Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem. Márton Áron nyomában zarándokoltak

0
936

Megtartották a XIX. Márton Áron zarándoklatot augusztus 9. és 11. között. Ez volt az első alkalom, amelyet Kovács Gergely korábbi posztulátor mint érsek vezette a zarándoklatot. A zarándokcsoport magvát a csíksomlyói kegytemplom kórusa képezte, melyet 15 csíki településről érkezett zarándokok egészítettek ki. A zarándoklat Áron püspök életének fő helyszíneit járta be: Csíkszentdomokos, Máramarossziget, Gyulafehérvár — adta hírül a Gyulafehérvári Érsekség. A zarándoklaton részt vett egy egyetemista testvérpár, Benedek Réka és Noémi, az ő beszámolójukat olvashatják.

A zarándoklat krónikája

A zarándoklat első mozzanataként szentmisén vettünk részt a csíksomlyói kegytemplomban, amelyet Kovács Gergely érsek mutatott be. A szentmise lezártával Bara Ferenc Márton Áron püspök úr utolsó titkára mesélt, ahogyan ő fogalmaz, a kegyelmes úr jelleméről, személyiségéről, szellemiségéről, amely szilárdan megmaradt egészen haláláig. Emellett mesélt kettejük kapcsolatáról, és a püspök úr utolsó napjairól. Ferenc atya elmondása szerint Áron püspök úr nagyon figyelmes volt az őt körülvevő emberekkel, köztük vele is, ezért úgy tekintett rá, mint második édesapjára. Az atyai szeretet, gondoskodás mellett azonban ott volt a határozottság, az egyenesség, a keménykezűség, ha az egyházért kellett harcoljon. Ezzel a mély tanúságtétellel indított útnak minket Bara Ferenc.

Zarándoklatunk első állomása Márton Áron szülőfaluja, Csíkszentdomokos volt. Itt első körben meglátogattuk a Márton Áron múzeumot Lázár Csilla igazgató vezetésével. Ismételten köszönjük neki a színvonalas, részletes tárlatvezetést, munkatársainak a lelkiismeretes és kitartó munkát, amellyel azért fáradoznak, hogy az odalátogatók pontos, megbízható információkat kapjanak a püspök úr egész életéről.

A múzeumlátogatást követően megtekintettük a falu templomát, amelyet Márton Áron kisgyermekként, majd felnőttként is buzgón látogatott. A templomban a helyi plébános, Csiby László fogadott minket, aki elmondta a templom történetét és megmutatta azt a két kelyhet, amelyet Áron püspök ajándékozott a templom számára. A templomtól pár lépésre található Márton Áron szülőháza, amelyet szintén meglátogattunk, de ezt már csak kívülről. Utunkat Gyergyószék fele folytattuk, ahol Márton Áron papi működését kezdte. Következő megállónk Szászrégen, a Kisboldogasszony-pébánia, ahol a velünk együtt zarándokló Balla Árpád vendégszeretetét tapasztalhattuk meg egy rövid ideig.

Második napunkat a máramarosszigeti börtönmúzeum meglátogatásával indítottuk. A múzeum bemutatásának első állomásaként egy átfogó képet kaptunk Dobes Andrea történész vezetésével arról, hogy kiket, miért tartottak fogva. Megtudtuk, hogy az akkori börtön politikai börtön volt, ezért ide hozták a nép elöljáróit, a püspököket, a papokat, felekezettől függetlenül, azért, mert az akkori rendszer ellenséget, veszélyforrást, fenyegetést látott ezekben az értelmiségi emberekben. Ezt követően betekintést nyertünk a börtön világába, abba a szörnyű környezetbe, amelybe az ártatlan embereket zárták, köztük a mi Márton Áron püspökünket is. Járhattunk abban a cellában, amelyben őt és még 12 társát fogvatartották. A börtön meglátogatása a zarándoklat egyik legmélyebb, legmegrázóbb pillanata volt, ezt az autóbuszban elhangzott élménybeszámolók is tanúsították. A nagymértékű igazságtalanság, amellyel őket elítélték, a börtönben való folytonos megalázások, a személyiség teljes eltörlése, az éheztetés, és a legkisebb kihágásokért kapott büntetés ténye mindenkit megrázott. Ebből a letargiából azonban felrázott a börtönben végzett szentmise, amely ünnepélyessé tette ezt a látogatást. Ünnepélyes volt, mert azokért imádkoztunk, akik értünk, az igazságért, a szabadságért szenvedtek, de tudjuk, hogy ők már megkapták ezért örök jutalmukat.

Zarándoklatunk utolsó célpontja Gyulafehérvár volt. A buszról leszállva az érseki palotához mentünk. Végigjárva Márton Áron püspök úr egykori szobáit, amelyeket igyekeztek a legkorhűbben meghagyni, megállapíthatjuk, hogy az egyszerűség, a szerénység jellemezte azokat. A szemfülesebb látogató a szülőföld motívumait is felfedezhette a szobák valamennyi pontján. Bejárva ezen szobákat még többet megtudhattunk a kegyelmes úr személyiségéről, az egyszerűség, a hazafiasság, a tiszta gondolkodás, a szorgalom jellemezte őt.

A székesegyházban Márton Áron szarkofágja köré gyűlve mindenki leróhatta tiszteletét a nagy püspök előtt. A zarándoklat tetőpontjaként közösen elmondtuk az imát, amelyet a szentté avatásáért szoktunk imádkozni, ezután az érsek atya áldását adta ránk. Számomra ez volt a legmeghatóbb pillanat, ott állni a sír előtt, ilyen közel hozzá, imádkozni vele, érte, kérni az ő segítő oltalmát. Ez a mozzanat méltóképpen zárta zarándokutunkat, mindazt a lelki és szellemi feltöltődést, amelyet Márton Áron közbenjárása által nyertünk, hiszen mindvégig érezhettük az ő oltalmazó jelenlétét.

Ugyanez a precizitás és lelkiismeretesség jellemezi Kovács Gergely érsek urat is, aki nagyon fontosnak tartja, hogy hiteles, több forrásból megvizsgált információval lássa el a zarándokokat. Köszönjük neki, hogy a lelki vezetőnk volt, köszönjük az idejét, a türelmét, amelyet ránk áldozott.
Köszönjük mindazon emberek munkáját, akik által létrejöhetett ez a zarándoklat. Hálásak vagyunk azért, mert hiteles képet kaptunk Márton Áron püspökünk életútjáról, amely rengeteg utánajárást, precizitást és lelkiismeretes munkát igényelt. Köszönjük Ferencz Kornéliának is az áldozatos szervezőmunkát, amely a zökkenőmentes zarándoklatot biztosította számunkra.

Benedek Réka egyetemi hallgató Kolozsvár

A zarándoklat lelki élményei

A XIX. Márton Áron zarándoklat alkalmával bőven volt részünk és lehetőségünk megismerni a 20. századi Erdély egyik legkimagaslóbb személyiségének, hitvallójának, mártír püspökének életrajzát, földi zarándokútjának kronológiáját, pályafutásának legfőbb helyszíneit. A zarándoklat azonban ennél többre hívott meg minket: arra szólított, hogy az akkori tér és idő keretein túl szemléljük Krisztus apostolának személyét, hősies jellemét, helyezzük bele magunkat azokba a megpróbáltató élethelyzetekbe, amelyekben Márton Áron püspök töretlenül, példásan helyt állt. Felidézett jelmondata, intései hallatán érzékelhető a népéhez ragaszkodó, főpásztori szerete. Ezáltal arra is meghívást kaptunk, hogy szívünbe rejtve az evangélium szavait, elinduljunk vagy folytassuk utunkat a szentségi élet útján.
“Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem…” erre a tanári jellemzésre szegeződött a tekintetem első napon a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum falán. A több mint 50 fős zarándokcsoport egyik legfiatalabb tagjaként lehettem jelen és az út alatt a gyengélkedő ifjúság jelenlegi helyzetét hordoztam szívemben és reménykedtem: “Még megmenthető!” Megmaradhat, ha a széthúzásban a közösséget teremtő, szentéletű Márton Áron és a hozzá hasonló személyek lennének példaképeik.

A püspök szava és személye azért annyira élő és hiteles ma is, mert az örök érvényű szentírási törvények, a krisztusi tanítás szerint élt. Csak ez az út teszi élhetővé a világot, ehhez az ifjúság megújulása szükséges.

A máramarosszigeti börtönmúzeum a második napon sokak számára megrázó, lélekrendítő volt, látni a többezer ártatlanul bebörtönzött egyházi elöljáró, köztük Márton Áron püspök, és politikusok, értelmiségiek arcképeit, halotti emléktábláit, melyek már előre sejtetik a tömegsírok jelenlétét a közelben levő “Szegények temetőjében”.

Egy önkényes ember számára paradigmaként hangzó püspöki rövid jellemzés a börtönről “Isten szeretetének iskolája” — tanúságot tesz a püspökben élő hitnek a megtartó erejéről, melyet a kemény kommunista eszközök hat év fogság után sem törtek meg. Megmutatta számomra, hogy élhető az út, élhető az élet az ellenség szeretetében, a szenvedések csendes elviselésében, alázatban, önfeláldozásban, megbocsátásban. Szomorúsággal szemlélem, hogy sokan, fiatalok, ebben a jólétben is öngyilkossághoz folyamodnak, mert a kisebb harcok folyamán hitüket, belső békéjüket vesztik, elfelejtik, hogy a legtöbb csata szellemi téren folyik és a teljes boldogságot nem a földi dolgokban nyerjük.

Napjainkban sokszor a félelemben, rettegésben élünk, de előttünk kell álljon Krisztus katonájának a Mindenhatóba vetett hite, a világot elferdítő hazugságok ellen fellépő töretlen tartása, kiállása az igazság mellett: “Isten törvényeiben s az egyház törvényeiben megalkuvást nem ismerek.” Meg kell tanulnunk szabadon felemelni szavunkat az ideológia ellen, Istent és igazságait első helyre tenni!

Gyulafehérváron a püspöki lakosztályban és a börtönben töltött fogsága hallatán egy vigasztaló gondolat járt át: a testi szabadságtól megfoszthatnak, de a lelki szabadságunkról csak mi magunk mondhatunk le, más el nem veheti. A „Kegyelmes úr ” szabad maradt a gyűlölettől, az anyagi javaktól, a társadalomban elfoglalt helyétől, titulusától, rangjától, karriertől, elképzeléseitől, terveitől, melyekhez mi, fiatalok, oly erősen ragaszkodunk. Engedte, hogy Isten ebben a testi-lelki-szellemi kiüresedésben, a szegénységben lelkiekben gazdaggá tegye, betöltse.

A püspöki lakosztályban az egyszerűség, ugyanakkor az egyszerűségnek nem ellentmondó igényesség, rendezettség lakott. A bútorzaton ékeskedő népi motívumokkal írt terítők, a püspök úr családi képei a példaértékű hazaszeretét és ragaszkodását tükrözik.

Kötelességemnek éreztem azt, hogy a népünk gyökereiből származó, hozzánk közel álló krisztusi hasonmást megismerjem, tiszteletemet rójam le példaképem előtt, aki a keresztségében kapott méltóság által egyszerűségében sugározza az erőt, a magasztosságot. Közbenjárása által esdje ki számunkra a tisztánlátás, a bölcsesség, a lelki erősség kegyelmét, hogy ezekben a megpróbáltatásokkal teli időben is Isten országának hírnökei lehessünk!

Benedek Noémi orvostanhallgató, Marosvásárhely, a Mustármag közösség tagja

Fotók: Bőjte Csongor/a Gyulafehérvári Érsekség Facebook-oldala

MEGOSZTÁS