Ismerjük meg vértanúinkat!

2
748
Haláluk nem öncélú villogás... Fotók: a Gyulafehérvári Érsekség Facebook-oldala

A gyulafehérvári egyházmegye hitéletét a kommunizmus időszakának tiltásai, korlátozásai szinte ellehetetlenítették, az elnyomó apparátus igyekezett a hívek és papok szívébe a félelmet elültetni, őket a hitük gyakorlásának hivatalos, intézményes kereteitől elriasztani. A hívek kitartottak. Kiváló példaképek álltak előttük, akik vállalták az áldozatot hitükért, egyházukért. Márton Áron püspök mellett a Gyulafehérvári Főegyházmegyének van tíz vértanúja, akiknek szentté avatása szintén a főegyházmegye törekvése. Ismerjük meg őket jobban, imádkozzunk közbenjárásukért, imádkozzunk, hogy áldozatuk hivatalos elismerést nyerjen! Személyüket a Gyulafehérvári Érsekség Facebook-oldalán közzétett sorozat nyomán mutatjuk be.

„Vértanúhaláluk, bár a szenvedés szörnyű és kegyetlen praktikáinak következménye volt, mégis magasztos távlatokba, Istenhez jutott. Elszörnyűlködhetünk az akkori államrendszer körmönfont, emberséget és kereszténységet gyalázó eszközein, de életükben mégis a vértanúság fennkölt eszményét kell látnunk. Hiszen haláluk nem öncélú villogás, a halált magamutogató módon való keresés eredménye. Életük és haláluk is teljesen Isten szolgálatában állt. Szentté avatási eljárásuk egyházmegyei szakasza beindításának küszöbén foglaljuk ezt a nemes célt imáinkba!” – fogalmaz Obermájer Ervin posztulátor.

Fekete János főesperes (1885–1952) a Kézdi-széki Bélafalván született nyolcgyermekes székely családban. Elemi és középiskolai tanulmányai után beiratkozott a gyulafehérvári teológiára. 1908-ban Mailáth püspök szentelte pappá. Miután 1914-ben vallástanári oklevelet szerzett, hittanárként a petrozsényi Állami Főgimnáziumban, majd a brassói Főreáliskolában tanított. Plébánosként működött Vulkánban, Sepsikőröspatakon, utolsó állomáshelye a gelencei plébánia volt, ahol nagy odaadással, lelkiismeretesen látta el a kézdi-orbai körzet főesperesi teendőit is. Mereven elutasította a békepapi mozgalomban való részvételt, hűséges volt Márton Áronhoz, ezért 1950-ben letartóztatták. Kovászna, Sepsiszentgyörgy és Brassó után Bukarestbe vitték. A Râmnicu Vâlcea-i börtönben 1952. március 25-én halt meg. Testét a gelencei templomkertben temették el, szobra a plébániatemplom előtt áll.

Boros Fortunát OFM (1895–1953) Zetelakán született, elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd Székelyudvarhelyen érettségizett, 1912-ben Mikházán kérte felvételét a ferencesek közé. A teológia elvégzése után, 1918-ban pappá szentelték. Szegeden történelemből doktorátust szerzett. Kiváló tudásával, írásaival, a rendhez, a fogadalmához való hűségével kiérdemelte, hogy az erdélyi rendtartomány vezetője legyen. 1951. augusztus 21-én éjjel 11 órakor az összes kolostort megszállták a titkosszolgálati szervek, a ferences szerzeteseknek csomagolásra egy órát adtak, majd teherautóval elszállították őket a máriaradnai zárdába. P. Fortunát – a rendtartomány főnöke – a brassói ferencesekkel felszállt az autóba, de őt onnan leszólították, külön kiskocsival Bukarestbe vitték. A kommunista hatalomnak az volt az elképzelése, hogyha a rend vezetőjét eltüntetik, könnyebb lesz elbánni a többiekkel. Elfogatása után Bukarestből a Duna-csatornához vitték, a nehéz munka legyengítette szervezetét, tüdőgyulladást kapott. 1953. március 16-án súlyos testi bántalmazások miatt a Capu Midia-i munkatáborban elhunyt.

Gajdátsy Béla rektor (1887–1952), a „szürke eminenciás” – ahogy a paptársai nevezték – Bécsben született. A középiskolát Budapesten, teológiai tanulmányait Innsbruckban a jezsuitáknál végezte (a feljegyzések szerint rövid ideig talán tagja, novíciusa volt a rendnek). 1918-ban Mailáth püspök szentelte pappá Budapesten, majd meghívta az erdélyi egyházmegyébe. Lelkipásztorként itt Marosvásárhelyen és Orláton (szeben-fogarasi főesperesi kerület) tevékenykedett. Mailáth püspök behívta az egyházmegye központjába, kezdetben püspöki titkár, irodaigazgató, majd teológiai tanár, rektor, ordináriusjelölt volt. Az egyházmegye legképzettebb papjának tartották. Mint tanárra a növendékei mindig felnéztek, a legelvontabb tantárgyakat is lebilincselően adta elő. 1951. március 10-én tartóztatták le kémkedés és hazaárulás vádjával, és 25 év kényszermunkára ítélték. Jilaván, majd Nagyenyeden raboskodott, itt halt meg 1952. szeptember 14-én. A rabtemetőben temették el. 1957-ben a holttestét a rokonság megpróbálta exhumáltatni, de a rendőrség megakadályozta. A rabtemető ma be van építve, így sírja ismeretlen.

Maczalik Győző püspök (1890–1953), vértanú, akinek a ghenceai rabtemetőből (Maczalik Ernő tanár szerint a jilavai temetőből) 1966-ban sikerült exhumáltatni földi maradványait és a gyulafehérvári székesegyház kriptájában eltemetni. A gyászszertartást Márton Áron püspök végezte. A szemtanúk szerint a szertartás végén Márton püspök így búcsúzott tőle: „Nem gondoltuk volna, hogy ilyen szerény körülmények között térsz vissza hozzánk”.

Nagyszebenben született. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon végezte. Teológiai tanulmányait a római Gregoriana Pápai Egyetemen, majd Innsbruckban végezte, ahol filozófiából és teológiából doktorált. 1916-ban szentelték pappá. Papi működését segédlelkészként Gyulafehérváron és Kolozsváron kezdte. Ezt követően teológiai tanár és szemináriumi spirituális. A kommunista hatóságok letartóztatták, 1953. augusztus 19-án gyanús körülmények között, állítólag bélcsavarodásban halt meg.

Boga Alajos ordinárius (1886–1954) Csíkkozmáson született földműves család gyerekeként. Középiskolai tanulmányait Csíksomlyón kezdte, majd Székelyudvarhelyen folytatta, ott érettségizett. A bécsi Pázmáneum növendékeként tanult teológiát. 1910-ben szentelték pappá. Lemhényben és Szászrégenben volt segédlelkész. 1914-ben a kolozsvári egyetemen filozófiából doktorált. Papként tábori lelkész volt, bátorságával vitézi címet szerzett. Ezután középiskolai tanár, igazgató, az erdélyi Státus referense, kanonok, egyházmegyei főtanfelügyelő volt, kiváló szónok és író. Márton Áron püspök letartóztatása után ő volt az első ordinárius. 1950. május 11-ére virradólag letartóztatták. Négy év börtön után 1954. szeptember 14-én Máramarosszigeten vértanúhalált halt.

Sándor Imre (1893–1956), a „tökéletes lelkipásztor” – ahogy a székelyudvarhelyiek emlegették – Csíkverebesen született. Szülőfalujában végezte az elemi iskolát, majd a csíkszeredai gimnáziumban érettségizett, Gyulafehérváron kezdte teológiai tanulmányait, majd a budapesti Központi Teológián fejezte be. Mailáth püspök 1916-ban szentelte pappá. Rövid segédlelkészi tevékenység után hittanár lett Csíkszeredában. 1934-ban átvette a székelyudvarhelyi plébánia vezetését. Itt bontakozott ki igazán szervezői és lelkipásztori képessége. Az egyházközség lelki életébe új lendületet vitt. Újraszervezte az egyesületeket, nagy gondot fordított a leányegyházak híveire. 1939-ben Márton Áron püspök maga mellé vette vikáriusnak, 1940-ben kolozsvári székhellyel püspöki helynöknek nevezte ki. Márton Áron elfogatása után Boga Alajost követően ő volt a második titkos ordinárius. 1950 tavaszán letartóztatták és hatévi raboskodás után 1956 februárjának végén a Râmnicu Sărat-i börtön cellájában hunyt el, halálát rossz egészségi állapota és a börtönbeli hideg okozta. Sírja ismeretlen.

Pálfy János plébános (1874–1958) Máréfalván született. Iskoláit szülőfalujában és Székelyudvarhelyen végezte. A Katolikus Főgimnáziumban sikeresen letett érettségi után sikeresen felvételizett a gyulafehérvári teológiára. Mailáth püspök szentelte pappá 1899. július 6-án. Papi működését segédlelkészként Gyulafehérváron kezdte, Zetelakán és Brassóban folytatta, majd marosillyei és jobbágyfalvi plébános lett. Életét az egyszerűség és a híveiért végzett áldozatos munka jellemezte. Látta a sok igazságtalanságot, ami őt magát és híveit érte, a megaláztatásokat, mindezek miatti elkeseredésében Marosvásárhelyre névtelenül levelet írt, amelyben bírálta a rendszert. Írását azonosították és 1958-ban gyorsított eljárással öt év börtönre ítélték. Novemberben már haláláról értesítették a hozzátartozókat. Halálának körülményei és sírja ismeretlen.

Ambrus György plébános (1923–1960) az Arad melletti Gyaláron született értelmiségi családban. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth Gimnáziumban végezte. Teológiai tanulmányait 1943-44-ben Kolozsváron kezdte, majd – mivel az intézetnek menekülnie kellett – 1945-től Zircen folytatta. Márton Áron püspök Gyulafehérváron szentelte pappá 1948-ban. Káplánként lelkiismeretes és kitartó munkájával kivívta elöljárói elismerését. 1953-tól a mezőségi Katonán volt plébános. Mint megbízható, fiatal lelkész ahhoz a papi csoporthoz tartozott, amelynek tagjai hűségesek maradtak a börtönben levő Márton Áron püspökhöz. Mint „futár” a hűséges papok felé közvetítette a titkos ordinárius intézkedéseit. 1954 nyarán részt vett az Erőss Lajos által szervezett lelkigyakorlaton. 1956-ban letartóztatták titkos iratok terjesztése miatt és államellenes csoportosulásban való részvételért. A Duna-csatornához vitték, ahol 1960. február 18-án meghalt. Sírja ismeretlen.

Hajdú Gabriella (1915–1963) világi neve Hajdú Erzsébet, Csíkmadarason született. Hároméves korában szülei Marosvásárhelyre költöztek. 1929-től érdeklődött a nagyváradi Orsolya-rend iránt, a rendi ruhát 1934-ben öltötte magára. A nővéreknél érettségizett, majd Kolozsváron történelem szakos tanári diplomát szerzett. A nagyváradi Orsolya-rendi középiskolában tanított, amikor a rendet feloszlatták. Hazaköltözött Marosvásárhelyre. 1960-ban rákos daganattal megműtötték. Betegen is tovább dolgozott, gyerekeknek adott magánórákat, egyben vallásos oktatásban részesítette őket, ezért 1961-ben letartóztatták. Marosvásárhelyen, majd Nagyváradon raboskodott, 1963. április 20-én rákbetegségben halt meg. Mint apáca és tanár életét mások nevelésére és az örök üdvösségre való felkészítésre szentelte. Társai közül kitűnt a szeretet gyakorlásában.

Bokor Sándor plébános (1915–1972?) a tíz erdélyi vértanú közül ő az utolsó, aki az egyházüldöző kommunista uralom áldozatául esett, eltűnését, halálának körülményeit a mai napig titok fedi. Brassóban született 1915. július 15-én. Születése után szülei Zabolára költöztek, ő a kézdivásárhelyi és csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban töltött középiskolai tanulmányai után jelentkezett a gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe. 1938-ban Vorbuchner Adolf püspök szentelte pappá. Segédlelkészként több helyen szolgált, két évig Nagyágon, 1947-től Erzsébetbányán plébános volt. A helységnek egyetlen temploma volt, amit kezdetben a görögkatolikusokkal, majd az ortodoxokkal közösen használtak. Többszöri zaklatás után 1972-ben behívatták a nagybányai titkosszolgálatra, ahonnan nem tért vissza, négy hónap múlva a Duna chiliai ágában találtak egy holttestet, amelyet a hatóság Bokor Sándorként azonosított. Érdemleges azonosítás nélkül Kolozsvárra szállították, a Házsongárdi temetőben a családi sírba temették.

Gyulafehérvári Főegyházmegye

Megjelent a Vasárnap hetilap 2021/25-ös számában.