Van emberem! Szeretetszolgálat Erdélyben

Könyvajánló

1
603

A Gyulafehérvári Caritas harmincadik születésnapjára jelent meg az a riportkötet, amely 200 oldalon, harminckét írásban érzékelteti a szeretetszolgálat színességét, a munkatársak mindennapjait, az ellátottak, a kliensek küszködéseit, örömeit. Jubileumi kiadvány, így az interjúk alanyai a Caritas eddigi vezetői. Az ő gondolataik a választók és összekötők a kisemberek történetei között. Így születéstől az öregkorig szövődnek egymásba a históriák: világra jön a kisgyerek koraszülöttként vagy éppen különleges bánásmódot igénylőként, és megszólal Ft. Vencser László, az első igazgató atyai javaslattal, hogy a „gyermeke” törekedjen a lelkét megtartani.

A következő tömbben súlyos, gyakran ítélkezést kiváltó problémákat hozunk felszínre: amikor gyermeket vár a gyermek, amikor egy ausztrál munkatársunk megpróbálja a kirekesztettek önbizalmát erősíteni, amikor kisebbség és közösség próbál közeledni Zetelakán, vagy amikor a budvári Szász Emil tudatja: akiket lenézünk, nem kérték az életet, nem tehetnek arról, hogy vannak. És itt, ekkor azt mondja a második Caritas-igazgató, Ft. Szász János: Álljon meg, aki nem tud szeretettel elindulni!

Van emberem! Szeretetszolgálat Erdélyben, Verbum Kiadó 2020

Aztán sérültségek arcai jönnek: két önkéntes, aki hátrányosként indult és értékes kolléga lett, munkatársak, akik sérült gyerekekkel dolgoznak, mások, akik a szenvedélybetegek mellett tudnak kiállni, vagy éppen azt vállalják, hogy a daganatos betegeket támogatják. Hogy néznek rám, hogy nézek én magamra, és milyennek lát engem Isten? – ezekre a kérdésekre válaszol a szociális ágazat jelenlegi igazgatója, Ludescher László Isten ujjába kapaszkodva.

Új fejezet kezdődik a sorsfordító irodával, a Caritas-iskolával, és olyan történetekkel, mint a vásárhelyi beteggondozó-szuperhős, az egykori gondozott, aki lelkigondozást vállal, a pálfalvi falugondnok, a hévízi simogatóasszony vagy a tölgyesi otthoni beteggondozók, akikről tudják a helybéliek, hogy jók, és jönnek az öregekhez. Közvetlenséghez kell a közelség – itt mondja Péter György, a szociomedikális ágazat igazgatója, és a vezető mellett megjelenik a magánszemély, aki a pápát várta, miközben édesapját temette.

A gyimesi kopogtatók, a diódi gyermekotthon, a háromkúti Caritas-jelenlét, a berecki adománygyűjtés után Sajgó Balázs lelki igazgató szól arról, miért jó neki caritasosnak lenni azok között, akik lelkek tudnak lenni a világban. Utána idősotthonos történetek jönnek, hogy a kötet elejétől a végéig kerek legyen az élet. Beszél a szólni nem tudó Tamás bácsi, a védett otthon lakói, a hajléktalan, aki a Szent Lukács idősotthonba került, a besenyői tükörgyári munkás és egy hajdani néptáncoktató zárja a sort, aki már csak az öregotthonban koreografálhat. És akkor itt mondja Márton András, a jelenlegi Caritas-igazgató, hogy nem kell megállni, lendüljünk bele a táncba! Az igazgató fohásszal zárja a kötetet, amelyben benne van a jövőtervezés is, a jókívánság, hogy az embernek, ha bajban van, ha támaszra szorul, mindig legyen embere.

Emberes történeteket kínálunk ebben a riportkötetben, mely lehet gyógyír a magányban, remény a jövőben, hit a Bethesda fürdő és szeretetszolgálat gyógyító erejében.

Balázs Katalin

Az ajánló megjelent a Keresztény Szó 2020. októberi számában, a könyv megrendelhető a www.verbumkiado.ro oldalon.

A könyv bemutatóinak időpontjait eseménynaptárunkból megtudhatja.