Ismét lesz növénycserebere a kolozsvári ferenceseknél

0
1741
Növény cserebere nap 2019-ben

Túl sok a vetőmagod, virágmagod, teafüved, fűszernövényed, cserepes virágod? Hozd el és oszd meg másokkal! Helyette vigyél haza olyat, amire szükséged van! – áll a kolozsvári Ferences Világi Rend felhívásában.  A tavalyi „akció” után, idén október 11-én, vasárnap a déli szentmisét követően ismét növény csereberére invitálnak a ferences templomhoz. A kezdeményezésről Kardos Magdolnát kérdeztük. 

Az egyik Ferences Világi Rendi tagunk Ötvös Réka, aki Budapesten tanul és dolgozik, tavalyelőtt találkozott a teremtés ünnepe kezdeményezéssel. Átküldte a programot, és megnézegettük, mi mindent javasolnak a teremtés-, természetvédelemmel kapcsolatban a plébániáknak. Kiválasztottuk azt, ami egyszerűen, könnyen megvalósítható, és tulajdonképpen így született ez az ötlet: legyen növénycserebere.

Már tavaly, tavalyelőtt is segédkeztünk a ferences testvéreknek begyűjteni a kis kertjükből néhány gyógynövényt – szurokfüvet, citromfüvet –, felakasztgatni, megszárítgatni, majd dobozba vagdosni őket. A testvérek felajánlották, hogy ők teafűvel támogatják kis rendezvényünket. Barna csomagolópapírba Tau-s teát – ferences teát – csomagoltunk, mindabból, ami a ferences testvérek parányi kertjében nőtt, és azt osztogattuk a híveknek. De volt mindenféle virágmag, fűszernövény, cserepes virág. Ezeket lehetett csereberélni, hozni valamit és vinni mást, vagy akár „csak úgy” elvinni, hiszen volt, aki többet hozott, mert sok cserepes virága volt… Az volt a cél, hogy amit úgy érzünk, pluszba van otthon, azt osszuk meg másokkal, és vigyünk haza olyat, amiből nekünk van hiányunk, és így gazdagítsuk egymást.

Ez a teremtés ünnepe kezdeményezés mindig Szent Ferenc ünnepével függ össze, most azért tolódott el kissé, mert épp az elmúlt vasárnap volt a templombúcsú, és nem akartuk arra rászervezni, így október 11-re tettük.

Akinek túl sok otthon a cserepes virága, nyugodtan elhozhatja! Valaki azt kérdezte, szőlőt hozhat-e, mert sok szőlője van. Igazából bármi belefér. Tavaly volt például, aki vágott virágot is hozott. Tényleg bármi belefér, amit a természet ad: van, akinek a kiskertjébe adja, van, akinek esetleg a domboldalról… Virágmagok, vetőmagok, paszulymag, tökmag is volt az elmúlt évben.

Emlékszem, tavasszal a körömvirág magokat a tavalyi kicsi, Tau-keresztes zacskóból vetettem a gyümölcsfáim alá: jól jött, hogy kaptam valakitől, hisz nálam a kertben körömvirág nem volt, úgyhogy kimondottan örültem ezeknek a kis magocskáknak.

Tavaly a Lorettói-kápolna elé volt felállítva egy sátoros asztal, oda tették le a hívek a magokat, növényeket, majd a szentmise után, Hugó testvér kivonult a gyereksereggel (ministránsokkal), körbeállták az asztalt, és megáldotta mindazt, ami ki volt téve rá. Áldás után pedig lehetett csereberélgetni. Nagy keletje volt a ferences teának. A gyerekek is élvezték nagyon.

Amikor a férjemmel arról beszélgettünk, lesz-e, legyen-e idén is, a kislányom közbeszólt, hogy: de hát ő Esztertől aloét kell kapjon, mert tavaly lemaradt róla! Én annak nagyon örvendek, amikor a gyerekektől – nem csak a sajátjainktól – pozitív visszajelzést kapunk.

A héten már csomagoltuk a teafüveket a közösségünk tagjaival – illetve ferences bentlakásos diák is segített –, pici csomagokba tettük a virágmagokat, fűszereket. Így készültünk, és reméljük, szép kis ünnep lesz vasárnap.

Egy kislány a családos csoportunkból jelezte, hogy meggyfacsemetéket és kövirózsát akar hozni. Ezeket így jó hallani, és örvendek, hogy továbbgyűrűzik ez a kezdeményezés, hogy van igény erre. A rendezvényünk mottója Szent Ferenctől vett idézet: „Legfölségesebb, mindenható jó Uram, tiéd a dicséret, a dicsőség és a tisztelet és minden áldás.” Várunk mindenkit szeretettel!