Egyházi médianap Nagyváradon

0
627

Hosszú szünet után tudtak újra médianapra összegyűlni az egyházi média munkatársai, illetve néhány olyan világi médiában dolgozó sajtós, aki elsősorban egyházi témákkal foglalkozik. Nagyváradon a Kanonok soron találkoztak június 19-én délelőtt, majd a jó hangulatú beszélgetés után a püspöki palota nemrég megnyitott kiállítását járták végig a résztvevők.

Tizenhárom résztvevővel tartották meg Nagyváradon az egyházmegyei médianapot, ahová a szokásos módon meghívták a romániai magyar többségű egyházmegyék médiaképviselőit. Böcskei László megyés püspök volt a házigazda, valamint munkatársai: Kovács F. Zsolt irodaigazgató, Vakon Zsolt püspöki titkár, Micaci Cristian és Serbán Mária a váradi egyházmegye képviseletében. Jelen volt Lovász Dénes, a szatmári egyházmegye médiareferense, Sipos Enikő, a temesvári egyházmegye sajtósa (online kapcsolatban), Ozsváth Judit a hittan.ro oldal szerkesztőjeként, Szombati-Gille Tamás, a váradi Caritas médiareferense, a Verbum Egyesület médiásai, akik egyben a gyulafehérvári főegyházmegyét is képviselték, e sorok írója, Bodó Márta, valamint Szász István Szilárd, és a világi sajtó képviseletében Villányi Zoltán és Ciucur Losonczi Antonius.

A nap a házigazda püspök köszöntésével kezdődött, Böcskei László arról beszélt, miért tartja fontosnak a találkozást az egyházi média munkatársaival: erősíteni szeretné az egységet, hiszen együtt kell tervezni, dolgozni. A járvány időszakában (de nem csak) megtapasztalhattuk a rossz hírek, a megosztás, a félelemkeltés számtalan változatát, ennek pedig közösen tudunk legjobban ellenállni, ellene hatákonyan tenni. Ferenc pápa idei, kommunikációs világnapi üzenetéből kiemelt néhány lényeges szempontot, gondolatot, amelyekkel bevezette a találkozót. Elsőként azt említette, hogy a pápa a cipőnk elkoptatását ajánlja a hiteles tájékoztatás feltételeként és érdekében. Az igazságtól, amit ismerünk és felismertünk, el kell indulni, megkeresni az embereket, elvinni nekik a jó hírt, informálni őket, az élet vibráló csodáját megmutatni nekik. Majd Böcskei püspök Ferenc pápa nyomán az újságírók bátorságát emelte ki, amelyhez társította a kíváncsiságot és a szenvedélyes kutatást mint az újságírókra jellemző attitűdöt, és a maga nevében meg is köszönte a járvány, a bezártság időszakában a médiások helytállását, fáradhatatlan igyekezetét, amellyel saját nehézségeik közepette is tartották a lelket az emberekben.

A jelenlevők mindannyian beszámoltak a karantén időszakának tapasztalatairól, a home office, az otthoni munkavégzés kényszeréből adódó előnyökről és hátrányokról, az online szerkesztés, szentmise közvetítés és más online tartalmak előállításának nehézségeiről, tanulságairól. Minden résztvevő egyetértett abban, hogy a bezártság, a távolság, a közösség tapasztalásának hiánya ellenére kreatív megoldásokra és sok új ismeret elsajátítására sarkallt a váratlan helyzet. A RomKat járvány idején megszületett új rovatairól számoltak be a munkatársak, a temesvári egyházmegyében született új megoldások közül a napi Facebook-impulzusok, az elmaradt máriaradnai zarándoklatok helyett a zarándokinterjúk tűntek a legnépszerűbbeknek. A szatmári miseközvetítések sok új meglátást, de kérdéseket is szültek a pasztoráció új lehetőségei vonatkozásában.

A pápa figyelmeztetése arra is vonatkozott, hogy nem csak a “trendi”, szem előtt levő, kényelmes témákról kell szólni, de el kell menni a peremekre, és az egyébként hangtalanokat is meg kell mutatni, hangjukat felerősíteni és a központba hozni: ezt teszi a Caritas, és annak médiajelenléte pontosan ezt tűzte ki célul a járvány idején is.

Szó esett aztán a bukaresti főegyházmegye által elindított Angelus tévéről, amely nagyon nyitottan várja a magyar műsorokat is, ebben egyelőre a nagyváradiak jeleskednek, heti rendszerességgel jelentkeznek videóanyaggal. Ugyancsak a helyzet hozta, hogy az évfordulós alkalomra létrehozott hittan.ro felületen rendszeressé váltak a pályázatok és a gyermekek, fiatalok hitre vezetésében az online média eszközeit is egyre többen, egyre felkészültebben vetik be.

A kötetlen beszélgetés során újra kiderült: a jelenlevők mindannyian fontosnak tartják a közös platformot, közös megjelenést, mert kisebbségi hangunk hatékonyabban hallatszik, ha együtt képviseljük közös ügyeinket, ha az egyes egyházmegyék sajátosságainak felmutatása mellett a közös ügyekben közösen tudunk dolgozni, közös álláspontot megfogalmazni és képviselni. Böcskei László püspök felerősítette ezt a vágyat, igényt, törekvést, és biztatott a kapcsolattartásra, valamint a kreativitásra, kreatív megoldások megtalálására, az adódó kommunikációs helyzetek kreatív megoldására.

A püspöki palotában nyílt kiállítást Lakatos Balla Attila, az egyházmegye vallásturisztikai irodájának vezetője mutatta be, tőle Böcskei László vette át a szót, ő kalauzolt a liturgikus tárgyakat és ruhákat tartalmazó termekben, valamint a palota még felújítás alatt álló részeit is megmutatta, azok tervezett rendeltetéséről beszélt. Ezután a megújított arborétumot járta be a médiás csapat, megcsodálta a bibliai kertet, ahol a Bibliában szereplő növényeket (többek között izsópot, lencsét, búzát, citromfát, babért, fügefát), amelyek mellett bibliai ige, használati útmutató és magyarázat is található.

Felüdülve, szellemiekben és lelkiekben gazdagodva, a munka terén pedig új ötletekkel és lendülettel tértek haza a résztvevők, köszönet a szervezésért, a kalauzolásért, a vendéglátásért!

MEGOSZTÁS