Bemutatkoznak a temesvári szentelendő kispapok

Végzős kispapjainkat kérdeztük

0
706

Pál József Csaba megyés püspök augusztus 22-én, szombaton a máriaradnai bazilikában áldozópappá szenteli a magyarszentmártoni születésű Hojda Ionuc-Vasile és a berestyei Radulov Piry diakónust. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik. Hojda Ionuc-Vasile újmisés primíciájára augusztus 23-án, vasárnap 17 órakor kerül sor a magyarszentmártoni templom előtti téren. Radulov Piry újmisés lelkipásztor primíciája augusztus 30-án, vasárnap lesz Berestyén.

Másokért akarok élni!

Radulov Piry Temesváron született 1994. szeptember 14-én, szülei második gyermekeként. A berestyei Szűz Mária Szent Neve plébániához tartozik. Tanulmányait a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban végezte, ott érettségizett 2013-ban. Saját elmondása szerint a középiskolai évek alatt érezte meg, hogy Isten az ő szolgálatára hívja. A hívek imája erősítette meg, hogy az Úr felé vezető úton maradjon! A gyakorlati-pasztorális évet a lugosi plébánián töltötte.
Pappá szentelése előtt eddigi életútjáról, hivatásának alakulásáról kérdeztük.

Mindig arra vágytam, hogy az embereket szolgáljam, a hivatás pedig nem más, mint mások szolgálata. Isten azt akarja, hogy a másik embert úgy szeressük, mint saját magunkat, bármi önzőség nélkül. Ez a boldogság titka. Ez a szentség. Amikor valaki megtanulja azt, hogy miként szolgálhat másokat, s ez lesz életének állandó célja, akkor boldog. Nagy hálával és meggyőződéssel mondhatom: ha nem léteznének azok a vallásos emberek, akik imádkoznak papi hivatásokért, akkor én minden bizonnyal nem állnék most itt, önök előtt.

Sokszor felteszik a kérdést, hogy miért akarok pap lenni? Úgy gondolom, hogy a papság nem valami, amit „akarsz”, hanem ennél sokkal több. A karrieredet megválasztod, a hivatást kapod. A karrier olyasvalami, amit elsősorban önmagadért teszel, a hivatásban pedig Istent szolgálod. A karrier státust biztosít, pénzt és hatalmat, a hivatás számos nehézséget, fájdalmat, de azt az előnyt is, hogy eszköz lehetek Isten kezében. A karrier végén jó nyugdíjra, számos előnyre lehet számítani, a hivatásból pedig sosem mehetsz „nyugdíjba”. Elmondható tehát, hogy Krisztusnak félelem nélkül ajánljuk életünket, nála biztosan megtaláljuk azt a lelki táplálékot, mely enyhíti szeretet iránti éhségünket.

Képesek vagyunk arra, hogy felismerjük Jézus szavát minden más, nap mint nap hallott hang közül? Nagy figyelemmel kell legyünk az iránt, hogy Isten milyen adományokkal ajándékozott meg minket, s azokat minél jobban használjuk fel azért, hogy építsük Isten országát. 

Egy paptanár számos alkalommal így szólt a szeminaristákhoz: amikor tanítok, ezt mondom: „Inkább azt szeretném, hogy szent légy, mint pap, ha nem lehetsz mind a kettő”. Manapság az igazi váltság az egyházban nem az, hogy nincs elegendő hivatás, nincs elegendő pap, hanem az, hogy nincs elég szent. Viszont nem veszíthetjük el a Mennyei Atyába vetett bizalmunkat, ő gondoskodik rólunk. Szent II. János Pál pápával együtt így bátorítok: legyetek szentek, váljatok azokká minél hamarabb. Kérjük az Urat, hogy küldjön munkásokat aratásába. imádkozzatok, de ugyanakkor éljétek az evangéliumot, úgy, mintha minden azon múlna, hogy milyen példát adtok a körülöttetek levőknek.

Az Apostolok Cselekedeteiből választottam papi jelmondatomat: Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom (ApCsel 3,6). Ezzel a szentírási jelmondattal azt szeretném üzenni a híveknek, hogy papi életem mindig arra fog irányulni, hogy segítsek másokon. Ugyanakkor arra szeretném ösztönözni az embereket, hogy ne féljenek a segítségemet kérni. Amiben lehetséges, segíteni fogok rajtuk.

Szolgálni Isten és az embereket

Hodja Ionuc-Vasile a temesvári egyházmegyéből, az óteleki plébániához tartozó Magyarszentmártonról származik. 1994. január 6-án született a máramarosi Borsabányán. Szülei 1995 szeptemberében Magyarszentmártonra költöztek, itt töltötte gyerekéveit. Magyarszentmártont és a Bánságot tartja szülőföldjének. Iskoláit szülőfalujában kezdte, viszont több árvíz miatt a Mehedinți megyei Orsován is tanult. Ezt követően a Temes megyei Újváron diákoskodott, majd a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban végzett. A líceumi években fejlődött ki hivatása, viszont már kisgyerekkora óta pap szeretett volna lenni. A líceum spirituálisa, Kocsik Zoltán sokat segített hivatása felismerésében, és így 11. osztályban döntötte el, hogy teológiára felvételizik.  
Pappá szentelése előtt eddigi életútjáról, hivatásának alakulásáról kérdeztük.

Azért szeretnék pap lenni, hogy szolgáljam Istent és embertársaimat. Kisgyerekként szülőfalumban ministráltam, s mindig csodáltam plébánosunkat és arra gondoltam, hogy olyan leszek, mint ő. Isten segítségével indultam el, évek múltán, ezen az úton, melyen lépésről lépésre haladtam, s egyre jobban megértettem, mit jelent a papi szolgálat. Naponta keresem, hogy megértsem, mi Isten akarata számomra, aznapra, és minden nap azon az úton akarok járni, pappá szentelésemet követően is.

A szemináriumban eltöltött évek számomra nagyon intenzív szellemi, lelki és emberi formálás időszakát jelentették. Hosszabb időszak, amikor alaposan fel tudtam készülni a papságra. Olyan évek voltak ezek, amikor tanulhattam, rengeteg értékes ismerettel gazdagodtam, évek, amikor folyamatosan készültem, vizsgáztam. Ugyanakkor a lelki fejlődés évei is voltak ezek, számos lelkinapon, lelkigyakorlaton vehettem részt, a szeminárium elöljáróival beszélgettem. Ebben az időszakban különösképpen odafigyeltem a lelkem mélyén megszólaló isteni hangra, illetve arra, hogy embertársaimat szolgáljam. Diakónussá szentelésemmel együtt azt a feladatot is megkaptam, hogy hirdessem az evangéliumot a szentmiséken, ami nagyon mindig nagyon nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra. Örvendek annak, hogy a szentmiséken Isten szavát hirdethetem, mert a ma emberének szüksége van arra, hogy lássa az utat, azt a fényt, mely Isten szavából árad. A gyakorlati éven volt alkalmam először hirdetni Isten igéjét, a resicabányai Havas Boldogasszony-plébániatemplomban, aztán szülőfalumban Magyarszentmártonban, de azokon a nyári táborokon is, amelyeken részt vettem.

Papi jelmondatomul Szent II. János Pál pápának egyik buzdítását választottam: Légy világosság és enyhülés minden ember számára, akivel találkozol. Ez az én kívánságom is, és ez az, ami arra késztetett, hogy folytassam azt az utat, melyen járni kezdtem. Arra törekszem, hogy minden percet a maga mélységében éljek meg, hogy minél inkább jelen legyek a szolgálatban, melyet Istenért és felebarátaimért akarok végezni.

Megjelent a Vasárnap 2020/27. számában.