Újraindult a jegyesoktatás a Temesvári Egyházmegyében

0
218
Hat fő témát járnak körül a találkozókon. Fotók: Temesvári Egyházmegye

Házasságra készülő pároknak tartanak jegyezkurzust a Temesvári Egyházmegyében, az idei első találkozás április 21-én, szerdán 18.30 órakor kezdődött a Temesvár II. – gyárvárosi Millenniumi templomban, és Dumitru Daniel plébános meghívására a rendezvénybe örömmel bekapcsolódott a Felnőtt- és Családpasztorációs Iroda is. A tanfolyam programjait Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, józsefvárosi plébános, M. Böbe Tari schönstatti nővér, egyházmegyei referens és a Dotterer-Kiszely család koordinálja.

Az első találkozóra meghívták Rus Adela és Filip házaspárt, akik 2019-ben részt vettek az első ilyen jegyeskurzuson, akik a következőképpen fogalmaztak: „Ez a tanfolyam azért volt hasznos számunkra, mert olyan perspektívába helyezte a dolgokat, hogy jobban átgondolhattuk, mit is jelent a házasság. Áldás volt, mert a tanfolyam alatt alkalmunk volt olyan családokat megismerni, amelyektől megtanulhattuk, hogyan lehet legyőzni a nehézségeket.”

Két évvel ezelőtt, 2019-ben a Temesvári Egyházmegyében tanfolyamot indítottak házasságra készülő pároknak. A kurzust a Felnőtt- és Családpasztorációs Iroda szervezte a Temesvár IV. – Józsefvárosi Római Katolikus Plébánián. Sok pár vett részt ezen az első jegyeskurzuson és végig hűségesen követték az előadásokat. A járvány miatt tavaly nem tudták megszervezni a tanfolyamot, de idén valószínűleg több plébánián is sor kerülhet ilyen felkészítőre a házasságra készülő pároknak.

A tanfolyam hat hétig tart, és az egyes találkozókon a témákat egy-egy család, lelkipásztor vagy nővér mutatja be. A témák a következők:

1. A házasság a Szentírásban – Szilvágyi Zsolt atya;

2. A házasság szentsége – M. Böbe nővér;

3. Közös döntéseink – Hiticaș Macedon atya;

4. Minőségi idő. Kommunikáció – Dotterer-Kiszely család;

5. Szexualitás – Sabău család;

6. Gyermekvállalás – Hera család.

A Felnőtt- és Családpasztorációs Iroda munkatársai bíznak benne, hogy a kezdeményezés minél több jegyespár érdeklődését felkelti, akiket szeretettel meghívnak a tanfolyamon való részvételre. Ugyanakkor ajánlott, hogy minél több plébánián tartsanak hasonló találkozókat, amelyek célja a közös megbeszélés és a tanulás.

Forrás: Temesvári Egyházmegye