A Föld szépsége és szenvedése

0
1375
Bonaventura ferences testvér

A dévai Páduai Szent Antal plébániatemplom udvarában szeptember 6-án a 11 órás szentmise végén, a Naphimnusz parkban elmélkedték végig a dévai egyházközség hívei Ferenc pápának a teremtésvédelem VI. imavilágnapjára írt üzenetét. A Föld napja (április 22.) bevezetésének ötvenedik évfordulója van idén, ezért az ökumenikus család a Jubileum a Földért témát választotta a teremtés időszakának megünneplésére. A szentatya üzenetét Bonaventura ferences testvér, dévai plébános gondolatai követték.

Napjainkban egyre inkább az körvonalazódik, hogy az emberiség a maga uraként belátása, megítélése szerint szeret gazdálkodni a teremtett világ javaival. Bármennyire is szeretnénk életünknek biztonsági légkört teremteni, annál nagyobb a kockázata annak, hogy megfeledkezünk arról, hogy a világ Istené. Tapasztaljuk, hogy a féktelen erőszak és a háborúk pusztulással fenyegetik a világot. Az egyházak feladatává válik ebben a helyzetben, hogy megmutassák, láthatóvá tegyék Krisztus békéjét. II. János Pál pápa 1990. január 1-jére – a béke világnapja alkalmából – írt üzenetében fogalmazta meg, hogy a természet adta erőforrások kifosztása és az élet minőségének fokozódó hanyatlása a bizonytalanság érzését táplálja, amely a világ békéjét is nagyban befolyásolja.

Az ember bűnbeesése óta megpróbálja elragadni Istentől azt az uralmat, ami akár egyénileg, akár társadalmilag hatalom és gazdagság megszerzéséhez vezet. Éppen ezért nem meglepő számunkra, hogy a mai korban is ez a bűnös vágy él bennünk. A rendelkezésünkre álló – tudományos, technikai és gazdasági – hatalom segítségével nemcsak egyes néprétegeket, hanem magát az egész teremtést is kizsákmányoljuk, mintha megsemmisítésére törekednénk. Rá kell éreznünk, hogy életünk színtere Isten csodálatos alkotása, amelyben az ember a központi helyet foglalja el. Istenhez kötődő szándékkal legyünk jelen a társadalmi élet megnyilvánulásaiban!

Isteni parancsot kaptunk, hogy a földet vonjuk uralmunk alá (vö. Ter 1,28a), de hol van a határ a teremtésen való uralkodásban? Gátlástalanok lehetünk-e uralkodásunkban? Az a mi feladatunk, hogy felelősségtudattal vegyünk részt a ránk bízott feladatban. Ne tévesszük szem elől, hogy a föld Isten tulajdona (vö. Zsolt 24), és nekünk, embereknek és minden más élőlénynek földre van szüksége a biztonsághoz és a létfenntartáshoz. Semmiféle emberi hatalom, megnyilvánulás nem sajátíthatja ki magának a teremtést, mert a földet Isten teremtette (vö. Ter 1,1). Isten a forrása, középpontja és beteljesedése az egész teremtésnek, amely Isten dicsőségére rendeltetett (vö. Jel 1,8). A Szentírás tanítása szerint kiérezhetjük, hogy sem egyénileg, sem közösségileg nincs jogunk arra, hogy kapott hatalmunkat visszaéléssel igazoljuk a környezetünkben. Az ember nem azáltal teljesíti Istennek a teremtéssel kapcsolatos szándékát, hogy uralkodik a természet fölött, hanem azzal, hogy tiszteletet és szeretetet tanúsít iránta. Figyeljünk arra, hogy a Teremtés Ura iránti engedelmességből tudjuk felfedezni a teremtés létfontosságát és megőrizni a világot az eljövendő nemzedékek számára!

Egyre inkább hangsúlyosabbá válik az a kérdés, hogy van-e még gyógymód azokra a sebekre, amelyeket okoztunk. Egyértelmű, hogy nem kapunk megfelelő választ pusztán a természeti erőforrások észszerűbb felhasználásával vagy akár jobb kezelésükkel. A probléma gyökeréig kell hatolnunk, és szembenézni a mélységes ökológiai válság egészével, amely Szent II. János Pál pápa megnevezése szerint erkölcsi probléma, amelynek a legmélyebb és a legkomolyabb jele az élet tiszteletének a hiánya.

Az uralkodó tudományos álláspont szerint jelentős, határozott erőfeszítésünkre van szükség, hogy mérsékeljük és lehetőség szerint kerüljük a környezetet pusztító magatartást. Mindenkinek részt kell vállalnia ebben a feladatban annak érdekében, hogy az emberiség eredményesen tudjon munkálkodni e próbatételen. Az bizonyos, hogy az előttünk álló kihívások jelentősek az emberiség életében, de értékeken alapuló cselekvéseink és önmérséklésünk által a helyzet pozitívan befolyásolható.

A teremtés hatalmas sóhajai, fájdalmai közepette meg kell hallanunk magunkban azt a hangot, amely álláspontunk megváltoztatásra és haladéktalan cselekvésre indít. Számomra egybecseng ez a hang azzal, amellyel Mózes állította szembe Izrael népét, mielőtt az ígéret földjét elérték volna: „Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok” (MTörv 30,19).

Ferencesként ebben a hónapban az a cél vezet, hogy Assisi Szent Ferenc atyánk nyomdokain járva jobban felismerjem a teremtett világ értékét, szépségét és fontosságát. Abban bízom, hogy a Föld jubileuma felébreszti bennünk teremtő Istenünk iránti hálánkat és dicsőítésünket, amelyet Assisi Szent Ferenc – az ökológiát művelők védőszentje – így fogalmaz meg: „Áldott légy, Uram, s minden alkotásod.”

Fr. Főcze I. Bonaventura dévai plébános