Százharmincöt éve folyamatosan imádkoznak egy párizsi templomban

0
1214
Fotó: National Catholic Register

Párizs legmagasabb pontján (129 méter), a Montmartre negyed szívében álló székesegyházat a párizsi turisták és a művészet szerelmesei különösen nagyra becsülik. A román és bizánci hatásokat magán viselő bazilika Notre-Dame után a francia főváros leglátogatottabb vallási műemléke. Itt, a Montmartre-i Szent Szív bazilikában 135 éve töretlenül imádják az oltáriszentségben jelenlévő Jézust. Az örökimádást még az 1944-es bombázások és az idei koronavírus járvány sem szakította félbe: a bencés közösség apácái egymást váltották a nap 24 órájában, hogy ne szakadjon meg a szentségimádás.

1885. augusztus 1-je óta, nagypénteket leszámítva szüntelenül folyik a szentségimádás, függetlenül a külső, olykor szélsőséges körülményektől. Ez igen figyelemre méltó, mivel Franciaország történelme azóta sem volt viharoktól mentes, beleértve a katolikus egyházat, amely a társadalom minden szintjén példátlan szekularizációval küzd.

A járvány okozta egészségügyi válság hosszan tartó karanténba zárta a francia fővárost, így a székesegyház is kénytelen volt bezárni az ajtaját. Bár a Szent Szív Bazilika száz éves fennállása óta idén először maradt üresen, az imádság tüze most sem aludt ki benne.

„Az imádás egy pillanatra sem állt le, még a két világháború alatt sem” – mesélte Cécile-Marie nővér, a Sacré-Cœur bencés szerzetesrend egyik tagja. „Még az 1944-es bombázások során sem hagyták el a hívők a bazilikát, pedig leszakadt egy darab az épületről és az közvetlenül mellette esett le”.

A gyertyaláng

Tavasszal a karantén alatt a templom több mint két hónapig zárva volt a nyilvánosság előtt. A bencés közösség 14 apácája átszervezte a mindennapjait, hogy életben tarthassa a székesegyház különleges hagyományát. A nővérek napi két óra szentségimádással biztosították a 24 órás jelenlétet. „Sosem hagyjuk az Urat egyedül. Valaki mindig jelen van a következő személy érkezéséig, ami olykor roppant nehéz tud lenni, ha a másik nem ébred fel időben” – mondta, majd hozzátette, hogy ez egyúttal lehetőség is volt arra, hogy jobban odafigyeljenek az imaéletükre és így újra kapcsolatba kerüljenek hivatásuk lényegével.

Marie nővér ugyanakkor bevallotta, hogy a lezárás egy addig szokatlan űrt hagyott a templomban, mely általában zsúfolásig tele van zarándokokkal és turistákkal. Szerinte a bazilika hirtelen kiüresedésében az volt legnehezebb, hogy a gyertyák sorra kialudtak.

Szerencsére a bencés közösség interneten keresztül hamarosan csatlakozott az imádsághoz. „Nagyon szomorú látvány volt, de csodával határos módon azonnal elkezdték küldeni az emberek e-mailben az imaszándékukat. Végül úgy alakult, hogy mindig égett egy-két gyertya, és ha valamelyik éppen kialudt, máris jött egy másik kérés, ami nagyon megnyugtató volt. ”

Kezdetek

A bazilika építése valójában még be sem fejeződött, mikor a szentségimádás kezdeményezése megszületett.

A fehér kőépület felépítéséről 1871-ben, a francia történelem különösen fájdalmas pillanatában, a Poroszország elleni háború elvesztése után határoztak. A székesegyház megálmodója két párizsi polgár, Hubert Rohault de Fleury és Alexandre Legentil volt, akik a háború alatt tettek fogadalmat a templom megépítésére.

Joseph-Hippolyte Guibert, az akkori párizsi érsek által kiválasztott építési helyszín nem volt véletlen. A Montmartre (magyarul Mártírok-hegye) arra utal, hogy – a hagyomány szerint – ezen a helyen halt meg hitéért Szent Dénes, Párizs első püspöke, és több követője a III. század végén. Az 1875-ben megkezdődött építkezés különösen nagy kihívás volt, ugyanis a homokos talaj miatt hatalmas alapot kellett adni az épületnek, hogy stabil legyen.

Ezért a hívők egy ideiglenesen létrehozott kápolnában imádkozni kezdtek, hogy Isten segítségét kérjék a templom megépítéséhez. „A szentségimádás gyakorlatilag ezzel a történettel kezdődött el, és hamarosan megérkeztek az első zarándokok is, akik pénzbeli támogatást nyújtottak az építkezéshez” – mondta a nővér.

Maga Lisieux-i Szent Teréz is az első adományozók közt volt. A fiatal Teréz Rómába tartó zarándokútja során látogatást tett Párizsban, ahol 1887. november 6-án vett részt egy szentmisén, majd úgy döntött, hogy felajánlja arany karkötőjét a bazilika monstranciájához.

Az épületet csak 1919-ben, öt évvel a munka befejezése után szentelte fel Guibert érsek, mivel az I. világháború pusztítása az ünnepség elhalasztására kényszerítette a közösséget.

Egy évszázaddal később a székesegyház százéves jubileuma egybeesett a COVID-19 járvánnyal. Michel Aupetit párizsi érsek nagycsütörtök alkalmával ezt az emblematikus helyet választotta, hogy Isten áldását kérje a francia fővárosra és lakóira.

Forrás: iec.2020