Rómában kertet avattak a Laudato si’ enciklika tiszteletére

0
1134
Őszi falevelek. Illusztráció

Róma legmagasabb és legnagyobb kiterjedésű dombján, az Esquilinuson található a park, amelyet a vatikáni Átfogó Fejlődés Dikasztérium ökológia és teremtett világ szekciójának koordinátora, Joshtrom Isaac Kureethadam atya áldott meg.

A város egyik multikulturális negyedében avatták föl november 24-én a Konfuciusz-kertben a Laudato si’ enciklikáról elnevezett zöldterületet a Fák napja alkalmából. Két kis ciprusfát ültettek, amelyek a római botanikus kertből valók. A parkmegáldáson jelen voltak a városnegyed lakói, az Esquilinuson működő vásárcsarnok vezetői és dolgozói, a közeli Szent Özséb-plébánia hívei. A vatikáni pap Assisi Szent Ferenc szavait idézte az egybegyűlteknek, amelyekkel Ferenc pápa indította Laudato si’ – Áldott légy kezdetű, 2015-ben megjelent enciklikáját, ami közös otthonunk, a Föld megóvásával foglalkozik.

A kertben egy szép datolyaszilvafát is megcsodálhatnak a látogatók, ami Nagaszakiból érkezett. A pápa éppen egy évvel ezelőtt, 2019. november 24-én járt a Felkelő Nap országában. A hét folyamán bokrokat ültetnek az Esquilinus-domb utcaszakaszain az eddig elhanyagolt ágyásokba vagy már leaszfaltozott területekre.

Forrás: Gedő Ágnes/Davide Dionisi/Vatican News