Maradjunk közel a mindennapokhoz

Közelebb hozni a teológiát

2
958
Orbán Szabolcs

A kiengesztelődés témája foglalkoztatja mostanság fr. Orbán Szabolcsot, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar gyulafehérvári intézetének erkölcsteológia tanárát. Az erdélyi ferences rendtartomány korábbi vezetője (2009–2019) szerint fontos közel maradni a mindennapokhoz, hogy elkerüljük a teológia „kísértését”, a fellegekben járást.

Milyen gondolatok, témák foglalkoztatják mostanában?

Ez attól függ, hogy éppen milyen távlatban, szempontból nézem. Konkrétan ezekben a napokban főleg az épületekkel, illetve azok felújításával kapcsolatos gondolkodások, ötletelések, egyeztetések töltik ki az időmet. De középtávon nyilván a következő tanév „kihívásai” is forognak bennem. Kifejezetten szakmai téren egy ideje a kiengesztelődéssel, ennek a szentségével (gyónással) kapcsolatos kérdések foglalkoztatnak. Egyrészt abból a megfontolásból, hogy világszerte beszélnek ezen szentség kríziséről, ezzel szemben azt látjuk, hogy nálunk még sokan a rendszeres hitéletük szempontjából, mások pedig éppen életük „rendbetételéhez” tartják fontosnak az isteni irgalmasság ezen módjának a megtapasztalását. De másrészt egy izgalmas kérdés – az egyéni szentségi életen túl – ennek a szentségnek a közösségi vonatkozása, ami a kezdetekben egy hangsúlyos szempont volt az (egyházi) közösség életében. Még tágabb perspektívában érdekes kérdés a csoportok, népek, nemzetek közötti kiengesztelődés problematikája is.

Közelebb hozni a teológiát, ez a célja sorozatunknak, amelyben egy éven keresztül minden hónapban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karával együttműködésben bemutatunk egy erdélyi és egy nemzetközi teológust, valamint a teológia egy tudományágát.

Mit tart a kortárs teológia legnagyobb kihívásának?

Közel maradni a mindennapokhoz, az emberekhez, önmagunk legmélyéhez. Sajnos a teológia állandó „kísértése” a fellegekben járás. A Megtestesülés arra hív, hogy az Istennel kapcsolatos dolgokat, vagy mondhatnám, hogy istengyermekségünket az emberi mivoltunk szintjén is gyakoroljuk, s ezt ne csak fejben, az értelem szintjén, hanem lennebb/bennebb, a szívünkből fakadóan is.

Ön szerint mi a pasztoráció legsürgetőbb feladata?

A korábban említettek miatt is: a kiengesztelődés szolgálata. Hogy segítsük az irgalmas Isten hozzánk hajoló jelenlétének a felismerését, s ebből fakadóan a kiengesztelődést megkönnyíteni az embernek önmagával, embertársaival s nem utolsósorban Istennel.

Milyen könyvet ajánlana elolvasásra? Miért?

Sajnos az utóbbi időben eléggé szakbarbár lettem, s ami éppen aktuálisan foglalkoztat, az azzal kapcsolatos szakirodalmat próbálom átböngészni (ezt néha még ellenségeimnek sem ajánlanám). Régen nagyon sok történelmi regényt olvastam (az Egri csillagokat legalább egy tucatszor, miután először még a szüleim olvasták fel nekem), ma inkább a rövidebb lélegzetű, a hétköznapi élet kérdéseit fürkésző írásokat olvasok. De ha ajánlani kell, akkor nyilván egy Szent Ferenc életrajza vagy Anton Rotzetter Assisi Szent Ferenc című könyve… mert ezek segítenek rácsodálkozni arra a lelkiségre, amelyet nagyon aktuálisnak tartok.

Hogyan szokott kikapcsolódni, feltöltődni?

Az Úr kegyelméből és a testvérek jóvoltából eléggé szétágazó tennivalóim vannak: néha már az is kikapcsolódás, hogy a szakkönyvek világából az építkezések világába „menekülhetek”, s onnan vissza. De a korábbi években jó feltöltődési alkalmak voltak a különféle ifjúsági, gyerekprogramok, ahol a testvérekkel együtt tevékenykedtünk. Sajnos ezek az idén annyira nem adattak meg.

Ki az ön számára Jézus?

Ő AZ, Akinek a jelenléte és példája újra meg újra megbabonáz/megszégyenít/lelkesít/bátorít.

2 HOZZÁSZÓLÁSOK