Szent István király ünnepe: a megmaradás, az élet ünneplése

0
1657

Szent István tiszteletére szentelt templomok búcsúünnepe, az új kenyér megáldása, közös ima, az összetartozás érzésének ápolása, kulturált közös szórakozás, ünneplés jellemezte főegyházmegye szerte a napot. Körképünk a teljesség igénye nélkül néhány helyszín ünneplésére kalauzol el.

Csíkszereda

Első alkalommal szervezett ünnepi rendezvénysorozatot augusztus 20-a alkalmából a csíkszeredai önkormányzat. Az egésznapos esemény fő helyszíne a Vár tér volt, ity köszöntők, ünnepi műsor és a környékbeli pékségek által felajánlott kenyerek megáldása szerepelt a programban. A kettős ünnep alkalmából két Pro Urbe-díjat is átadtak: Gábos Endre hivatásos néptáncos, oktatónak, valamint György Attila író, publicista, szerkesztőnek.

Dr. Balázs Lajos A magyarok kenyeréről című előadásával kezdődött az augusztus 20-i ünnepi programsorozat a csíkszeredai várrosházán.

Az ünnepségen Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere arról beszélt, hogy augusztus 20-a a magyarság legősibb nemzeti ünnepe, államalapításunkat, Szent István királyunkat, nemzeti megmaradásunkat, valamint az életet jelentő új kenyeret ünnepeljük. Az ünnepségen Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának részéről Farkas Balázs első beosztott konzul szólt az ünneplőkhöz, majd a történelmi egyházak képviselői megáldották az új kenyeret.

Ezt követően a Mikó várban a Hargita Székely Népi Együttes táncműsorának és a Role zenekar koncertjének örvendhettek a jelenlevők.

Gyergyószentmiklós

Augusztus 20-án a Szent István-templom felszentelésének 13. évfordulóját ünnepelték a délután 5 órai kezdettel tartott szentmise keretében. A búcsús szónok a Szent Miklós-plébánia új plébánosa, a kerület új főesperese, Dávid György volt. A szentmise végén Keresztes Zoltán, a Szent István-templom plébánosa hálát adott a mindennapi betevő falatért, majd megköszönte Dávid György főesperesnek, hogy „megérkezésében megállt, és időt szakított a közös ünneplésre”.

Azt kívánta neki, hogy teljesüljön az óhaja, hogy lelkeket tudjon építeni Gyergyószentmiklóson, és ne fáradjon bele. A szentmisét követően a templom előtt áldották meg a a helyi pékségek által felajánlott kenyereket — ezt az eseményt idén kilencedik alkalommal tartották meg.

Kolozsvár

Tíz éve szentelték fel a Donát úton Szent István tiszteletére a városnegyedet ellátó templomot, ennek évfordulóján Jakab Gábor pápai káplán, plébános mondott az ünnephez méltó, aktuális gondolatokat tartalmazó beszédet (ITT olvasható).

A nap több katolikus vonatkozású eseménnyel volt fémjelezve: a kolozsvári jezsuita múltat bemutató kiállítást Lukács József szakavatott kalauzolásával lehetett megtekinteni, a piarista templom előtti parkolóban a pálos kiállítás várt, az egyházművészeti kiállítótérben pedig a kolozsvári magyar főkonzulátus szervezésében az Eucharisztikus Kongresszust köszöntő kiállítás nyílt.

A búcsús szentmisét követően a piarista templomban a Szent Cecília kórus és zenekar koncertjén Ruzitska, Farkas Ödön, Horváth Marton Levente és Szöllőssy Attila dallamok csendültek fel.

Sepsiszentgyörgy

Az augusztus 20-iki székelyföldi nagyprodukció, az István, a király bemutatójára zsúfolásig megtelt a Sepsi Aréna – a magyar és a székely himnusszal zárult, utóbbinak először hangzott el a szimfonikus zenekarra hangszerelt változata, adta hírül a, MTI nyomán a Székely Hírmondó. A bemutatót megelőzte egy nyilvános főpróba, és a pénteki bemutató után még négy alkalommal áll közönség elé a produkció mintegy 250 előadója.

Az augusztus 20-i bemutatón élőben zenélt a térség legjobb zenészeiből összeválogatott rockzenekar, mellette szimfonikusok, mögötte egy csaknem száz tagú kórus, előtte pedig egy több mint hetven tagú tánckar lépett fel. Az előadás a Zikkurat Színpadi Ügynökség és a Melody Kft. engedélyével jött létre Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében. A rockopera székelyföldi bemutatását Szilágyi Zsolt Herbert, a helyi Vox Humana kórus karnagya, a helyi Művészeti Népiskola könnyűzene, ének és zongora szakos tanára kezdeményezte és ő volt a produkció zenei igazgatója is. Az előadást Orza Călin rendezte.

Székelyudvarhelyen délután 6 órától a magyar államalapítás évfordulója alkalmából a Márton Áron téren tartottak ünnepséget.

Marosvásárhelyen a nyári színházban rendeztek ünnepséget, amelyen az új kenyeret a testvérfelekezetek képviselőivel együtt Oláh Dénes főesperes-plébános áldotta meg. Kilyén Ilka színművész vezette a kétórás ünnepséget, úgy foglalta össze a kettős ünnep lényegét, az államalapítás és a kenyér fontosságát, hogy a közösen elfogyasztott kenyér közösséget formál, ebből erőt merítve megérezhetjük az összetartozás örömét.

MEGOSZTÁS