Viktor Frankl gondolatai hitről és Istenről

Bemutatták Elisabeth Lukas új könyvét

0
484
Fotó: Baranyai Béla/Magyar Kurír

Bemutatták Elisabeth Lukas Viktor Frankl gondolatai hitről és Istenről című kötetét június 10-én. A könyvismertetőt kerekasztal-beszélgetés követte, melyen Sárkány Péter, Csiszár Klára, Urbán Szabolcs és Vik János vett részt. Az online térben megtartott diskurzust a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Keresztény Filozófia Kutatócsoportja rendezte.

Frivaldszky János egyetemi tanár, a Szent II. János Pál pápa Kutatóközpont vezetője bevezetőjében kiemelte, hogy Elisabeth Lukas könyve úgy mutatja be Viktor Frankl gondolkodását, ahogyan azzal eddig nem találkozhattunk. Frankl ma aktuálisabb, mint valaha, hiszen manapság a személy és a szellem fogalmaival nem tudunk mit kezdeni. Frankl megközelítésében ugyanakkor a személy eredete Isten.
Sárkány Péter filozófus, egyetemi tanár a bemutatott kötetről elmondta: olyan témák kerülnek terítékre, mint a pszichoterápia és a teológia kapcsolata, a vallás mint emberi jelenség vagy a tízparancsolat érvényessége. Több helyen az istenbizonyítékokkal is találkozhatunk, ezek azonban inkább Frankl személyes vonatkozású meglátásait ismertetik.

Frankl szerint az egyházak tiszteletre méltók, hitelesen jelenítik meg az Isten és ember közötti kapcsolatot. Miért érdemes figyelembe venni ebből a szempontból Frankl értelemközpontú, humanisztikus felfogását? – tette fel a kérdést Sárkány Páter.
Csiszár Klára pasztorálteológus, egyetemi professzor szerint az egyházak az embert igyekeznek megszólítani, Frankl pedig erről az emberről szeretne számunkra mondani valamit. Frankl gondolkodása az egyházfejlesztés és annak elméleti megközelítése miatt lehet érdekes.
Az ember életének mozgatórugója az értelmes, teljes élet megvalósítása és elérése. Ennek alapja az öntranszcendencia. Ferenc pápa szerint az egyház, ha önmagát állítja a középpontba, akkor megbetegszik. Frankl gondolata ezzel párhuzamba állítható: az ember is megbetegszik, ha maga körül forog. Az egyház abban szeretne segíteni, hogy az ember megtalálja azt a helyes utat, mely önmaga és a környezete számára a legjobb. Ennek során Frankl útmutatásaira is érdemes figyelni.

Miben különbözik Frankl munkássága a többi pszichológiai iskolától? – szólt a kérdés Urbán Szabolcs pszichológus, filozófus, egyetemi adjunktus felé. Napjainkban a valláspszichológia sok bírálatot kap, van, aki még a létét is megkérdőjelezi – kezdte válaszát Urbán Szabolcs. Freud például a neurózist magánvallásnak, a vallást pedig kollektív neurózisnak nevezte. A kötődéselmélet szerint viszont az embernek szüksége van arra, hogy találjon magának egy olyan tökéletes személyt, akihez kötődhet, ez pedig Isten is lehet.

A kritikai észrevételek miatt a valláspszichológia helyett érdemes inkább a vallásosság pszichológiájáról beszélni. E diszciplína középpontjában a bűn, a bűntudatosság, a megtérés vagy az istenkép kérdései állnak. Azt vizsgálja, hogy milyen lelki folyamatok vesznek részt a vallásos tapasztalatban, de azt is górcső alá veszi, hogy mi áll – pszichológiai értelemben – az ateizmus hátterében. Frankl szerint az ember a saját természetén keresztül éli meg a transzcendenssel való kapcsolatot. Hangsúlyozza, hogy szükségünk van a valláspszichológia által feltárt ismeretekre, mert ezen keresztül érhető tetten a transzcendenssel való kapcsolat. Ugyanakkor az így kialakult kép nem azonos magával a transzcendenssel.

Frankl a klasszikus teodícea kérdéseivel is foglalkozott. Vik János teológus, dékán, egyetemi docens szerint a teodícea kérdése arra irányul, hogy az a tökéletes személy, akit Istennek nevezünk, létezik-e, vagy nem. Létezhet-e a mindenható és jóságos Isten akkor, ha oly sok szörnyűséget tapasztalunk a világban? Ezt a kérdést a vallásosság pszichológiája elvileg nem teheti fel. Frankl azért tartotta ezt a felvetést szentségtörésnek, mert ő megtapasztalta ezt az Istent. Ugyanakkor óvakodott attól, hogy fogalmakba szorítsa ezt a tapasztalatot. Frankl a teodíceát Jób alakján keresztül közelítette meg. Jób perlekedik Istennel, ám miután mindent, ami fáj neki, elmondott, meghajlik Isten titka előtt.
Frankl a teodícea megközelítésében nem logikai problémát, hanem gyakorlati kihívást látott. Elsősorban patodíceáról beszélt, mely azt jelenti, hogy a szenvedés megtapasztalása nem az istenhit értelmességének, hanem a szenvedés értelmének a kérdését veti fel.
Ugyanakkor úgy látta, hogy erre nem fogunk – mert nem is lehet – választ találni, sokkal inkább arról van szó, hogy az elfogadás folyamatában lépünk valamennyit előre – és olykor hátra. Ha valaki a szenvedés értelmére keres választ, előbb-utóbb oda juthat, hogy magát a szenvedést legitimálja, ezt pedig Frankl elvetette.

A vallásosság a történelem során inkább sorsszerű volt, a kor és a hely határozta meg, hogy ki melyik felekezetnek a tagja. Napjainkban viszont a vallás sokkal inkább személyes döntés függvénye – tette hozzá Csiszár Klára. Frankl szerint az ember öntranszcendenciára való törekvése belülről fakad, vagyis mindenképpen egy személyes döntés eredménye. Ez a döntés segíthet abban, hogy átlendüljünk a magunk egyéni szenvedésein is.
Fejleszthető-e ez a döntésképesség? – tette fel a kérdést Sárkány Péter. Csiszár Klára rámutatott: Ez azért sem egyszerű, mert egyrészt hosszú távú elköteleződésről van szó, másrészt valójában, amikor valaki a szeretet útjára megtér, nem két alternatíva között dönt. Akkor mutatkozik meg a vallásosság egzisztenciális jellege, amikor egy ilyen döntésnek konkrét következményei vannak.
Az egyháznak az a szerepe, hogy bekapcsolódva az isteni elgondolásba, az isteni szeretet eszközeként segítsen bennünket abban, hogy Istent megtapasztalva személyes, egzisztenciális mélységű döntést hozhassunk mellette.

Milyen volt a viszonya Franklnak a katolikus hithez? – kérdezte Sárkány Péter. Frankl számára a vallásos hit, így Isten fogalma is a vizsgálódás tárgya – kezdte válaszát Vik János. Frankl kezdetben használta az Isten szót, majd áttért a felettes értelem kifejezés alkalmazására. Érdekes, hogy Frankl egész életében olvasta és imádkozta a zsoltárokat, mindig kereste a személyes, csendes teret ahhoz, hogy Istennel kapcsolatba léphessen. Mivel bibliai alapokon állt, ezért meglátásai összeegyeztethetők a katolikus hittel, ám figyelembe kell venni, hogy megközelítései alapvetően az Ószövetségből indultak ki. Fontos, hogy szerinte Istent nem lehet fogalmi keretek közé szorítani, inkább azt tudjuk megmondani, hogy mi nem Isten, semmint azt, hogy mi valójában. E mellett munkássága a kontemplatív keresztény hagyományhoz is köthető. A szemlélődő ember ugyanis a nélkül igyekszik belemerülni a jelenvalóba, hogy ítélkezne.

Forrás: Baranyai Béla/Magyar Kurír