Marosvásárhely: élő rózsafüzér zarándoklat a járványhelyzetben is

0
2113

Élő rózsafüzér zarándoklatot tartottak Marosvásárhelyen október 10-én a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának szervezésében. A gondolat a csoportot vezető Tulit János szívében született meg hét évvel ezelőtt, egy Medugorje-i zarándoklaton. Azóta minden évben, a Magyarok Nagyasszonya emléknapjához közel eső szombaton élő imaláncot vonnak a város köré.  „Célunk, hogy körbeimádkozzuk Marosvásárhelyt az imacsoportjainkkal, rózsafüzér társulatainkkal, hogy minél több testvérünk utat találjon égi édesanyánkhoz, általa pedig Jézushoz” – mondta el Tulit János.

Az évek során átlagban 40-50 személy járta végig a teljes távot, felajánlva a zarándoklást a város és a keresztény világ jobbá tételéért. Ebben az évben a járványügyi megszorítások miatt – mivel Marosvásárhely október 6-tól sárga zóna lett, és napról-napra nő a fertőzöttek száma – a teljes távot mintegy 15 személy járta végig, de annál többen kapcsolódtak be az egyes templomokban és templomudvarokon az imádságba. A kötelező távolságot betartva, maszkot viselve és minden járványügyi óvintézkedést figyelembe véve járták végig a résztvevők a közel 22 kilométeres útvonalat. A város katolikus templomait végigjáró imádkozók reggel 8 órakor indultak a Szent Család-templomtól.

Akik nem tudják a távot végigjárni, azok a templomokban gyűltek össze, és ott imádkoztak a zarándokcsoport érkezéséig, majd a csoporttal együtt is elimádkoztak egy teljes rózsafüzért a betegek gyógyulásáért, valamint hálát adtak az eddigi gyógyulásokért.. Frissítővel, harapnivalóval is várták a plébániaközösségek a zarándokló testvéreiket.

A zarándoklat utolsó állomása a Keresztelő Szent János-templom volt, ahol szentmisével zárult a nap. „A zarándoklattal áldás száll mindenkire, akivel a zarándokutat hittel járók találkoznak. Akinek lelkében visszhangra talál Jézus hívő szava, az kézzelfoghatóan is tapasztalja az áldást az életében. Jézus örömre, lakomára hív bennünket minden szentmisében. Ha nyitott szívvel jövünk hozzá, és hagyjuk, hogy öröme megérintse a szívünket, akkor szavai visszhangra találnak bennünk” – mondta szentbeszédében Balla Imre segédlelkész.

„Egy zarándokúton mindig van akadály is, de az akadályok is áldást rejtenek. A mostani út alkalmával is tapasztalták ezt a zarándokok. A megszokott útvonal egyik pontján egy újonnan létesült kerítés miatt a csapatnak jó nagy kerülőt kellett tennie. De éppen ezen a kerülőn találkoztak néhány járókelővel, akik a keresztet követő imádkozókat látva sapkájukat levéve csatlakoztak az imádkozókhoz, ha rövid ideig is. Ez volt az idei zarándoklat legmélyebb pillanata számomra” – nyilatkozta Palkó Ágoston, a marosvásárhelyi máltai csoport lelkivezetője.

Molnár Izabella

Fotók: Tulit János