Megtartották a hitoktatók szentségimádási láncának első alkalmát

2
1895
Szentségimádási lánc

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való lelki felkészülés jegyében indult az a szentségimádási lánc, amely a Gyulafehérvári Főegyházmegye, a Szatmári, a Nagyváradi és a Temesvári Egyházmegye hitoktatóit és az ő neveltjeiket kapcsolja össze.

A sort a Nagyváradi Egyházmegye pedagógusai és diákjai által szervezett február 4-i alkalom nyitotta. Közülük 41-en jelentkeztek arra, hogy a János evangéliuma 6. fejezetének első 29 versére épített adorációhoz elmélkedéseket és könyörgéseket fogalmaznak és olvasnak fel. A szövegek között bejátszott énekeket is ők válogatták. A szentségimádást Böcskei László váradi megyés püspök vezette, aki a váradi püspöki palota kápolnájában imádkozott, a többi aktív résztvevő pedig a Zoom felületen kapcsolódott össze egymással és a püspökével. Az alkalmat a hittan.ro honlap Facebook-oldalán is lehetett követni. A többi egyházmegye püspökei részben a Zoom-platformon, részben a Facebookon keresztül kapcsolódtak – nagy számú hitoktatóval és diákkal együtt – a meghitt hangulatú imába.

Böcskei László püspök bevezető gondolataiban kiemelte a legszentebb Oltáriszentség előtti imában való összekapcsolódás fontosságát, majd a megszentelő találkozások jelentőségét hangsúlyozó elmélkedéssel vezette fel az alkalmat. A megérintően szép közös ima szentségi áldással zárult.

A szentségimádási lánc következő alkalmát Kerekes László főegyházmegyei segédpüspök vezeti március 4-én 20 órától. A szervezést a gyulafehérvári, kolozsvári és háromszéki pedagógusok és diákok vállalták.

2 HOZZÁSZÓLÁSOK