A Szent László-templom megmentésére emlékeztek Nagyváradon

0
352
Megemlékeztek a templom megmentőiről. Fotó: Nagyváradi Egyházmegye

A kommunista diktatúra idején a térátalakítási tervbe nem illett bele Nagyváradon a városalapítóról elnevezett Szent László-plébániatemplom, ezért a helyi pártvezetés 1964 májusában annak elbontásáról határozott. Idén is megemlékeztek pünkösdhétfőn, május 24-én a nagyvárad-újvárosi közösségben a nagyváradiak hős cselekedetéről, akik nem engedtek az elnyomásnak és kiállásukkal megmentették a templomot.

A pünkösdvasárnapi szentmise után, 1964. május 17-én Daszkál István helyettes plébános felolvasta az egyházmegyei hatóság levelét, és másnap estére hirdette meg az „utolsó” szentmisét. A hívek azonban nem engedelmeskedtek a felszólításnak, pünkösdhétfőn egész nap imádkoztak és a mise után sem hagyták el a templomot. „Mindezt nem önmagukért, nem a jobb életszínvonalért, de még nem is a szabadságért, hanem hitükért és a templomért tették. A spontán módon szerveződő kiállásnak hamar híre ment” – írja az esetről Tőtős Áron történész az Erdélyi Krónika online felületén megjelent összefoglaló írásában. Felekezeti és nemzeti hovatartozástól függetlenül csatlakoztak a kiállók mellé.

Tőtős Áron így ír erről: „Csakhamar a helyszínre vonultak az állambiztonsági szervek fegyveres erői is. A fenyegetés ellenére a nagyváradiak továbbra sem hagyták el a templomot. Énekelve biztatták egymást. Sötétedés után, éjszaka kezükben gyertyával tiltakoztak. A következő napokban újabb emberek csatlakoztak a templom őrzőihez. A gyerekek ételt és vizet hoztak a templomban lévőknek. A hatóságok számára pedig egyértelművé vált, hogy csakis nyílt erőszakkal érhetik el a templom kiürítését, és foghatnak hozzá a bontáshoz. A következetes és többnapos közösségi kiállás meghátrálásra kényszerítette a hatóságokat, akik végül lemondtak a templom lebontásáról.”

A mostani megemlékezés alkalmával Pék Sándor esperes-plébános ekképpen fogalmazott, amit az erdon.ro nyomán a Nagyváradi Egyházmegye honlapja idéz: „Számunkra ez egy különösen fontos nap, gazdag örökség. Hálát adunk azért, hogy van templomunk, ugyanakkor a legnagyobb tisztelettel emlékezünk és gondolunk azokra – legyenek élők vagy már Istennél lévők –, akik annak idején a megvédését akár kisebb, akár a legnagyobb áldozatok árán is vállalták. Egy templom jelenti a lelki életben való rendszerességet és pontosságot is. A harang a hívó szavával hirdeti: ne csak akkor menjünk templomba, amikor kedvünk van hozzá, és az idő jelzésén túl arra is figyelmeztet, hogy mindig Isten legyen az első a mi életünkben.”

A kortársak szemében a kommunizmus elleni tiltakozás egyik meghatározó szimbólumává vált a templom melletti kiállás. A megtorlás nem maradt el. „A tiltakozók közül államellenes szervezkedés címén tizenhárom huszonéves fiatalembert tartóztattak le és ítéltek el. A vádiratban nem szerepelt a templom ügye. A kihirdetett ítélet szerint a fiatalokat 1,5 és 3 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Ők voltak azok, akik a hívekkel együtt megszervezték a templom körüli ügyeletet. Az államhatalom pedig rajtuk keresztül kívánt másokat is megfélemlíteni” – írja Tőtős Áron összefoglalásában.