Meg kell tanulni szeretni

Az egyházmegyei lelkipásztori munkatársképzés hallgatói találkoztak

0
819
Fotók: Molnár Izabella

Az egyházmegyei lelkipásztori munkatársképzés sepsiszentgyörgyi évfolyamának hallgatói találkoztak a hétvégén Uzonkafürdőn. A hároméves munkatársképzés első évfolyamának záró találkozóját a jelenlegi járványügyi megszorítások miatt szabadtéri helyszínen szervezték. A találkozón ezúttal a résztvevőknek csupán a fele volt jelen, a csoport második felének egy következő alkalommal szervezik meg a találkozót.

A képzés első évének tanításai még a járvány kitörése előtt lezajlottak. A járványhelyzet miatt a nyár folyamán az elméleti tantárgyak oktatását az online térbe helyezték át: az ószövetségi és újszövetségi kurzusokból szeptember 25-én már online módon vizsgáztak a résztvevők. A továbbiakban is ebben az online közegben, az egyházmegye teológiai felnőttképzési felületén (a teokat.com honlapon) fogják tanulni a hallgatók az elméleti tantárgyakat. Így kevesebb személyes találkozásra kerül majd sor. Ezekre a személyes alkalmakra viszont az akolitusi és lektori szolgálat végzéséhez szükséges gyakorlati ismeretek megszerzése, a tapasztalatok megosztása és a lelki növekedést segítő programok végett van szükség.

A találkozó témája az eucharisztia volt. Ennek jegyében szombat délelőtt Zsombori Zsolt székelyudvarhelyi akolitus tanúságtételét hallgatták meg a résztvevők arról, hogy milyen szerepet töltött be az ő életében, istenkeresésének harcában az eucharisztia. A Kis Szent Teréz-plébánián szolgáló akolitus a családjával együtt tett tanúságot. Saját tapasztalatairól számolt be felesége, Angella, aki a munkatársképzés előző évfolyamának végzettje, valamint lányuk, Kinga is, aki néhány éve az egyházmegyei ifjúságpasztorációban vállal aktív szerepet. A résztvevők számára megerősítő volt látni az Isten útján együtt járó családot, és közben hallani vívódásaikat, belső harcaikat. A tanúságtétel után csendes szentségimádáson vettek részt. Az oltáriszentség előtt töltött idő után megfogalmazódott a résztvevőkben, hogy a hosszú online vallásgyakorlás időszakában, akaratlanul, minden erőfeszítés ellenére is „ellangyosodott” még a szolgálattevők lelkesedése is. Az online, majd a szabadtéri szentmisék alatt nagyon hiányzott a személyes jelenlét, az eucharisztiában jelen levő Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat megélése és ápolása.

Délután Csergő Csilla óvónő, gyergyószentmiklósi plébániai munkatárs előadását hallgatták meg a szeretet művészetéről. A Chiara Lubich lelkiségében gyökerező gondolatsor szerint a keresztény szeretet művészet, melyet megismerni tudást és erőfeszítést igényel, és ezt bizony tanulni kell! A szeretet – akárcsak maga az élet – nem egy kényelmes, nyugodt állapot, hanem egy nagy és csodálatos kaland. Ez a szeretet arra ösztönöz minket, hogy elsőként szeressünk, mindenkit szeressünk, akárcsak önmagunkat, és ezt nemcsak szavakkal, hanem konkrét cselekedetekkel fejezzük ki. Ez a feladat életprogram, amelyet a gyerekkortól kezdve öregkorig élni kell.

Molnár Izabella