FRISSÍTVE: Nagyböjtre hangolódott a nagyváradi püspökség munkaközössége

0
1270
Hamvazkodás Nagyváradon. Fotó: a Nagyváradi Egyházmegye Facebook-oldala

Járványüzemmódban zajlott a nagyváradi püspökség munkaközösségének farsangi együttléte kedden, február 16-án. Böcskei László megyés püspök még farsangi hangulatú, de már a nagyböjtöt idéző gondolatokat intézett munkatársaihoz. FRISSÍTÉS: a cikket frissítettük a püspök hamvazószerdai gondolataival.

„Még a jelen járványkörülmények közepette is fontos az öröm megélése. A nagyböjti időben tekintsünk magunkba, ismerjük fel magunkban a jót, és azt is, ami változtatásra szorul, ez utóbbin pedig legyen bátorságunk javítani. Fontos a helyes önismeret és önmagunk elfogadása, amikor nem értékeljük magunkat sem túl, sem pedig alul. Ismerjük fel mindazt, amiben jobbak lehetünk!” – mondta az egyházmegye elöljárója, aki fánkkal kínálta a munkaközösség tagjait, így búcsúztatták el a farsangot.

Hamvazószerdán, február 17-én elkezdődött a húsvétot megelőző nagyböjti időszak. A nagyváradi székesegyházban Böcskei László megyés püspök mutatott be szentmisét. 10 órakor nagyböjtre hangoló elmélkedést hallgattak meg a püspökség munkatársai, majd az azt követő szentmise keretében a főpásztor megtartotta a hamvazkodás szertartását.

FRISSÍTÉS: Elmélkedésében Böcskei László megyés püspök felidézte, hogy korábban, még főpásztori kinevezése előtt sokat utazott vasúton Temesvár és Bukarest között, oda-vissza. Az útnak van egy látványos szakasza a Vaskapu környékén. Az egyik alkalommal egy idős házaspár is ült a fülkében, de a bácsi elszunyókált, és amikor felébredt, már elhagyták a csodálatosan szép tájat. Ezért megdorgálta a feleségét, hogy miért nem költötte őt fel, mire az asszony mentegetőzött, hogy de hát miért, hiszen már számtalanszor jártak errefelé. A férfi azonban morcos maradt, és kijelentette: igen-igen, de olyan gyönyörű itt a természet, hogy nem lehet csak úgy, egyszerűen elmenni mellette. Valahogy így kell gondoljunk mi is a nagyböjti időszakaszra: nemcsak azt kell mondani róla, hogy szigorú böjti idő, illetve megtérés és bűnbánat – ami mind-mind hozzátartozik –, hanem egy kicsit érdemes megállni és szemlélni is, próbálni megérteni azt, hogy miért különleges, mit nyújthat számunkra. Mert ha nem, akkor lehet, hogy sok mindenből kizárjuk magunkat vagy lemaradunk, elmegyünk dolgok, idők, lehetőségek mellett anélkül, hogy kihasználnánk ezeket a mi életünkben. A nagyböjt ezért egy olyan időszakasz, amelyre érdemes odafigyelni – magyarázta a megyés püspök. Megjegyezte: hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy mérjük az időt és nézzük az órát, mert tudjuk, hogy halad előre, és várjuk, hogy az óra által jelzett idő hozzon számunkra valamit. De ez csupán egy szűk megközelítése a valóságnak, mert az életünk nemcsak arról szól csupán, hogy majd valamit hoz az idő. Minden előttünk álló idő és szakasz ugyanis egy plusz ajándék is számunkra, amely új erőforrásoknak a biztosításával sok esélyt és lehetőséget kínál arra, hogy ne csüggedjünk el ha megpróbáltatásoknak vagyunk kitéve, hanem megerősödve lépjünk túl ezeken. Az előttünk álló idő tehát végső soron egy titok is, ami által az életminőségünk javulhat, csak tőlünk függ, hogy miként viszonyulunk hozzá. Jelen esetben például sikerül-e az előttünk álló nagyböjti szent időt megragadnunk, felhasználnunk úgy, hogy hozzá tegyen valamit ahhoz, amit mi életminőségnek nevezünk, és amit szeretnénk, hogy minél optimálisabb, szép, nyugodt és értékekben gazdag legyen, hogy aztán ezt meg tudjuk osztani egymással.

A szentmisét élőben közvetítették, az alábbi videón visszanézhető:

Forrás: Nagyváradi Egyházmegye