Anyám, ó jöjj, segíts imádkozni!

0
647

Ahogyan általában az édesanyánknak köszönhetünk legtöbbet életünkben, úgy Jézus Krisztus is emberségében a Szent Szűznek köszönhet a legtöbbet. Neki éppoly drága volt édesanyja, mint bármely tisztességes érzésű embernek, ha nem drágább. És ő ezt a kincsét nekünk ajándékozta, amikor a kereszten János apostol személyében az egész emberiségnek azt mondta: “Íme a te anyád!”

A Boldogságos Szent Szűz két ünnepe: Mária átszenderülése a mennyországba, Nagyboldogasszony, és Mária születése napja, Kisboldogasszony közel esnek egymáshoz. Az őt tisztelő keresztények lélekben mint édesanyjukat köszöntik az ő ünnepein. Méltó, hogy mindenikünk megszólítsa, közelebb lépjen hozzá és engedje, hogy végignézzen rajtunk, magához öleljen és megsimogasson, miközben ajkunk hangtalanul rebegi: „Anyám, te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke”…

Hogy is kezdődött hajdanán, a mi időnkben? Mert lehet, hogy ma már nem így kezdődik. Szüleinknek egyik legfontosabb dolga volt, talán már születésünk előtt, de utána biztosan, hogy megtanítsanak imádkozni. Mert tudták, hogy elengedhetetlen, nélkülözhetetlen fegyver az élet harcaiban az imádság. Nekik ugyanis az volt.

Imádkozik-e ma az ember? Imádkozik-e ma a család? Imádkozik-e a nemzet? Ha így tesszük fel a kérdést, soha nem kapunk rá választ, mert a válasz közhelyekkel elintézhető és el is intézzük. Kényelmetlenebb sokkal, de nem kerülhető ki, ha a szülő azt kérdezi gyermekétől, netán a gyermek szülőjétől: Szoktál-e te naponta imádkozni? Mikor imádkoztál együtt feleségeddel, férjeddel, gyermekeddel? Mennyi időt szánsz a nap 24 órájából imádságra? Kiért, miért szoktál imádkozni? Van-e kedvenc imádságod? Van-e kedvenc helyed az imádságra?

Konkrét kérdésre adj konkrét választ, és akkor jöhetnek a mélyebb, filozófikusabb kérdések: Mit jelent számodra az imádság? Hogyan fogalmazod meg mondanivalódat, amikor imádkozol? Tudsz-e egyes szám első személyben jelen lenni az imádságban úgy, hogy a Megszólított hangját, válaszát is meghallod, felfogod? Vagy-e már annyira jóban Mennyei Atyáddal, hogy azt mondhatod neki, mint Jákob: „nem engedlek el, míg meg nem áldasz!!!”

Ady Endre életében saját bevallása szerint még úgy kezdődött minden, mint hajdanán: „Tegnap harangoztak, holnap harangoznak… így dudolgattam én gyermekhittel bátran…” Jöttek sorban az élet fintorai, mint mindenikünk életében, s talán a legnehezebb pilanatok valamelyikében kipréseli magából az imát, amelyet gyakran kellene nekünk is ismételgetnünk: „Hiszek, hitetlenül Istenben, mert hinni akarok, mert sose volt úgy rászorulva sem élő, sem halott!” Hogy aztán élete vége felé megszülessen egyik legszebb magyar imádság:
„Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, Istenem, Istenem,
(…)
Köszönöm az értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sírást,
Köszönöm tört szívű édesanyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.”

Imádkozol-e még? Nem? Nem sokat? Nem sokszor? Elfelejtetted balzsamosztó, könnyet letörlő, naiv, gyermekes, szívet simogató, unalomig ismételt, gyermekkorodat meghatározó imáidat? Felnőtt lettél? Mitől, attól hogy már nem imádkozol, nem jársz templomba, nem törődsz Istennel?Ismételed kifogásaidat, mint gyermekkorodban, gyermekded imahexamétereit, amik neked sem tetszednek, mert tudod, hogy kifodásaid hamisak, velük becsapod magad. De nincs veszve minden!!! Eszedbe juttatom, és ismerős rigmusként hasít a füledbe, lelkedbe:
Anyám, ó jöjj, segíts imádkozni!

Rózsa Gáspár

MEGOSZTÁS