Kneipp-terápia: vízkúrával az álmatlanság ellen

0
1133
Illusztráció • Pexels

Az alvás isteni adomány, az egészség alappillére. Sokan küzdenek azonban álmatlansággal és annak nehezen elviselhető következményeivel. A helyesen alkalmazott vízkúra segítségével azonban könnyen álomba szenderülhetünk.

Az alvás a testi és lelki erő forrása, amely az ember és az állat számára fontosabb, mint a táplálkozás. Az egész nap dolgozó agy részére az alvás nyugalmat és elernyedést jelent. Az agyvelő működése az álomban sem szűnik meg, de csökkent formában dolgozik, az ún. tengő életi idegrendszer ilyenkor is fenntartja a szívműködést és a légzést anélkül, hogy erről tudomásunk lenne. Alvás alatta vérkeringés, tehát az életműködés lassúbb, de ez a lelassított vérkeringés is még kellő ingert gyakorol az agysejtekre. A kísérletek azt bizonyítják, hogy egy-két másodpercnyi alvás már elégséges ahhoz, hogy egy egész életet vagy legalábbis hosszú idő jelentős eseményeit átéljük.

Pajzsmirigytől a lelki okokig

Az agyvelő alvás alatti működésének jele az álomképek megjelenése. Régen elfelejtett szomorúságok gyakran megjelennek álmainkban és követelik a maguk igazát.Az álom sok testi és lelki szenvedésre megadja a helyes magyarázatot. Az álomfejtést sok szakmai és nem hivatásos érdeklődő is kutatja, legyünk azonban óvatosak:pszichoanalízist csakis szakember végezhet. Az alvás ideje alatt tulajdonképpen a nappali munkánál elhasznált energia pótlódik, akkumulátorhoz hasonlóan új elektromos erővel töltődik fel az egész idegrendszer. Ez azonban természetesen csak megfelelő ideig tartó, egészséges alvásnál jöhet létre. Az alvás alatt felfrissülünk, ami gyógyerőt jelent testi-lelki bajainkra, és lecsillapítja feldúlt idegrendszerünket. Az ideális alvásidő kérdésére azonban nincs tökéletes válasz. Az egészséges embernek általában 7-8 órai alvás elég, de, Kneipp tanácsa szerint a vérszegények, ideggyengék és gyenge testalkatúak lehetőleg 10 órát aludjanak. Gyermekek a fejlődés idejében korán feküdjenek le, nehogy fejlődésük hiányt szenvedjen. Felnőttek részére e tekintetben nincs szabály.

A szellemi munkások kevesebb alvással is kipihenik magukat, mint a nehéz, testi munkát végzők, vannak emberek azonban, akiknek alvásszükséglete feltűnően nagy, míg másoknak kevés. Ennek dacára ezek az emberek egészségesek és munkabírók. Csak kevés egészségügyi szabály alkalmazható általánosan mindenkire: ami az egyiknek használ, az esetleg árt a másiknak, ez pedig érvényes az alvásra is. Fontos az alvás mélysége is: három-négy órás mély alvás igen sok embernek elegendő ahhoz, hogy teljesen felüdüljön. Ugyanakkor nincs teljes álmatlanság, csakis rossz és gyenge alvásról beszélhetünk. Az álmatlanság kezelésénél mindenekelőtt az alapbaj kimutatására és az okok elhárítására törekedjünk. Például cukorbetegek és szívbetegek gyakran szenvednek álmatlanságban. Egyes kutatók azt állítják, hogy a pajzsmirigy megbetegedése, illetve annak hiányos működése az álmatlanság gyakori oka, tehát a pajzsmirigyet az egészséges alvás szabályozójának tartják.

Az alvás isteni adomány, az egészség alappillére,éppen ezért a rossz, nem pihentető alvás komoly egészségügyi károkat okozhat hosszú távon. A pihentető álomért az sem mindegy, hogyan fekszünk, mit olvasunk, de a helyesen alkalmazott vízkúra is sokat segíthet. Fordítsunk nagy gondot az orr- és garatképletekre, mert ezek duzzanata légzési nehézséget, az pedig álmatlanságot idéz elő. Emellett az idegrendszer fokozott ingerlékenysége is zavarja az alvást a túlerőltetés, helytelen életmód, lelki megrázkódtatások, nélkülözés mellett. Az ideges emberek nyugtalanul alszanak, kellemetlen álomképeik vannak olyannyira, hogy félnek lefeküdni. Emésztési zavarok, gyomortúlterhelés, különösen a közvetlenül lefekvés előtt elfogyasztott gazdag vacsora, illetve idegfeszítő olvasmányok, előadások vagy tévéműsorok szintén az alvászavar felelősei lehetnek.

Az álmatlanságban szenvedőknél fontos a test elhelyezkedése is. A jó pihenéshez ajánlott, hogy a törzs és a fej feküdjön magasabban, mint a medence és az alsó végtagok. A hálószoba legyen tiszta és levegős, ezért fontos, hogy lefekvés előtt legalább húsz percet, téli időszakban tíz percet szellőztessünk. Kevésbé fűtött helyiségben kedvezőbb az alvás, nyugodtabban alszunk el. A túlfűtött szoba a fej kellemetlen vérbőségét idézi elő és akár fejfájástis okoz. Fontos odafigyelnünk ezekre a szabályokra, hiszen életünk több mint egyharmadát alvással töltjük el.

…a meleg vízbe tegyenek citromfüvet vagy levendulakivonatot, ezek ugyanis kellemesen megnyugtatnak • Fotó: Pixabay

Lábfürdővel a mély álomért

Az álmatlanság kezelésében a vízkúra fontos szerepet játszik, mivel erősítő és megnyugtató hatást fejt ki: levezeti az agyból a fölösleges vért, amely sok esetben zavarja az alvás minőségét. Akik alvászavarral küzdenek, vegyenek esténként egy-két percig tartó hideg lábfürdőt. Hideg lábúak váltó lábfürdőt alkalmazzanak: a meleg vízbe tegyenek citromfüvet vagy levendulakivonatot, ezek ugyanis kellemesen megnyugtatnak. De lehet alkalmazni vádlipakolást, esetleg teljes lábszárpakolást hideg víz alkalmazásával, vagy használhatjuk a Kneipp-zoknit is. Ha alvás-elősegítés céljából alkalmazzuk ezeket a vízkúrás módszereket, akkor ebbe akár bele is alhatunk,máskor azonban a pakolások csak fél órát maradjanak fent. Alkalmazhatunk hasborogatást is, illetve idegesebb emberek a szívük tájékára helyezhetik a vizes kendőt.

Az olyan betegeknél, akik nehezen melegednek fel,a hideg borogatás helyett eleinte meleget alkalmazzunk. A bevált módszerek közé tartozik a tíz másodpercig tartó hideg ülőfürdő vagy félfürdő is, amely után szárítkozás nélkül feküdjünk be a felmelegített ágyba. Ha éjszaka ébredünk fel és nem tudunk visszaaludni, akkor alkalmazzunk alsótest- vagy teljes testlemosást hideg vízzel, kihagyva az arcot. A mosakodás után törölközés nélkül vegyük magunkra a pizsamát és feküdjünk vissza az ágyba. A helyesen végzett vízkúra és a lelki nyugalom csak hamar meghozza a kívánt mély álmot és a friss felébredést.A testileg és lelkileg helyes életmód, a rendszeretet,a pontos időben történő lefekvés és felkelés, a testi és lelki erők összeegyeztetése, a gyűlölködés leküzdése, a testi és lelki erők helyes, célszerű kiélése,azaz kihasználása mindenkor meghozza a maga gyümölcsét. A teljes harmónia a nyugodt alvás alapja,a nyugodt alvás pedig a harmónia forrása. Ilyen értelemben igaz az a szólás, miszerint a jó lelkiismeret a legjobb párna.

A következőt maga Kneipp meséli el: „Az álmatlanság különösen olyan embereket keres fel, akik napközben erőltetett szellemi munkában fáradnak el. Ismerek egy előkelő urat, aki kevés testi, de annál több szellemi munkát végez. Legszívesebben venné, ha sem gyomra, sem lábai, sem teste nem lenne. Ily’ urakkal néha nehéz valami okosat elhitetni. Ebben az esetben azonban sikerült. Juttatott testének is egy kis munkát. Szokásul vette fel, hogy hetenként egyszer-kétszer a spanyol köpenyt alkalmazza: hideg vizes köpeny, ami az egész testet beborítja. Az álmatlanság megszűnt, és a többi apró bajok szintén. Egy másik úr minden este friss vízzel telt edényt állíttatott hálószobájába, ha félóra vagy egy óra alatt álma be nem következett, megmosta egész testét és törülközés nélkül visszafeküdt ágyába. Elszunnyadt.Ha talán egy óra múlva felébredt, újra megmosdott.Én sohasem hallottam többé álmatlanságról panaszkodni őt. Senkinek nem tanácsolom, hogy mesterséges kábító altatószerekhez folyamodjék. Hogy röviden szóljak: természetellenesek azok, és mint ilyenek,a természet működésének nem válhatnak javára.”

Péter M. Imelda nővér

(Megjelent – két részben – a Vasárnap hetilap 2019. március 3-ai és 10-ei számában.)