Papszentelés Székelyudvarhelyen

0
3780
András Csaba jezsuitát Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök szentelte pappá Székelyudvarhelyen. Fotók: Fülöp Sándor

Utoljára 1940-ben szenteltek helyi születésű papot Udvarhelyen, történelmi pillanatokat éltek meg a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban szentmisén résztvevők.

A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz plébániatemplomban május 29-én a délelőtt 11 órakor kezdődő szentmise keretében Kerekes László, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke pappá szentelte András Csaba jezsuitát.

A szentelendőt elsőként Tamás Barna a Kis Szent Teréz plébániatemplom plébánosa köszöntötte és mutatta be az egybegyűlteknek úgy, mint Udvarhely nagy ajándékát.

Érdekességképpen megemlítette, hogy utoljára 1940-ben szenteltek helyi származású papot Udvarhelyen, ezért történelmi pillanat tanúi voltak a jelenlevők. Kerekes László segédpüspök a szentmise bevezető mondataiban kiemelte, hogy valójában fel sem tudjuk fogni, mit jelent papnak lenni. Egy lelkipásztor ismerősét idézte: ha valaha fel tudnánk fogni, talán beleőrülnénk abba, mit jelent valakit meghívni, ahogyan Jézus hív és küld a papságra.

A jelöltet Vízi Elemér SJ, a jezsuita rend magyar tartományának provinciálisa mutatta be a püspöknek. Ezt követte az ünnepi szentbeszéd, amelyben Kerekes László elsősorban a szentelendőhöz, de nem mellékesen az egybegyűlt hívekhez is szólt.

Homíliáját egy személyes történettel kezdte, kiemelve a papság fontosságát, erejét. Kispap korunkban egy alkalommal a híres tövisi plébános, Kenderesi Szabó Béla ünnepelte az aranymiséjét a gyulafehérvári székesegyházban és rácsodálkoztunk az öregúrra, ahogyan a prédikációban szinte lángolt, amikor a papságról beszélt. Több lelkesedés volt benne, mint egy újmisésben. Elmondta, hogy a papnak az élete nem más, mint imádság. Az élete olyan, mint egy imakönyv, amit ha kinyitnak, valóban a jó Istenre hangolódik a lelkük.

András Csaba szentelését egy életút folytatásának nevezte, olyan életútként, amely megkezdődött, nem csupán ahogy az egyházmegyés, általában a világi papok életében, hanem ahogy a jezsuiták életében kezdődik, a meneküléstől a Krisztushoz való megérkezésig. A főpásztor végezetül azt kérte a jelenlevőktől, hogy imádkozzanak a szentelendőért, hiszen mai világunk hasonlít a száz év magányban levő globális faluhoz. A félelem, a bizalmatlanság, az önérdek mind-mind megsebzik, beteggé teszik az Istennel és az emberrel való kapcsolatunkat, a világot. Azt kívánta a szentelendőnek, hogy élete olyan legyen, mint jel ennek a globális falunak a közepén.

A homília után a jelölt ünnepélyesen ígéretet tett a papsággal járó kötelezettségek hűséges megtartására. A Mindenszentek litániája elimádkozása, majd a tulajdonképpeni szentelés, a kézrátétel és a felszentelő ima következett. A papjelölt a szentelő püspök elé térdelt, ő meg kezeit a szentelendő fejére téve csendben imádkozott, átadva neki a papi hatalmat. Ezt követően a jelenlevő papság is sorban a felszentelthez járult, és kezüket a fejére téve kérték Isten áldását. Az újonnan felszentelt az ünnepélyes beöltöztetés után átvette szolgálata liturgikus eszközeit – a paténát és a kelyhet – a kenyérrel és a borral együtt. A szentmise áldozati részét már a felszentelő püspökkel együtt koncelebrálta.

A szentmise végén Vízi Elemér provinciális köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az új papot az oltárhoz segítették.

Végezetül András Csaba jezsuita is köszöntötte az ünneplő közösséget, megköszönve mindenkinek mindent. Nem tudom, hogy mi történik éppen velem. Felfoghatatlan, hogy az Úr Jézus erre a szolgálatra hív engem, aki nagyon méltatlannak tartom magamat, de ugyanakkor nagy ajándéknak élem meg a mai ünnepet. Köszönöm, hogy velem vagytok. Ti sokkal többek vagytok, mint én. Hálát adok értetek, mondta a frissen felszentelt pap. A liturgia püspöki áldással ért véget.

Ferencz Emese

A szentelési szentmise egészében újra megnézhető a következő címen: https://youtu.be/pLyDodxhamQ