Az egyházi év utolsó katekézisében Ferenc pápa tovább folytatta az imádságról szóló sorozatát A születő egyház imádsága címmel. Az Apostoli Palota könyvtárszobájában tartott kihallgatás során katekézisében az ősegyház tapasztalatának négyes vonását emelte ki: az apostolok tanításának a hallgatása, a nyitott közösség, a kenyértörés és az imádság. Ezek a Lélek adta vonások az egyház nélkülözhetetlen jegyei.
Az egyház első lépéseit a világban az imádság ütemezi. Az apostolok írásai és az Apostolok Cselekedeteinek nagy elbeszélése egy úton járó, tevékeny egyház képét adják vissza, amely az imaösszejöveteleken talál rá missziós küldetése alapjára és indíttatására. A jeruzsálemi ősegyház képe éppen ezért vonatkozási pont minden más keresztény tapasztalat számára, ahogy Lukács írja: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban” (ApCsel 2,42) – indította katekézisét Ferenc pápa.
Az egyházi élet négy alapvető jellegzetességét találjuk itt: az apostolok tanításának a hallgatása, a kölcsönös közösség, a kenyértörés és az imádság. Ezek arra emlékeztetnek bennünket, hogy az egyház létezésének csak akkor van értelme, ha szilárdan egy Krisztussal. A prédikáció és a katekézis Jézus szavairól és gesztusairól tanúskodnak; a testvéri közösség állandó keresése megóv az önzéstől és az önérdek-érvényesítéstől; a kenyértörés megvalósítja Jézus szentségi jelenlétét közöttünk: Ő soha nem hiányzik, az Eucharisztiában Ő van jelen, Ő él és velünk jár. Végül pedig az imádság az Atyával folytatott imádság tere, Krisztus által a Szentlélekben – fejtette ki Ferenc pápa.
Ellenben mindaz, ami az egyházban e koordinátákon kívül születik, alap nélkül marad, éppen ezért mindig e négyes koordinátarendszerben kell gondolkodunk. Isten építi az egyházat, nem pedig a művek lármás híre. Az egyház nem piac, nem vállalkozás. Minden, ami e koordinátákon kívül épül, az homokra épített ház. Jézus szavai adnak értelmet erőfeszítéseinknek és a világ jövőjét alázatban építjük. Ferenc pápa szabadon fogalmazva hozzáfűzte, hogy e négyes vonatkozás nélkül az egyház olyan, mintha politikai párt vagy cég lenne. Az egyház nem prozelitizmus, hanem vonzás révén növekszik, a Szentlélek erejében – emlékeztetett Ferenc pápa XVI. Benedek szavaira.
Az Apostolok Cselekedeteit olvasva fedezzük fel, hogy az evangelizálás nagy motorja az imádság összejövetelei voltak, ahol a résztvevőket, akik megtapasztalták Jézus eleven jelenlétét, a Szentlélek érintette meg. Az első közösség tagjai – miként ez ma is érvényes – azt észlelik, hogy a Jézussal való találkozás története nem ér véget mennybemenetelével, hanem folytatódik az életünkben. Miközben elmesélik az Úr tetteit és imádkozva közösségre lépnek vele, minden élővé válik. Az imádság fényt és meleget áraszt: a Lélek ajándékaként születik meg bennük a buzgóság. Ebben a tekintetben a katekizmus nagyon tömören fogalmaz: „A Szentlélek, aki így Krisztusra emlékezteti imádkozó Egyházát, be is vezeti a teljes igazságba, és új imaformulákat támaszt, melyek kifejezik Krisztus kifürkészhetetlen, az életben, a szentségekben és a küldetésben ható misztériumát. Azok az imaformák, melyeket a kánoni apostoli iratok közölnek, meghatározók maradnak a keresztény imádság számára” (KEK 2625).
Íme, a Szentlélek műve az egyházban: emlékezni Jézusra! – folytatta a pápa. De ez nem memóriagyakorlat! A keresztények a küldetés ösvényein járva emlékeznek Jézusra, miközben ismételten jelenvalóvá teszik őt. Tőle és a Lelkétől kapják az indíttatást, hogy induljanak, hogy hirdessék az örömhírt, hogy szolgáljanak. Az imádság révén a keresztény belemerül az Isten titkába, aki minden embert szeret és azt akarja, hogy az evangéliumot mindenkinek hirdessék. Isten mindenki Istene és Jézusban az elkülönülés minden fala leomlott, ahogy Szent Pál mondja: „Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta” (Ef 2,14). Ennek megfelelően az ősegyház életét szertartások, összejövetelek, közösségi és egyéni imádságok állandó egymás után következő rendje alkotta. A Lélek ad erőt a prédikátoroknak, akik útra kelnek és Jézus iránti szeretetből átszelik a tengereket, veszélyekkel néznek szembe és megaláztatásokat viselnek el.
Isten szeretetet ad és szeretetet kér. Ez a misztikus gyökere minden hívő életének. Miként az első keresztények imádságban, éppúgy mi is sok-sok évszázad múltán, ugyanazt a tapasztalatot éljük meg. A Lélek éltet minden dolgot. Mi keresztények, akik nem félelemből szentelünk időt az imádságra, magunkévá tehetjük az apostol szavát: „Isten Fiának hitében élem ezt az életet, aki szeretett engem és feláldozta magát értem” (Gal 2,20). Csak az imádás csendjében tapasztalja meg az ember e szavak igazságát. Újra fel kell fedezni az Isten-imádás értelmét, imádni az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, csendben imádni. A Szentlélek élő tüze az, ami erőt ad a tanúságtételhez és a misszióhoz – fejezte be Ferenc pápa az imádságról tartott sorozatának 16. részét.
Forrás: P. Vértesaljai László SJ/Vatican News
