Rossz szem, jó szem

Évközi 25. vasárnap

0
381
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egyegy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?”
(Mt 20,1-16a)

Beszédünk nagy szerepet tölt be. Néha tényszerűen megállapítunk valamit, amivel könnyedén egyetérthetnek azok, akik ugyanazt a szeletét nézik a valóságnak, mint mi. Máskor a tények helyett értékelő megállapításokat teszünk: ez jó, amaz rossz. Ez elfogadható, amaz elutasítandó. Míg a ténymegállapításainkat a megfigyelések igazolhatják, cáfolhatják, az értékítéletek esetében sokszor nem a valóságot kell megfigyelnünk, hanem saját benső indíttatásainkat. Sokszor azért mondunk jónak valamit, mert az hasznos, kellemes számunkra, máskor azért kezdünk el ócsárolni valamit, mert nem sikerül hasznot húznunk belőle, mert irigyek vagyunk, mert frusztrál, hogy nem kaphatjuk meg.

Legtörékenyebb rétegét a világról tett kijelentéseinknek az értékítéletek képezik. Mindig belefolynak saját érdekeink, utálatunk, irigységünk, egyéb korlátoltságaink.

A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd épp azt tárja a szemünk elé, mennyire nehezen egyeztethető össze a mennyek országának értékrendje a miénkkel. Az elején ott egy egyezség, a végén pedig a harag, mert azok is ugyanannyit kapnak, akik jókora késéssel érkeztek. Az egyezség nem sérült, a megszabott díjat mindenki megkapja – csak a helyzet, a megváltozott körülmények szülnek felduzzasztott elvárásokat azokban, akik egész nap dolgoztak.

A gazda bölcsen teszi fel a kérdést. Nem az érdekli, hogy igazságos, helyes volt-e az eljárás, hanem arra hívja a háborgókat, nézzenek önmagukba, keressék csak meg, honnan is forrásozik a haragjuk. Az eredeti szöveg pontosabban arra kérdez rá: miért rossz a szemük a háborgóknak (miért nézik rossz szemmel azt, hogy valakikkel jó történt).

Egyértelmű, hogy a „rossz szem” a „rosszalló tekintet” hasítja két ellentétes darabra a történetet. Van egy jó és van egy rossz változata. A rossz szem az igazságtalanságot veszi ézre benne. Ugyanannyi munkáért ugyanannyi fizetség jár. Aki többet dolgozott, az több pénzt érdemel. Ha valaki egy egész napos erőfeszítést adott bele a feladatba, az csak természetes, hogy többet kap, mint az, aki csupán egy órácskát dolgozott.

A jó szem más dolgokat vesz észre. Mindenki az egyezségnek megfelelő juttatást kapta. Nem biztos, hogy az utolsóknak felfogadott munkások maguk tehetnek arról, hogy nem kaptak hamarabb munkát. Sok embernek keserves tapasztalat, hogy hosszú időn keresztül keresnie kell a munkát, és senki sem alkalmazza. Sok embernek saját bőrén kell megtanulnia, milyen az, ha minden felelősség, hiba nélkül egyszerűen csak vesztessé válik. Milyen az, amikor este nem tudja az ember, hogy másnap miből is kerül elő a megélhetéshez legszükségesebb élelem. Ha beleképzeljük magunkat ezeknek az embereknek a bőrébe, akkor a szőlő ura nem igazságtalan, csupán jóságos. Aki utolsó órában érkezett munkásként tekint magára, olyanként, aki Istennel szemben semmiféle igényt nem támaszthat, az örömmel nyugtázhatja, hogy Isten nem a teljesítmény, hanem a rászorulás és a bizalom kritériuma szerint osztja el ajándékait.

Ebben a történetben minden azon dől el, hogy milyen szemmel olvassuk: ha rossz a szemünk, telve leszünk felháborodással és irigységgel. Ha jó a szemünk, az evangélium egy igen értékes üzenetét fedezhetjük föl benne.

László István székelyszenttamási plébános

Megjelent a Vasárnap 2020/38. számában.