgatótanács összetétele a következő: tiszteletbeli elnök: Puskás Bálint Zoltán, elnök: Dénes Mihály, alelnökök: Tischler Ferenc és Hegedüs Gergő (egyben a máltai ifjúság vezetője is), tagok: Fari Palkó Ilona, László Lajos és Pallai Kristóf, orvosi és sürgősségi koordinátor: László Erika. A Romániai Máltai Szeretetszolgálat lelkivezetője Veres Stelian, a Gyulafehérvári Érsekség vagyonkezelője, aki Kovács Sándor halála utántól átvette és végezte ezt a feladatot, s akit tavasszal hivatalosan is kinevezett Kovács Gergely gyulafehérvári érsek.

“A Máltai Szeretetszolgálat számára az elkövetkező időszakban a máltai hagyományok folytatása és az embertársaink megsegítésére irányuló munka fejlesztése a fő prioritás. E cél elérése érdekében az ország olyan területein is szeretnénk új kirendeltségeket létrehozni, ahol még nem vagyunk folyamatosan jelen” — mondta Puskás Bálint Zoltán, a Máltai Szeretetszolgálat tiszteletbeli elnöke.

Dénes Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat romániai elnöke így számolt be a szervezet fő hangsúlyairól, céljairól: ,,A Máltai Szeretetszolgálat már most is jól megalapozottan jelen van Romániában. Olyan területeken futtatunk projekteket, mint az idősek gondozása, a fogyatékkal élő gyermekek oktatása, a kiszolgáltatott közösségekből származó gyermekek társadalmi integrációját elősegítő tevékenységek, az anyagi nehézségekkel küzdő családok támogatása, elsősegélynyújtás és beavatkozás vészhelyzetekben. Minden tevékenységünket a mottónkban megfogalmazott elvek szerint végezzük: A hit megtartása és a rászorulók segítése! Vagy másképp fogalmazva: imádkozva segíteni, szeretetből!”

Ugyanakkor egy multifunkcionális Máltai központot is átadtak Mikóújfaluban, ezt Takó István, a sepsiszentgyörgyi kirendeltség lelkivezetője szentelte meg.

Forrás: a Romániai Máltai Szeretetszolgálat