Hans Küng – a reform embere

0
324
Hans Küng

Nagy érdeklődéssel követte a teológusok társasága 2005 szeptemberében XVI. Benedek pápa és a „római lázadó”, Hans Küng találkozását. A pápa meglepő módon fogadta Küngöt, a Vatikán egyik legkeményebb kritikusát. Teológiai vitára nem került sor. A 78 éves pápa találkozott a svájci teológussal, a 77 éves Künggel, akitől Róma több mint negyed évszázada megvonta a tanítási engedélyt (1979. december 18. – a freiburgi dogmatikai tanszék akkori professzora, Karl Lehmann „a teológia hollófekete napjá”-nak nevezte ezt a napot).

A beszélgetés ugyan „barátságos légkörben zajlott”, megbékélésre nem került sor. Küng kritikus magatartása továbbra is szálka az egyház szemében. (Ferenc pápa is ugyan kétszer írt neki, amit Küng úgy értelmezett, mint „rehabilitációs üzenetet”, ez viszont mégsem következett be…) Élete végéig szenvedett ettől, mégis így vallott: „Akkor, természetesen, keserű idő volt számomra, és eljutottam a fizikai kimerültségig. És akkor természetesen nem is gyaníthattam, hogy ez lesz számomra a nagy felszabadulás, a nyitás teljesen új területek, problémák, az emberek felé. De utólag azt mondhatom, úgy érzem, hogy egy kéz vezérelt, és hálás vagyok ezért a nehéz, de végül eredményes útért.”

Hans Küng 1928. március 19-én született a svájci Sursee-ben (Kanton Luzern), katolikus, jómódú családban. „Igen, kétségtelenül konzervatív katolikus család voltunk, de inkább, hogy is fogalmazzak, vidám természetűek, szóval nem annyira pietisztikusak. Ez magától értetődő volt számunkra, édesanyánk nagyon vallásos volt, apám kicsit liberálisabb, de legalább mindennel egyetértett és igent is mondott. (…) kis városunkban egy nagy cipőboltunk volt, nem voltunk gazdagok, az elithez sem tartoztunk, de (…) mindannyian jó osztályzatot szereztünk az iskolában… Ilyen tekintetben nagyon boldog körülmények között élhettem az első 20 évemet Svájcban.” Vezetői állás a politikában vagy az üzleti életben? Vagy akár építészet? Komolyan gondolkodik ezen, mégis a teológia vonzotta és papként akart szolgálni. „(…) papnak lenni nem csak állásválasztás volt. A cölibátushoz van kötve, amit épp hogy nem értékeltem, de el kellett fogadnom. Az a tény, hogy eleve a nőtlenség mellett döntöttem, mindenkit meglepett az osztályban, mert nem voltam teológus típus. És mégis meggyőződéssel törekedtem rá…” Papszentelése 1954-ben volt.

1955-ig Rómában tanult filozófiát és teológiát. Majd 1957-ben Párizsban megírta teológiai disszertációját: Megigazulás. Karl Barth tanítása és egy katolikus reflexió. Róma éles figyelemmel követi a disszertációt: „Igen, a dossziém száma 399/57/i – az »i« az index osztály, vagyis a tiltott könyvek részlege – »57« a doktori fokozat éve – a »399« a 399. aktacsomag.” Munkájával a felekezetek egymáshoz közeledését akarta eszközölni. Ez viszont sosem valósult meg. Sőt, amikor 1999-ben közös nyilatkozatot ír alá Augsburgban a katolikus és evangélikus egyházi képviselet, erre őt meg sem hívták.

Küng tudományos karrierje hihetetlen: 1960-tól 1996-os nyugdíjba vonulásáig teológiai professzor volt a tübingeni Eberhard Karls Egyetemen (Heinrich Fries utódja), 1962 és 1965 között „peritusként” szerepel a II. vatikáni zsinaton (Carl Joseph Leiprecht rottenburgi püspök tanácsadója), 2013 márciusáig a Világethosz Alapítvány elnöke. Számos kitüntetést kapott, neves egyetemek díszdoktora, még aszteroidát is neveztek el róla. 2015 óta a Herder kiadó (Freiburg) 24 kötetben jelenteti meg életművét.

1990-ben felállította a „globális etika” tézisét. Olyan értékeket fogalmazott meg, amelyek alapján minden vallás tagjai együtt élhetnek. 1995-ben megalapította a Világethosz Alapítványt. Meggyőződése, hogy az összes világvallásnak és filozófiai-humanista megközelítésnek közös értékei és erkölcsi rendszere van. Például az aranyszabály, valamint az a követelmény, miszerint minden embert emberségesen kell kezelni, és olyan értékek mentén kell a társadalmat építeni, mint erőszakmentesség, igazságosság, egyenlőség, partnerség és ökológiai felelősség. A közös értékrendet nem kell kidolgozni globális társadalmunk számára, mert már létezik: „globális etika”. Ennek a tudatosításán kell dolgoznunk, mind a vallások, mind a társadalom minden dimenziója.

Küngöt az egyház berkein belül alapjában két jelzővel illetik: lázadó és reformer. Számára ugyanis nehéz volt elfogadni a tekintélyelvű, hierarchikus egyházat. „Wilhelm Tell országából származom – vallja –, és mi nem egy alávetettek-országban nőttünk fel. Tehát amikor egy svájci paraszt kezet fog egy svájci szövetségi tanácsossal vagy a kormány tagjainak egyikével, akkor a fejét kissé magasabbra fogja emelni, mint máskor, és semmiképp nem fog meghajolni. Tehát hozzászoktunk az egyenes beszédhez. Miért kellene csak odakúszni, miért kell lesütött tekintettel járni? A teológushoz egyenes járás is illik.” Publikációiban bírálta a pápa tévedhetetlenségét hit és erkölcs kérdésében, erélyesen a római centralizmus ellen fordult, más megoldásokat javasolt a püspökök kinevezésében vagy a cölibátus kérdésében. 1979-ben ezért vonja meg Róma a tanítási engedélyét.

Éles ellenzője volt II. János Pál pápa egyházpolitikájának, Joseph Ratzinger pápává választását minden reformorientált ember „hatalmas csalódásának” minősítette. Az eltiltás ellenére könyvei bestsellerekké váltak. Néhányukat, mint Tévedhetetlen?, Miért papok?, A keresztények szabadsága, Van-e Isten? Több millióan olvasták, és sokak szemében korunk legnagyobbjai közé tartozik. Küng világszerte ismert és elismert tekintély. Elérte azt, amit szinte senki más: nyitott gondolkodása, óriási szakmai tudása tiszteletet váltott ki szakmai körökben, és a „nem katolikus” katolikus teológus dialóguspartnernek bizonyult. Egyházi körökben viszont „egész életen át tartó reformátornak” (Jörg Vins) bizonyult. Az egyház válsága egyetemes – mondja. „Látom, hogy most sok ember elfordul az egyháztól. Sok kilépés van, és páratlan az imázsvesztésünk, történelmi a bizalomveszteség, és soha nem voltunk – a reformáció óta, vélem – ilyen mély válságban.” Ennek egyik oka a tekintélyelvűség az egyházban, ami mindennemű igazi reform akadálya: „Ha a pártnak mindig igaza van, ahogyan az a Kremlben volt, akkor igen, nem hajthat végre reformokat, mert mindig igaza van. Ha a pápának vagy a római Kúriának mindig igaza van, akkor ott, ahol a kezdetektől fogva már minden helyes, és amivel a püspökök kénytelenek egyetérteni, lehetetlen reformokat végrehajtani.”

Küng többször intette az egyházat a reformok szükségességére, a tehetetlen, életképtelen egyház helyzete sosem ösztönözte őt arra, hogy elhagyja azt: „Soha nem tértem el a központomtól. Ma még inkább kereszténynek és katolikus teológusként látom magam, mint valaha. Ebben a világegyházban maradtam, minden kihívást elfogadtam, és egyre több valóság nyílt meg előttem, mintegy koncentrikus körökben, úgymond tágult a látóköröm, és így végül a katolikus egyház problémáitól a kereszténység problémáiig jutottam, majd a kereszténység problémáitól a világvallások, a világirodalom, a világbéke és végül a világethosz problémáihoz. Mindezt úgy látom, mint látóköröm kiszélesedését, és nem mint eltávolodást a központtól.”

2010-ben nyílt levelet tett közzé, olyan nagy európai napilapokban, mint a Le Monde, a La Republica, a Neue Zürcher és a Süddeutsche Zeitung, felszólítva a világ püspökeit, hogy nyíltan és bátran beszéljék meg a katolikus egyház helyzetét. „Nem tudom elfogadni, hogy a püspökök továbbra is korlátlan esküt tesznek a pápának a szentelési esküben, majd ezen engedelmességi eskü miatt annyira konformisták püspökségük idején, hogy gyakorlatilag alig hallani eltérő véleményeket. (…) a püspök lelkiismeretében elsősorban Isten előtt kötelezi el magát, aki Jézusban tárta elénk magát, és nem egy középkori törvénykönyvben.” Ezért követel egyebek mellett új zsinatot vagy legalább püspöki szinódusok létrehozását, és szorgalmaz decentralizált megoldásokat a válság leküzdésére.

2009-ben nagyon személyes könyvet adott ki hitéről: Amiben hiszek. Ebben vallja: „Isten szeretet. Számomra ez az, ami végső soron összetartja az egész életet, és aminek meg kell határoznia minket is, hogy nem kegyetlen Istenünk van, hanem olyan, aki felénk fordul, ugyanakkor titokzatos, megfoghatatlan marad. Új bizalomra van mindig szükség, de világossá tettem, hogy ennek a bizalomnak nincs racionális bizonyítéka, de jó okai vannak.”

Reformra várt, sosem adta fel: „Remélem, hogy még néhány évig kibírom. Mindig is mondtam, hogy szeretnék egy fordulópontot látni az egyházban. Tehát ott akarok lenni. Lássuk tehát, meddig tart. Én azonban bármikor kész vagyok lelépni.” Betegség miatt (Parkinson-kór) 2013-ban visszalépett az aktív életéből. Ő, aki egész életében kérdéseket tett fel, most egzisztenciális kérdéseket kellett megválaszoljon: kibékült betegségével, emlékiratokat és művének teljes kiadását szorgalmazta. Kedden, április 6-án hunyt el, 93 éves korában, tübingeni otthonában.

Szellemi hagyatéka biztató lehet minden őszinte teológusnak: „Örülök, hogy teológiával foglalkoztam, szerintem ez nagyszerű dolog. Természetesen ez egy óriási kaland volt, néha odüsszeiai út, de azt kell mondanom, mindezt szenvedéllyel és egészében örömmel tettem.”

Jitianu Liviu

Megjelent a Vasárnap hetilap 2021/16-os számában.