Ballagás a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban

0
987

Május 27-én búcsúzott a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum két végzős osztálya, beszámolójukat olvashatják.

A római katolikus teológia–intenzív angol/német, illetve a közélelmezés–idegenforgalom szakon tanuló 52 diák a hagyományokhoz híven hálaadó szentmisében köszönte meg a négy év kegyelmeit, örömeit, kihívásait.

A vallástörténet és a néprajz jól ismeri az „átmeneti rítusokat”, azokat a szertartásokat, ünnepeket, amelyeket a közösségek azért végeznek, hogy kísérjék es megkönnyítsék egy-egy életforduló, az élet egyik szakaszából a következőbe való átmenet idejét, feladatait. Létünkről rítusaink sajátos módon üzennek, az egyes küszöbökön átlépni csak egyszer lehet. Ilyen „rítus” évente a végzős diákok életében a ballagás is: segít a visszatekintésben, emlékek és kapcsolatok lezárásában; formát ad a búcsúzásnak, felhív a „tovább, tovább” gondolatára, megnyit a jövő felé. Az átmenet pillanatai mindig érzékennyé tesznek minket a transzcendens világra, Isten világára is, hiszen egyszerre érezzük át a változást, a dolgok múlandóságát, az élet ámulatba ejtő sodrását és egyben törékenységünket is.


A hálaadó szentmisét Schönberger Jenő szatmári püspök celebrálta, a szentbeszédben pedig Simon Attila, az iskola egykori spirituálisa gazdagította lelki útravalóval az indulni készülő fiatalokat.

Kocsis Aliz igazgató hálával tekintett vissza az eltelt évekre és az útkeresés, az úton levés fontosságára hívta fel a ballagók figyelmét, kiemelve, hogy maga az úton levés a lényeg és hogy senki sincs egyedül, hiszen eddig is sokan járták, kísérték a diákokat: a szülők, testvérek, tanárok, barátok, akiket Isten, mint Ezekiel prófétát Izrael népe fölé, őrként állított melléjük. A nagybetűs életbe lépve, elhagyva az iskolát egyre inkább a fiatalok is belenőnek ebbe az őrző szerepbe, felelősséget vállalva döntéseikért, jövőbeli kapcsolataikért, életük alakításáért.

„Kedves Fiatalok! Szívből kívánom nektek, hogy nőjetek fel ehhez feladathoz, Isten legyen életutatok célja és középpontja. Nincs több középpont, csak egyetlen egy létezik. Egyedül hozzá igazítsátok tetteiteket, jövőbeli döntéseiteket és a rá figyelés bátorságot ad majd ahhoz is, hogy ott is végigmenjetek, ahol úgy érzitek, sehová sem vezet utatok, megvilágosít majd benneteket, hogy meddig kell visszamennetek, hogy újra a jó úton induljatok, vagy adott esetben újratervezzétek az irányt. Mindig tudjátok frissen tartani ezt a meggyőződést és hitet: Isten soha nincs távol életetektől, mindig ott van a közeletekben, mindig veletek van. Akkor is, s talán akkor a legvalóságosabban, amikor mi legkevésbé gondolnánk. Egy feladatunk van: elhinni ezt, felfedezni közeledését és befogadni őt.”

Az igazgató Kalazanci Szent József biztató szavaival búcsúzott a ballagó diákoktól: „Irgalmasságában maga Isten lesz pártfogótok, most és mindörökké, és áldását fogja adni rátok, mi pedig bizakodunk szent jóságában.”

Kocsis Alíz