Értem is imádkoztak

0
457

Alig érkeztem haza egyhetes szabadságomról. Otthonról jöttem. Kipakoltam a szüleimtől és testvéreimtől kapott sok mindent: főtt étel több napra, kajszibarack a kertből, a sógornőm sütötte kenyér, idei lekvár. Mihez is fogjak a pakolás után? Hajlamos vagyok, hogy egy pár napos távollét után rövid időn belül sok mindent el akarjak intézni. Könnyen visszaesek a szokott aktivitásokba. Sokszor nagyon kell figyeljek arra, hogy Isten vajon mit akar. Mikor minek van itt az ideje? Számomra nem mindig könnyű megtalálni  a választ.

Mit tegyek? Támadt egy bizarr gondolatom: semmit. Csak úgy legyek, engedjem meg, hogy a lelkem is hazaérjen. Tudtam a templomban a schönstatti imacsoport havi imaórája van. Hát itt van az alkalom, hogy csak úgy legyek, engedjem, hogy a lelkem még egy jó nagyot lélegezzen, Isten közelében. Persze ezt sem lehet erőltetni. Az Istennel való találkozás, sőt a békéje sem parancsszóra érkezik, és legtöbbször nem is akaratunktól függ. Amit eldönthetünk csak az, hogy időt adunk-e Istennek. A többi az Ő dolga.

A templom utolsó padjába ültem be. A csoport már imádkozott. Szinte senki nem vette észre, hogy ott vagyok. Most kivételesen örültem annak, hogy maszk van a számon, így nem tűnt fel, hogy mondom vagy nem az ismert imákat. Ez még inkább szabadabbá tett. Egyszerűen csak ott lehettem néhány napja nem látott  plébániatemplomomban. Csak úgy Isten előtt, Máriát tisztelve, imádkozó emberektől körülvéve. Ők most is sokakért imádkoztak: az egyházért, a fiatalokért, a betegekért, sőt értünk papjaikért is. Amikor ezt hallom, mindig végigfut valami a hátamon. Itt vannak ezek a drága emberek, akik név szerint értünk, értem is imádkoznak. Néha mondtam nekik – de talán nem elégszer –, hogy ez nekem  milyen sokat jelent.

Egyszerűen ott voltam. Hol hallgattam, hol én is mondtam az imát, csak úgy csendben. Közben itt-ott még eszembe jutott egy-egy gondolat is. „Áldom… aki értem csak egyszer is imádkozott.” (Reményik S.) vagy „Von guten Mächten wunderbar geborgen/ Jó erőktől csodálatosan védve.“ (Dietrich Bonhoeffer). Érzem, jó itt lenni. Azt hiszem ezt nevezik kegyelmi pillanatnak. Nem minden nap adatik meg. Nem baj. Nem is ezt akarom keresni, csak el akarom fogadni, ha egyszerűen ajándékba kapom. Most örülök neki. Most hálás vagyok. Most jól jött, sőt valljam be, szükségem is volt rá. 

Az imának csodálatos az ereje. Sok mindenre megkérnek az emberek. Valahogy különleges feladatnak, sőt megtiszteltetésnek érzem, ha azért szólítanak meg, hogy imádkozzak értük. Számomra az egyik legszebb, talán az egyik legfontosabb szolgálat ez. Hálás vagyok, hogy imádkoznak értem. Hálás vagyok, hogy mindig van, vannak akikért én is imádkozhatok. Főleg hálás vagyok, hogy van Valaki, aki nagyobb nálunk, de mégis megszólítható.

Szilvágyi Zsolt (temesvár-józsefvárosi plébános)