Közülünk való volt – Boldog Scheffler Jánosra emlékeztek Szatmáron

0
1138
Schönberger Jenő püspök örömmel emlékezett vissza a tíz évvel ezelőtti boldoggá avatásra. Fotók: Szatmári Egyházmegye

Boldog Scheffler Jánosra emlékeztek a szatmárnémeti székesegyházban május 17-én, a vértanú püspök emléknapján, akit tíz évvel ezelőtt, Jézus Szíve ünnepén avatott boldoggá XVI. Benedek pápa személyes küldötte, Angelo Amato bíboros.

Az ünnepi szentmise homíliája elején Schönberger Jenő püspök örömmel emlékezett vissza a tíz évvel ezelőtti boldoggá avatásra, ugyanakkor háláját is kifejezte, hogy nem volt hiábavaló a sok imádság Scheffler János püspök boldoggá avatásáért. „Valamennyien még ma is büszkék vagyunk, hogy a boldogok között tisztelhetünk valakit, aki igazán közülünk való volt.” Boldog Scheffler János püspököt magukénak érezhetik a kálmándiak, hiszen ott született és nevelkedett; a nagyváradiak is, ahol tanított és mint apostoli kormányzó az egyházmegyét vezette; a kolozsváriak, ahol szintén tanított; a Szatmári Egyházmegye elcsatolt részeinek hívei: a Debrecen-Nyíregyházi, a Munkácsi, a Kassai Egyházmegye, valamint természetesen a Szatmári Egyházmegye hívei is.

„Értük szentelem magam…” (Jn 17,19) – hallottuk az evangéliumban, amelynek kapcsán a főpásztor megjegyezte: „Az Úr Jézusnak ez a nagyon szép kijelentése lehetne minden papnak, minden püspöknek, minden édesapának és édesanyának a jelmondata. Jézus valóban értünk szentelte magát. Boldog Scheffler János vértanú püspökünk Krisztusért, az egyházért, az egyházmegyéjéért szentelte magát. Értünk.”

Boldog Scheffler János Kálmándon született 1887-ben egy mélyen vallásos, tízgyermekes, földműves család gyermekeként. Az érettségi vizsgát követően teológiai tanulmányokat folytatott Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán, majd 1910. július 6-án pappá szentelték. 1910 és 1912 között Rómában tanult, visszatértét követően a katolikus gimnáziumban, valamint az egyházmegye hittudományi főiskoláján tanított. A trianoni döntést követően a román államhatalom a katolikus gimnáziumot megszüntette. A püspöke egy katolikus középiskola megszervezésével bízta meg, amelyet négy évre rá az állam szintén megszüntetett. Aztán volt plébános, lelkivezető, egyetemi tanár Kolozsváron.

1942-ben, 55 éves korában a szentatya szatmári püspökké nevezte ki.

Naplójában így fogalmaz: „Felajánlom életemet, és szeretnék húsz évig a szatmári egyházmegye püspöke lenni, mert így tettekkel is sokat tehetnék; de ha nem adatik meg, az örökkévalóságban is Szatmárért fogok dolgozni. (…) Sokat imádkoztam és kértem az Úr Jézust, hogy ha nem leszek alkalmas a püspöki hivatalt jól ellátni, vegyen el még szentelésem előtt. Megtettem, ami tőlem tellett és nyugodtan indultam a szentelésre.”

Boldog Scheffler János valójában még 10 évet sem kormányozhatta az egyházmegyét. Püspökségének első éveiben még javában dúlt a II. világháború, három évvel később pedig a háború pusztításait próbálta helyrehozni. A békekötést követően azonnal nyugdíjazták és megvonták működési engedélyét, arra hivatkozva, hogy őt nem román területen szentelték püspökké. Ezzel egy időben a kommunista rezsim felkérte, hogy vállalja el az általuk létrehozni kívánt egyház kormányzását és szakadjon el a pápától. Az őt ért megkeresésekre mindig nemmel válaszolt. „Szívesen feláldozom akár életemet is, de a hitemet nem” – mondta.

Ebben a viharos időben így írt papjainak: „Egészen elégő áldozattá kell lennünk, ki kell tartanunk mindvégig. Fel kell készülnünk akár a vértanúságra is, életünk feláldozására keresztény hitünkért, amely a legnagyobb ajándék.”

Egy 1944. áprilisában kiadott körlevelében megfogalmazza, hogy vannak olyan csapások, veszélyek, szorongattatások az életben, amelyekből nem lehet emberi erővel megszabadulni. Ilyen volt a II. világháború is, aminek a hatása egyre inkább érezhetővé vált Szatmáron is. „Emberek tudnak tűzvészt okozni, de az ő bűnük révén keletkezett borzalmas tűzvészt megszüntetni nem tudják. Csak magasabb kéz segíthet rajtuk: a Gondviselő Istené, aki előtt nincs különbség kicsi és nagy népek között. Ez a jóságos kéz ezer éven át megtartott bennünket, most is csak benne bízhatunk. Istennek szerető Atyai karjába kell kapaszkodunk. (…) Az Atyához az út pedig a Boldogságos Szűz Mária által vezet. (…) Szeretett híveim! A Szűzanya a keresztények segítsége, üzen nekünk. Felajánlja Anyai karját. Kapaszkodjunk belé, más menekülésünk nincsen” – idézte Schönberger Jenő püspök a körlevelet, amely tovább buzdított a fatimai Mária-jelenések által kívánt bűnbánatra és engesztelésre.

Boldog Scheffler János püspök délerdélyi kényszerszáműzetésében – Körösbányán – még további megkereséseket kapott a kommunista vezetőktől, hogy a pápától elszakadva, vállalja el az általuk létrehozni kívánt egyház püspöki hivatalát. A sikertelen próbálkozásokat követően bebörtönözték, ám a kegyetlen börtönévek és az állandó kihallgatások közepette sem tört meg. 1952 december 6-án hajnalban a jilavai börtönben meghalt. Halála mentette meg a rá váró koncepciós pertől.

A Szatmári Egyházmegye csak évekkel később értesült püspöke haláláról. 1965-ben exhumálták a holttestét és először a székesegyház kriptájába, majd a Szentszék engedélyével a székesegyházban a számára készített helyre helyezték. Boldog Scheffler János tanítása ma is érvényes: a gondviselő mennyei Atyához az út a Szűzanyán keresztül vezet, akit szüntelenül kérni kell, különösen a megpróbáltatások idején.

Forrás: Szatmári Egyházmegye