Erdélyi ferencesek emlékezete – július

0
1735
Papp József p. Asztrik

Júliusban az Erdélyi Ferences Rendtartomány 81 elhunyt rendtagjáról emlékezik meg a déli imaóra keretében. Közülük néhány ismertebb arcot mutatunk be összeállításunkban. Ebben a hónapban legkorábbi évben elhunyt testvér halála 1670-ben lett jegyezve, míg a legutóbbi júliusi temetésre 1999-ben került sor.

1945-ben a kolozsvári hadikórházban készült felvétel

Július 1.: Szőcs Albert p. Dénes (1905–1985). Székelyudvarhelyen született, csíksomlyói házfőnöksége alatt buzgó kezdeményezője és lelkes szervezője volt az Ezer Székely Leány Napjának, melynek gyakran volt szónoka is. 1939-ben a Rongyos Gárda tagságával vádolt 36 magyar ellenállót, közöttük 24 papot utasított ki a román politikai vezetőség Magyarországra, köztük p. Dénest is. A különös kegyetlenséggel való megkínzása után nemsokára, a II. bécsi döntést követően, 1940-ben visszatérhetett Erdélybe. Újra csíksomlyói házfőnök lett, majd Kolozsvárra helyezték, ahol rövid ideig a rendi Szent Bonaventura-nyomda igazgatójaként szolgált. A források szerint 1944–1945-ben tábori lelkészként teljesített szolgálatot, ahonnan egy kórházvonattal angol hadifogságba került. Erdélybe már nem térhetett vissza.  1948-tól az Egyesült Államokbeli Erdélyi Ferences Komisszáriátusban élt – szolgálati helyei közül kiemelésre méltó az a tizennégy év, amit a farreli plébánián töltött, ahol templom épült, valamint megkétszereződött a hívek száma.  Életének 80., szerzetességének 62., papságának 56. évében, 1985-ben halt meg.

Július 3.: Sándor György p. Valérián (1916–1999). Zetelaki születésű, elöljárói mint fiatal papot Brassóba küldték a boldog emlékű Csiszér Elek atya kisegítésére a szentmisék végzésénél és annak látási nehézségeire való tekintettel a naponkinti felolvasásra. Valérián atya gyermeki áhítattal tisztelte a Boldogságos Szűz Máriát, a legnagyobb szegénységben és egyszerűségben szolgálta Istent és az embereket. A kommunizmus alatt a vajdahunyadi kolostorban élt és szolgált mint plébános, majd Nagyszebenbe helyezték át. Szabadidejében számos rózsafűzért készített, amit Csíksomlyón értékesítettek a testvérek. Nagy türelemmel viselt szenvedések után hunyt el Esztelneken, életének 83., szerzetességének 66., papságának 59. évében, 1999-ben.

Gyulafehérváron 1991-ben

Július 5.: P. Gatti Kelemen egykori vizitátor generális, teológiai tanár. A velencei tartományból jött az erdélyibe 1909-ben, majd 1913-ban visszatért hazájába. Másodszori Erdélybe való visszatérése 1935-ben történt, így összesen 17 évet élt a vajdahunyadi teológia falai között, mint erkölcstant oktató tanár (más forrás szerint: 1938–1948 között). A hunyadi ferences teológia bezárását követően Bukarestbe hurcolták, ahonnan halálos betegen kiutasították az országból, mint idegen állampolgárt kémnek nyilvánították. 1952-ben Milánóban hunyt el.

A Medgyesen tartott 1948-as káptalanon készült fotó. Az ülő sorban középen p. Gatti Kelemen

Július 9.: Fazakas Kálmán fr. Elek (1927–1951). Gyergyószárhegyi, egyszerűfogadalmas klerikus testvérre jó emlékezetű ifjúként emlékezik a rendi forrás, aki a szatmári kolostorban tanult teológiát. Életének 24., szerzetességének 3. évében a Szamos folyóba fulladt bele, 1951-ben. Testét a szatmári városi temetőben helyezték örök nyugalomra. Hagyatékában található az a levél, beszámoló, amelyet elöljárója, P. Gurzó Anaklét írt a tartományfőnöknek, részletesen ismertetve Elek testvér halálának körülményeit.

Július 12.: Áron István p. Viváld (1903–1987). A Bákó megyei Szerbekfalván született – elmondása szerint a helybeli bojtárnál szolgált, gyermekkorától vonzotta az Úr háza, ahová amikor csak alkalma volt, betért. Szülőfalujából 1921-indult el, hogy belépjen az erdélyi ferencesek közé.  Útja Mikházára vezetett, ahová tudakozás útján jutott el. Ezt az útját a későbbi esztelneki tartózkodása idején többször elmesélte. A rendi források kiemelik a gyóntatási alkalmasságát/szeretetét, amit minden bizonnyal P. Csiszér Elek atyától is tanult, akivel együtt lakott a brassói közösségben 1935–1938 között.

Aranymisések 1983-ban Csíksomlyón. Balról jobbra: Sponberger Elemér, Bálint Szalvátor, Hajdu Leánder, Áron Viváld, Stöckl Richárd

P. Viváld működésének javarészét, azaz negyven évet a gyulafehérvári közösségben töltötte, s ezen idő alatt végig a püspöki teológia kispapjainak, valamint a teológiai tanároknak volt a gyóntatója.  Életének 84., szerzetességének 60., papságának 54. évében az esztelneki kolostorban hunyt el, 1987-ben.

Kis számú hagyatéki dolgaiból kitűnik, hogy szabadidejében nyelvtanulással (az orosz nyelvet állítólag jól el is sajátította), valamint matematikai feladatok megoldásával foglalkozott. De személyes iratai, levelezései és prédikációi is fennmaradtak.

Július 17.: Papp József p. Asztrik (1916–1985). Kiváló érzéke volt a lelkigyakorlatok vezetésére, amelyeket a szerzeteseknek, az egyházmegyés papoknak, valamint a világi híveknek tartott misszió formájába. Ugyanakkor a költészet kiváló művelője is volt – legismertebb verses kötetei: Üzenem, A hegyek üzenete, Boldogasszony éve.

Papp Asztrik misszióban Esztelneken 1985-ben

Számos írása jelent meg a Katholikus Világ, A Hirnök, a Jóbarát, a Vasárnap, a Csíksomlyói virágok, a Ferences Nemzedék oldalain. Írásai, elmélkedései közül a Szentóra, Szentségimádás a gyermekeknek és az Egyetemes könyörgések a legismertebbek napjainkban is. Súlyos börtön elszenvedése által, több éven át a krisztusi kereszt viselője volt. Legfőbb szolgálati helyei közé tartozott Esztelnek, Szárhegy, Nyárádselye, Dés és Fogaras. A Brassó és Fogaras közötti vonatúton súlyos bántalmazás érte, melynek következtében a brassói kórházban elhunyt. A testvérek és a nagyszámú egyházmegyés pap kíséretében temették el, életének 69., szerzetességének 52., papságának 48. évében, 1985-ben.

Hagyatékában nagyszámú kézirata olvasható a levelezései és személyes iratai mellett.

Július 20.: Nyisztor Antal p. János (1916–1983). Fenyéden született, szentelését követően a szárhegyi laikus testvérek magisztereként szolgált. Az 1949-es szárhegyi lázadás egyik főszereplője, abból a szempontból, hogy a falu népe megakadályozta, hogy a kommunista milicisták letartoztassák, később azonban a hatalom képviselői érte jöttek. Többnapos vallatás, fizikai erőszak után három év kényszermunkára ítélték, a Duna-csatorna építéséhez. A radnai kényszertábort követően az esztelneki közösségbe került, onnan látva el a szomszédos Bélafalva plébánosi teendőit. Hosszas, értékes szenvedés után halt meg a kézdivásárhelyi kórházban szívelégtelenségben, életének 67., szerzetességének 49., papságának 42. évében, 1983-ban. Az esztelneki kolostor temetőjében temették el.

Hagyatékában személyes iratai, prédikációi, levelezései mellett fényképei is fennmaradtak.

Július 24.: Lukács István p. Mansvét (1892–1958). Csíkkarcfalván született, de a szomszédos településen, Csíkszenttamáson nevelkedett. Lektor, definitor és kusztos, a 20. századi Erdély legkiemelkedőbb népmissziósa, több mint 500 missziót végzett határon innen és túl. A Katholikus Világ folyóiratban rendre közölt írásokat különböző tematikákban, valamint népmissziós útmutatásai, beszédei is megjelentek kötet formában. Sajnos gyenge egészségügyi állapota, fél tüdeje, végül pedig egy rákos daganat mindvégig keresztként kísérte a lelkileg fáradni nem tudó misszionáriust. Élete folyamán tagja volt a hunyadi, dési, medgyesi, udvarhelyi, marosvásárhelyi és végül a szárhegyi közösségnek. Végül életének 66. szerzetességének 48., papságának 42. évében hunyt el Esztelneken. Boldog emlékű Márton Áron püspök úr p. Mansvét eltávozásának hírére a hivatalban levő provinciális atyának – p. Benedek Fidélnek – a következőket írta: „Nemcsak a Provincia  veszítette  el  egyik  legérdemesebb  tagját,  egyházmegyénket  is  pótolhatatlan  veszteség  érte,  mert ilyen tehetségű, munkabírású és buzgóságú férfiakkal nem minden emberöltőben ajándékoz meg a Gondviselés.”

Hagyatékában személyes iratai, missziós beszédeinek jegyzetei, levelek, fényképek találhatóak.

Összeállította: Jonica Xénia