Ifjúsági rendezvények másképp

0
1038

Jelen időszakban főképp plébániai szinten valósulnak meg az ifjúsági rendezvények, melyek előkészítésében nagy szerep hárul az ifjúsági csoportvezetőkre.

Augusztus 7-én Nagykárolyban, 10-én Szatmárnémetiben, 12-én pedig Nagybányán találkoztak a plébániai ifjúsági csoportvezetőkkel a Szatmári Római Katolikus Püspökség ifjúsági referensei, hogy áttekintsék a lehetőségeket a járvány-adta helyzetben a fiatalokkal való foglalkozásra. A beszélgetések során elhangzott, a kijárási tilalom alatt sikerült sok mindent átértékeljenek, több idő jutott a családi kapcsolatok megerősítésére, a barátokkal, a csoportvezető-társakkal azonban hiányzott a rendszeres találkozás, a közös tervezés és munka. Fontosnak érezték ezért ők is, hogy az ifjúsági iroda referenseivel közösen áttekintsék a lehetőségeket a kisebb létszámú programokra.

Három vonatkozásban – esperességi-szintű rendezvények, plébániai rendezvények, csoportvezetők közötti kapcsolattartás – adták össze ötleteiket a jövőbeli közös tevékenységeket illetően, és így javasolták, hogy: a csoportvezetőknek szervezzenek közös szentségimádást, szemlélődő kirándulást és túrázást, online képzéssorozatot, indítsanak mentor-programot; plébániai és esperességi szinten rendezzenek sportbajnokságokat, lelki napokat, kirándulásokat, gyermek- és ifjúsági napokat, biciklis zarándoklatokat közelebbi és távolabbi templomokhoz.

A tervezés mellett a csoportvezetők a nagykárolyi, szatmárnémeti és nagybányai találkozókon rövid videókat is készítettek társaik számára, melyben buzdító, felvidító üzenetek hangzanak el. A püspökség ifjúsági irodája folyamatosan tartja a kapcsolatot a fiatalokkal, hamarosan újabb rendezvényekre, lelki programokra hívják meg őket.

A szatmári egyházmegye sajtóirodája (Józsa János)