Újult erővel nézhetünk szembe a hétköznapi nehézségekkel

Érmihályfalvi családosok lelki hétvégéje Sólyomkőváron

0
1120
Fotók: varad.org

A nagyváradi egyházmegye családpasztorációs irodája második ízben szervezett lelki hétvégét a már működő plébániai családcsoportok számára. Sólyomkőváron 2020. augusztus 21-22. között, az érmihályfalvi egyházközséget hét házaspár képviselte.

Első nap délutánján, a megérkezés és a szállás elfoglalása után, a házaspárokkal egy olyan kört indítottunk, melyben mindenki elmondta, hogy ki, milyen érzésekkel, vággyal érkezett és mit hagyott otthon. Ezt követte a közös ima, amely egy három szálas „virágcsokorból” állt, és így a köszönöm-bocsánat-kérem virágjaival fordultunk a mennyei Atya felé, eléje hozva mindazt, ami bennünk volt. Az est további részét a közös vacsorázás és a kötetlen együttlét töltötte ki.

Szombaton reggel szentmisével kezdtünk, majd 10 órától a műhelymunka következett. A házasfeleknek úgy kellett bemutatniuk társukat, hogy egy jó tulajdonságát is emeljenek ki. Ezáltal arra döbbentünk rá, hogy milyen ritkán is mondjuk el a fele-részünknek, hogy mit értékelünk benne. Majd a moderátor a feleségeket és a férjeket külön-külön két csoportba szervezte és arra kérte a csoportokat, hogy rajzolják meg az ideális férjet és az ideális nőt. Ebben a feladatban a sok nevetés és jókedv mellett öröm volt bennünk, mert mindenki a saját házastársából kiindulva tette hozzá a magáét az ideálhoz. Ez megerősítően hatott, hogy még mindig a miénk a legjobb választás! Ezek után egy komolyabb, mélyebb témát feszegettünk, a házasságunk gyöngyszemeit. A moderátor nagyon személyes bevezetője után, a házaspárok a gyöngyszemeket vizsgálgatták meg, arra a kérdésre keresve a választ, hogy melyik a házasságuk legragyogóbb gyöngyszeme, illetve, hogy a gyöngyszemek közül melyikre szorul rá némi fényesítés. A megosztó körben mély gondolatok és érzések jöttek felszínre, melyek mindenképpen a szövetségünket erősítették.

Az ebéd és a kis pihenő után újabb játékok segítségével jutottunk oda, hogy rácsodálkoztunk, mekkora ajándék az életünk, a házastársunk, akivel az Isten megajándékozott, és mennyire fontos lenne néha a másik szemüvegén keresztül látni a világot, az eseményeket, ezzel beleérezve abba, hogy mire van neki a leginkább szüksége és mire vágyik.

A találkozás a főpásztor áldásával zártuk, aki meglátogatott minket. Köszönet támogatásáért és Kovács Zsolt atyának, aki szintén megtisztelt jelenlétével a nap folyamán. A résztvevők örömmel és bátorítással tértek haza, amint azt az alábbi sorok is kifejezik.

„Nagyon szépen köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a lelki felüdülésen. Csodálatosan éreztük magunkat és újult erővel nézhetünk szembe a hétköznapi nehézségekkel. Egy nagyon jó társaság érkezett meg péntek este, és én hiszem azt, hogy egy még jobb, még összetartóbb közösséggé lettünk.” Nagy István és Enikő

„Köszönjük a püspök úrnak, hogy lehetővé tette az érmihályfalvi családosoknak a kétnapos lelkigyakorlaton való részvételt, ahol alkalmunk volt megismerni még jobban egymást és a többi családokat. Mi személyesen a jó Isten ajándékaival, a gyöngyszemekkel gazdagodtunk, amelyek segítségével és az azokra való odafigyeléssel egy jobb családi életet tudunk élni. Hálásak vagyunk mindenért és mindenkiért!” Bogos Zsolt és Bea

„Nagyon jól éreztük magunkat, mi erre vágytunk, hogy kiszakadjunk egy kicsit a mindennapi hajrából, hogy kikapcsolódjunk. Jó volt együtt lenni, átbeszélni a dolgokat, hogy több időt szánjunk egymásra és magunkra, mert ez nagyon fontos. Köszönjük, hogy ott lehettünk.” Sándor Ottó és Gyöngyi

„Mi is nagyon jól éreztük magunkat. Örülünk, hogy ott lehettünk. Istennek hála!” Csorján Árpád és Anna

„A mindennapi monoton életből vágytunk kiszakadni. Megkaptuk azt a lelki táplálékot, amire szükségünk volt. Örülünk, hogy együtt lehettünk a családokkal és közösen átbeszélhettük gondjainkat, örömeinket. Nagyon jól éreztük magunkat. Istennek legyen hála.” Aszalós András és Márta

Forrás: Nagyváradi egyházmegye