Elsőszombat Csíksomlyón: szerelmes hűséggel szeretni Istent

0
4167
Körmenet. Fotók: Suciu Dorottya

A Szűzanyától megtanulhatjuk, hogyan szeressük szent fiát – mondta szeptember 5-én Guia Hugó OFM, templomigazgató, a csíksomlyói elsőszombati szentmise főcelebránsa és ünnepi szónoka. A Mária-köszöntő végén a ferences köszönetet mondott a gyimesi, a hidegségi híveknek, akik az első imaórát vezették, valamint annak a szentegyházi osztályközösségnek, amelynek tagjai 45 évvel ezelőtt léptek be az első osztályba. Hogy kifejezzék Istennek hálájukat, ők tartották a második imaórát és a körmenetben ők vitték a kegyszobor másolatát. A következő elsőszombati Mária-köszöntő október 3-án lesz.

Guia Hugó OFM szentbeszédében kiemelte, hogy a Szűzanya mindig a fiához akar elvezetni, tőle megtanulhatjuk, hogyan kell szeretni szent fiát. Az anyaszentegyház szeptember 5-én Kalkuttai Szent Terézre tekint, aki jól megtanulta a Szűzanyától szeretni a Megváltót, Jézus Krisztust. A ferences felidézte, hogy az idén 110 éve született Teréz anya 30 évvel ezelőtt meglátogatta a csíksomlyói kegyhelyet. Ő is belépett a templomba, térdet hajtott az Úr előtt. Ő is felment a Szűzanya csíksomlyói kegyszobrához és ott állt, ahol a hívek szoktak állni és imádkozni. Teréz anya életével az Üdvözítőre mutatott, aki az út, az igazság és az élet.

Teréz anya emberhez méltó körülményeket teremtett azok számára, akiknek korábban nem volt hol lakniuk vagy akik azelőtt embertelen körülmények között haldokoltak India utcáin. Emberhez méltó körülményeket teremteni: sokszor rajtunk múlik, hogy milyen körülmények között éljük az életünket – nyomatékosította a szónok. El kell kezdeni élni a szeretet evangéliumát, az örömhírt, hogy körülöttünk emberséges világ alakuljon ki. Nem a másikkal kell kezdeni a megtérést, nekünk kell megtérni – hangsúlyozta a ferences.

Az Úr nekünk is elmondja, hogy szomjazom a te szeretetedet! Teréz anya ezt meghallotta, szerelmes hűségével, életével igyekezett oltani Isten szomját. Kalkuttai Szent Teréz azt mondta, hogy szegények vagyunk, de nem koszosak. Ha szegények vagyunk, akkor is tisztának kell lennünk – idézte a templomigazgató. Szentbeszédében Guia Hugó arra hívta a jelenlévőket, hogy kövessék annak a példáját, aki szerelmesen hűséges Istenhez, ne akarjanak langyosak lenni. Tüzes lelkűek legyenek, még ha kicsik és törékenyek is, mint Teréz anya vagy a Szűzanya. Az ő közbenjárásukat kérte, hogy szerelmes hűséggel szeressük az Istent életünk minden napján.

A szentmisét élőben közvetítették, amit megtekinthetnek az alábbi videón.