Márton Áron-megemlékezés Csíkszentdomokoson

0
603
Márton Áron

Kilencedik alkalommal szervez megemlékezést a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum a boldogemlékű püspökről.  A megemlékezést minden évben Isten szolgája Márton Áron születésnapjához közel szokták megszervezni, az  idei megemlékezés augusztus 28-án, pénteken lesz megtartva. A délelőtt 10 órától kezdődő szentmisén Kovács Gergely érsek mond majd homíliát, majd 11 órától Marton József professzor tart előadást Márton Áron küzdelme Dél-Erdélyben 1940–1945 között címmel. Az előadás keretében a közönség hallhat két, eddig nyomtatásban meg nem jelent verset Bárd Oszkártól (1893–1942). A megemlékezés egy online előadással is kiegészül: a megemlékezés napján a Márton Áron Múzeum honlapján, illetve a közösségi médiában közvetítik Marosán Csaba színművész Emberkatedrális. Főhajtás Isten szolgája Márton Áron emléke előtt című előadását. A megemlékezést követően lehetőség lesz a Márton Áron Múzeum megtekintésére.

A járványhelyzet megkövetelte intézkedések miatt kérik a szervezők, hogy az érdekeltek részvételi szándékukat jelezzék az az alábbi elérhetőségeken: 0751 523114 (Bodó Andrea), 0741 484716 (Lázár Csilla),  e-mail-cím: martonaronmuzeum@martonaronmuzeum.ro.