Amikor…

Bogdán Zsolt új előadása Bartis Attila szövegeiből

0
238

Bartis Attila marosvásárhelyi születésű, Budapesten élő író és fotográfus novelláiból készített egyszemélyes előadást Bogdán Zsolt, amelyben a kommunista emlékekből kiindulva, azokra építve a múlt és jelen, egykor volt és ma is érvényes életérzését hozza a nézők elé. Korántse gondoljunk valami történelmi leckére, unalmas múltidézésre: itt a múlt csak alkalom arra, hogy a máról, a mindenkori emberiről beszéljen. Nevetni és épülni lehet, torokszorulva rácsodálkozni emberségünk csapdáira.

Bartis Attila Marosvásárhelyen született és nevelkedett, a város és a kommunista Románia gyermekkora és eszmélődése meghatározó helyszíne. Édesapja költő, 1984-ben megfosztották roman állampolgárságától, akkor költöztek Budapestre. Az erdélyi élmények meghatározták gondolkodását, életpályáját: fotós, 1995-ben jelent meg bemutatkozó kötete, novellákat publikált, majd 2001-ben A nyugalom címen regényt. Ebből színdarab készült, amelyet 2003-ban Udvaros Dorottya főszereplésével mutattak be a budapesti Nemzeti Színházban. A regényből film is készült 2008-ban Alföldi Róbert rendezésében.

Bogdán Zsolt maga állította össze és rendezte azt az előadást, amelynek díszlet- és jelmeztervezője is egyben, és természetesen maga játssza, Bartis Attila szövegeire alapzva. Bartis öt novellája adja az alaphelyzetet és -hangulatot, amely az Amikor című, 75 perces egyszemélyes produkciót jellemzi.

Már a szövegek magukban is erős töltetűek és kiválóan jelenítik meg a helyszínt, Marosvásárhelyt, a város utcáit, tereit, hangulatát. Mindehhez Bogdán Zsolt tolmácsolása hozzáadja a maga Vásárhely-képét és élményét, és ezen túl mindannyiunk kommunista Románia-hangulatát. Ezen az egyszeri, konkréton túl az otthon és otthontalanság, még itt, de már odaát érzését, a kapaszkodást a múltba, az ismerősbe, ami menthetetlenül süllyed és pusztul…

A torokszorító érzést mindig oldja egy-egy becsempészett humoros elem, a közönség így hol elkomorul, hol felszabadultan nevet, elszoruló torokkal idézi saját emlékeit, akinek van abból a korból, vagy kapcsol hozzá valamilyen saját élményt, hiszen a szöveg az előadás nyomán sokkal tágabb, mint egy erdélyi város mindennapjainak krónikája. Mindehhez egyszerű eszközöket használ a színpadképben Bogdán Zsolt: egy ütött-kopott szekrény áll a tér közepén, amelynek feliratai is felidézik a kort, és amelyből különböző kellékek kerülnek elő, amelyek a játék részei lesznek, elsősorban az Erdély nagyjait felidéző portrék, amelyek aztán a másik fontos színpadi kellék, az agyagtéglák belsejébe csomagolva valóságosan is elsüllyednek a sárban.

Az érték, a múltbeli kapaszkodók eltűnését látjuk e zárójelenetben, és bár torokszorító, erős kép ez, az előadás egészéből a kellékül használt nád, kórók könnyedségét is viszi magával a néző, a játékosság és nehéz súlyok egyensúlyát, a kétféle, párhzamosan létező, egymást váltó hangulatok egyensúlyozásának igényét.

Marosvásárhelyen a Spektrum Színház keretében készült az előadás, ott is volt a bemutatója, a kolozsvári közönség a Kolozsvári Magyar napokon a romkertben, igazán alkalmas helyszínen láthatta, és reméljük, járvány ide vagy oda, még sokszor láthatja. Emlékezetes előadás!