Mennyei szépség egy-összefogója

Nagyboldogasszony ünnepére készülünk

0
1192

A címben idézett sor Pázmány Péter (1570-1637) Magyarország Nagy Királynőjéről címet viselő verséből származik, melyben — a protestáns családba született, hitvitáktól egyáltalán nem mentes korban élt későbbi esztergomi érsek és bíboros — csodálatos képekkel festi le és énekli meg a Szűzanya nagyságát, gondoskodó jóságát és pártfogását, s nem utolsó sorban Magyarország Szent István királyunk által történt felajánlását a Szent Szűz oltalmába és pártfogásába.

Szűz Mária mennybevételének ünnepe a legősibb és a ,,legnagyobb’’ Mária-ünnep, melynek önálló ünneplése az 5. századig vezethető vissza. Igen nagy jelentősége abban áll, hogy ez az első és legkorábbi ,, önálló’’ (Jézus életének mozzanataihoz szorosan közvetlenül nem kapcsolódó) Mária-ünnep, melyet bár dogmaként csak 1950. november 1-jén hirdetett ki XII. Piusz pápa, mégis mind a keleti, mind a nyugati egyház ünneplésében jelen volt. Mária az eredeti bűnnel soha nem volt beszennyezve, halála — az ünnepre vonatkozó megnevezések: Dormitio, Obdormitio, azaz Mária elszenderedése — sem lehetett olyan ,,büntetés’’ jellegű, mint Ádám többi ivadékáé. Itt fontos megjegyeznünk azt is, hogy az 1446. évi müncheni kódexben megtalálható az ünnep magyar elnevezése: ,, Marianac fel menbe vetele’’.

A jelenleg (is) érvényben lévő liturgikus rendelkezések értelmében ezt a főünnepet vigíliával ünnepli egyházunk, mely(ek)hez a liturgikus énekanyag bőséges választási lehetőséget ad Szűz Mária közös miséiből, a Graduale Romanum gyűjteményből (latin), illetve az Éneklő Egyház (ÉE), Graduale Hungaricum, (GH) vagy a Dicsérjétek az Urat (DU) énekeskönyv liturgikus tételei, melyek magyarul hozzák a fent említett latin tételek egy részét. Ha az ünnep teológiai üzeneteit is mélyebben meg szeretnénk érteni, nagyon fontos az elhangzó szentírási szakaszok és liturgikus tételek mellett a szentmisén elhangzó tömör könyörgések fölött is elmélkednünk, hiszen a Szűzanya az üdvtörténet hajnalán betöltött megkerülhetetlen érdemeiért és ,,szerepéért’’ az Isten ,,túláradó dicsőséggel koronázta meg’’ (vigília mise collectája – első könyörgése).

Az ünnepi mise collectája egyenesen az ,,odafönt valókra’’ irányítja tekintetünket, egész lényünket, életvitelünket és magatartásunkat, hogy akit az Isten ,,testével-lelkével’’ (feltámadás!) az örök dicsőségbe emelt, annak sorsában egykor mi is részesülhessünk.

Ez a liturgikus és teológiai gazdagság, mely ezen ősi ünnephez kialakult, valamilyen értelemben a néphagyományra és a népi kúlturára is rányomta bélyegét, hiszen meghatározó és hivatkozási pontként szerepelt e parancsolt ünnep, mely köré ünnepségek, világi mulatságok, hiedelmek és hagyományok egyaránt kapcsolódnak. Pl. Hadikfalván (Bukovina) háromnapos táncmulatságot szerveztek a fiatalok, palóc vidéken a gyermakágyas asszony ágyát, a lepedőkkel eltakart fekhelyét Boldogasszony ágyának nevezik. A moldvai magyarok ezen a napon mindenféle virágot, gyógynövényt szenteltettek, hogy majd ezzel füstöljék a betegeket, illetve mennydörgés alkalmából is égessenek.

Az ünnep köré csoportosuló népi kultúra és hagyomány mellett meg kell említenünk azokat a liturgiához szorosan nem kapcsolódó ájtatossági, paraliturgikus énekeket, melyeket énekeskönyveink is közölnek erre a napra. Az Éneklő Egyház és a Dicsérjétek az Urat énekeskönyvek két népénekkel (283, 284) gazdagítják az ünnep népi vallásos líráját, kultúráját. A Felvitetett magas mennyországba kezdetű, ismeretlen szerző által (vlsz. a 17. sz.) írt vers 4+6-os szótagszámú sorokból álló strófa, melynek 16. századi dallama valamennyi korabeli énekeskönyvben (katolikus, protestáns) is megtalálható, kétségtelen, hogy legbecsesebb népének dallamaink közé tartozik, melyhez igen sok más ünnep, illetve emléknaphoz tartozó szöveg is társul. Az ének eufórikus hangvételt üt meg (mely valamennyiünk áhított öröme), ahol az isteni szépséget és gyönyörűséget énekli, olykor szentírási történetekre és helyekre való utalással, ld. 64/65. zs. 1. vers. (44/45. zs. 10. vers), melyet a Szentháromságot áldó és dicsérő kis doxológia zár.

Az Örülj, vigadj, tisztaságban (DU 284) kezdetű, e napra közölt népénekünk dallama, népszerűsége, értéke, rétege és ősisége nem hasonlítható a fent említett (DU 283) énekhez, mégis természetesen értéket képvisel Bozóki Mihály verse, melyhez gimesi dallam társul. Bár zsoltárparafrázisról itt sem beszélhetünk, mégis találunk utalásokat az Énekek Énekéből (4, 8) és a 44/45. zsoltár 10-12. verséből.

E nagyon gazdag, ősi ünnepnek igen komoly teológiai és liturgiai üzenete van mindnyájunk számára (melynek egyáltalán nem mellesleg magyar vonatkozása is van), hiszen a Szűzanya példakép az alázat, az egyszerűség, az Istenre és az ő akaratára való teljes ráhagyatkozás és odaadás tekintetében is, melyet életünk végén a mennyei Atya az örök dicsőséggel koronáz.

Józsa Domokos

MEGOSZTÁS