A tizennégy segítőszent búcsúja

0
312

A segítőszentek a Krisztus utáni első századok keresztény vértanúi, akiket együtt hívnak segítségül. A hagyomány szerint ezek a szentek a haláluk előtt ígéretet kaptak Istentől, hogy a hozzájuk fordulókat nagy bajokban megsegíthetik. A tizennégyes szám valószínűleg az apostolokra utal – a tizenkettő s még Pál és Barnabás, akik közbenjárását együttesen is kérték.

Tiszteletük a középkorban, a XIII-XIV. században terjedt el először német nyelvterületen, illetve a szomszédos országokban. Csoportjukba időnként és területenként más-más vértanúkat soroltak.

Szent György a hit elleni kételyekben, Balázs a torokgyíkban és egyéb torokbajokban, Erazmus az altest fájdalmaiban, Pantaleon minden betegségben, Vitus a szemérem elleni kísértésekben, Kristóf az utak veszedelmei ellen, Dénes a lelkiismeret nyugtalanságában, Cirjék a pokoli kígyó incselkedései ellen, Agathius (Ákos) a halálfélelemben, Euszták a reménytelen helyzetekben, Egyed a gyónásban érzett álszégyen esetén, Margit a veszélyben forgó szülő asszonyok bajaiban, Katalin a bűnbánók megtérését késleltető akadályok elhárításában, Borbála az utolsó szentségek felvételében nagy pártfogó. Helyenként Dénes helyett Miklós püspök, Erazmus helyett Lénárd, Euszták helyett Hubert, Pantaleon helyett Rókus, bármelyik helyett Libérius szerepelhet a segítőszentek között.

A segítőszentek a kremsi oltáron szerepelnek először, melyet 1294-ben Konrád passaui püspök említett. Tiszteletük és kultuszuk különösen az 1348-as pestis után virágzott Közép-Európában. Híres németországi búcsújáró helyük Vierzehnheiligen (Frankenthal), templomát 1719-ben szentelték fel. A magyar nyelvterületen a 15. században tűnt föl a tiszteletük.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében a börvelyi templom titulusa a Tizennégy segítőszent. Börvely igen régi település, ezt a határában talált kő- és bronzkori leletek tanúsítják. A Váradi Regestrum 1216-ban említi, plébániája szerepel már az 1332-es pápai tizedjegyzékben. Középkori, kőből készült, toronnyal rendelkező temploma védőszentje (1428-ból ismert adat szerint) a Boldogságos Szűz Mária volt. 1430-ból való okirat a temetőjét is említi. A hitújításkor a falu protestáns hitre tért. A református közösség a régi katolikus templomot használta a XIX. század elejéig, majd 1802-1806 között helyébe újat építettek.

Az egyházmegyét 1748-ban végiglátogató Barkóczy Ferenc egri püspök katolikus hívőt nem talált a faluban, Börvelyt Kaplonyhoz csatolta. 1804-ben, a kálmándi plébánia megalapítása után Kálmándhoz rendelték. A XIX. században nagyon kevés katolikus lakosa volt a településnek. A katolikusok száma a XX. században, a kendergyár létrehozása után kezdett erőteljesen növekedni, a betelepüléseknek köszönhetően. Körösi Károly kálmándi plébános kibérelte az uradalmi majorban található kerékgyártó lakást, s ott ideiglenes kápolnát rendezett be számukra. Hetente egyszer átjárt hitoktatásra, majd 1924-ben létrehozta a helyi egyháztanácsot is. A börvelyi templom építését 1935-ben kezdték el, Fiedler István szatmári püspök 1937. szeptember 5-én szentelte fel a Tizennégy segítőszent tiszteletére.

Búcsújára szeptember 6-án, vasárnap,  a távolságtartásra vonatkozó szabályok betartásával a templomudvaron, 11.30-tól kerül sor Fagea László ny. címzetes esperes szentbeszédével.

A szatmári egyházmegye sajtóirodája