Kovács Gergely érsek az új örmény apostoli kormányzó

0
4123
Dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, örmény apostoli kormányzó és a szamosújvári székesegyház • Fotó: ersekseg.ro

Ferenc pápa 2020. szeptember 2-i hatállyal elfogadta Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek lemondását a Romániai Katolikus Örmények Ordinátusának vezetéséről és Kovács Gergely gyulafehérvári érseket nevezte ki örmény apostoli kormányzóvá ad nutum Sanctae Sedis – a Szentszék szolgálatára megjelöléssel. A kinevezés hírét a Szentszékkel egy időben jelentette be az örmény ordináriátus és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

„Isten kegyelme, a Boldogságos Szűzanya oltalma, Világosító Szent Gergely Atyánk áldása kísérje az újonnan kinevezett apostoli kormányzót mindannyiunk és az Anyaszentegyház javára” – írja közleményében Jakubinyi György nyugalmazott érsek, az erdélyi katolikus örmények nyugalomba vonuló apostoli kormányzója.

Dr. Kovács Gergely 1968. július 21-én született Kézdivásárhelyen. Szülővárosában érettségizett. 1987-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, majd 1990-ben Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemeken. 1993. július 3-án a gyulafehérvári főegyházmegye számára szentelte pappá szülővárosában Bálint Lajos érsek. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal 1996-ban fejezte be. Ezt követően egy évig Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János-plébánián segédlelkészként tevékenykedett. 1997 augusztusában visszatért Rómába, azóta a Kultúra Pápai Tanácsának (a Vatikán kulturális minisztériumának) szolgálatában állt, 2004 óta irodavezetői minőségben. Emellett a Kléruskongregáció és a Rota Romana Bíróság munkatársa. 2000 júliusától pápai káplán. 2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora. 2019. december 24-én Ferenc Pápa kinevezte gyulafehérvári érsekké. 2020. február 22-én Gianfranco Ravasi bíboros szentelte püspökké és ugyanazon a napon be is iktatták érseki hivatalába.

A Román Állam és a Szentszék közötti konkordátum után 1930. június 5-én Szamosújvár székhellyel megalapítják a mai Romániában élő Örmény Rítusú Katolikusok Ordináriátusát.  1991. június 5-től az Ordinariátus személyi unióban van a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséggel, miután Jakubinyi György akkori segédpüspököt, későbbi érseket nevezték ki romániai örmény apostoli kormányzónak, ugyancsak ad nutum Sanctae Sedis.

Jelenleg az ordinariátushoz négy plébánia tartozik (Szamosújvár, Gyergyószentmiklós, Erzsébetváros, Szépvíz), négy katolikus papja van, melyből kettőnek engedélye van örmény rítusban misézni. A hívek száma 384.

Letölthető: A Romániai Katolikus Örmények Ordinátusának közleménye